2024. december 22., vasárnap

FRISSÍTETT – Dačić: Befejeződött a mentőakció

Tizennégy áldozata van az újvidéki tragédiának

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el. 

Az újvidéki vasútállomáson leszakadt az épület bejárata feletti tető. A helyszínen vannak a mentők és a tűzoltók. 12 óra előtt történt a baleset. 

Véget értek a mentési műveletek az újvidéki vasútállomásnál, jelentette ki Ivica Dačić belügyminiszter a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva. Megerősítette, a tragédiában tizennégy személy a helyszínen elhunyt, további három sérültet a Vajdasági Klinikai Központban ápolnak. 

A Blic értesülései szerint mindazok, akik szeretnék szakértők segítségét kérni az újvidéki tragédia feldolgozása kapcsán pszichológiai segélyhívószámot (0800-300-303) vehetnek igénybe. 

Újvidék főterén több százan gyűltek össze a tragédiában elhunytak és a sérültek, valamint családtagjaik tiszteletére.

A nemzethez intézett beszédében Aleksandar Vučić államfő is részvétét fejezte ki az elhunyt személyek családtagjainak, köszönetet mondott az életmentők és a közvállalatok munkásai egész napos, áldozatos fáradozásaiért.

A legutólsó, hivatalos információk szerint 14 áldozata van az újvidéki tragédiának, az újvidéki Felső Ügyészség közleménye szerint közülük két nőt: A.R. (20.) és A.Ć.S. (35), valamint öt férfit: H.S. (27), M.M. (21), Š.Đ. (77), R.V. (69) és S.V. (45) azonosítottak, írja a Blic.

Újvidék polgármestere, Milan Đurić bejelentette, hogy az áldozatok temetésének költségeit Újvidék város önkormányzata vállalja és ekképpen igyekszik valamelyest enyhíteni a hozzátartozók nehézségein olvasható a Danas internetes kiadásában.

– Amikor nyolc áldozatot találtak a mentőegységek tudtuk, hogy még öt személy rekedt a romok alatt, de nem tudtuk megállapítani, hogy életben vannak-e – nyilatkozta korábban újságíróknak Ivica Dačić belügyminiszter. Elmondta, előkerült az utolsó holttest is a romok alól, s nem számítanak több áldozatra a balesettel összefüggésben, írja a Tanjug. A belügyminiszter hozzátette, a romok alól kimentett személyek nem mutattak semmilyen életjelet, illeteve sérülésük oly mértékű volt, hogy a segélynyújtás megkezdése már nem volt lehetséges.

Dačić korábban azt is elmondta, a mentésben résztvevők tudomására hozták, hogy a legfiatalabb áldozat mindössze hat éves. 

A miniszter tiszteletét fejezte ki mindazoknak, akik a mentési akcióban helytállva segítettek. Mint mondta, jelenleg az áldozatok azonosítása van folyamatban, illetve a leszakadt betonkonstrukció törmelékeinek elhordása a helyszínről.

Korábban a miniszter a Pink TV-nek nyilatkozva 11 elhunyt személyt említett, de mint mondta, az elhalálozottak száma valószínűleg növekedni fog, mivel még több holttest van a romok alatt. 

Három személyt sikerült megmenteni.

Vesna Turkulov, a Vajdasági Klinikai Központ megbízott igazgatója a 17 órakor megtartott sajtótájékoztatón elmondta, sikeresen kimentették a romok alól a délután még ott rekedt lányt és fiatal nőt, mindketten súlyos állapotban vannak. Mint mondta, a klinikai központban összesen hárman tartózkodnak, kettejükön kívül még egy férfi, akinek az állapota úgyszintén súlyos.

Holnapra gyásznapot hirdettek az egész ország területén. Újvidéken ugyanakkor háromnapos gyászt hirdetett a városi önkormányzat.

Miloš Vučević kormányfő elmondása szerint a mai Újvidék egyik legnehezebb napja a világháború óta, köszönetet mondott a tűzoltóknak, rendőröknek, orvosoknak, mindenkinek, aki a sérültek megmentésén dolgozik. Függetlenül attól, hogy egy hatvan éves épületrészről van szó, a kormány szorgalmazni fogja minden felelős személy felelősségre vonását az ügyben, akiknek a feladata lett volna ügyelni az épület állapotára, figyelmeztetniük kellett volna az illetékeseket. Részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak. 

A helyszínre munkagépek érkeztek, hogy kimentsék a tetőszerkezet alatt rekedt embereket. A mentési akcióban több mint 80 mentő vesz részt több városból, nehézgépekkel, amelyeket a belügyminisztériumtól, valamint városi közművállalatoktól és néhány magánvállalattól biztosítottak.

A vasútállomáshoz korábban megérkezett Milan Đurić, Újvidék polgármestere, és Ivica Dačić belügyminiszter is. 

A közlekedési rendőrség lezárta az állomás körüli területet, a járműveket elterelik. A városi közlekedési vállalat és a vasúttársaság is közzétette a városi autóbuszok és vonatok indulásában történt változásokat.

A 021 hírportál tudósítója közölte, hogy a Vajdasági Klinikai Központ előtt is számos csendőrségi tag és orvosi személyzet tartózkodik, és mindenki készül a sérültek fogadására és ellátására.

A Vajdasági Vérátömlesztő Intézet arra kérte a véradókat, hogy jelentkezzenek a vasútállomáson történt baleset miatt. Mint közölték, bár a sérültek pontos száma még nem ismert, vérkészletre szükség lesz. A O és az A vércsoportú vérből jelenleg csökkent készletekkel rendelkeznek.

Az eset kapcsán részvétét fejezte ki többek között dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és még sokan mások. 

Magyar Szó online

Magyar Szó online

Loading Instagram...
Loading Instagram...

Biztonsági kamera rögzítette a pillanatot, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás bejárata előtti tetőszerkezet. Figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy az alábbi felvétel felkavaró lehet.

Loading Instagram...

A szerencsétlenség kapcsán a sajtó arról is cikkezni kezdett, hogy a nemrégiben felújított állomáson kínai cégek dolgoztak, nevezetesen a China Railway International Co. és a China Communications Construction Company. A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra közvállalat közzétette, hogy a bejárat előtti tetőszerkezet nem képezte azonban ennek a felújításnak a tárgyát, mint ismertették, „az állomás belső terét, a tetőt és a bejárat előtti tetőszerkezet feletti és alatti homlokzatot” újították fel. Az N1 hírportál arra hívta fel a figyelmet, hogy az állomáson, ezek alapján, szinte mindent felújítottak, kivéve a most leszakadt kinti tetőszerkezetet.

Emlékeztetettek, hogy 2021 októberében láttak hozzá az újvidéki vasútállomás felújításához, majd 2022 márciusában átadták azt ünnepélyesen a választási kampány hevében, ezt követően azonban ismét bezárták és folytatták a munkálatokat. Az idén július 5-én ismét megnyitották az épületet, immár másodszor, ünnepélyes keretek között. Goran Vesić építési és infrastrukturális miniszter akkor az állomás „régi kinézet megőrzése melletti felújításáról” beszélt, mely, mint mondta, két fázisban zajlott le.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben épült meg Farkas Imre építész terve alapján.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele