2025. január 31., péntek

A normalitás hangja

Megtartották a VMSZ városnapi rendezvényét

A cikkhez képgaléria tartozik.

– A Vajdasági Magyar Szövetség tagjaiként azért teszünk nap mint nap, hogy megőrizzük identitásunkat, kultúránkat, nyelvünket, ehhez pedig munkára és partnerségre van szükség – fejtette ki dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke az Újvidéki Színházban megtartott péntek esti városnapi rendezvényen.

– Három hónappal ezelőtt, mutatott rá, hatalmas tragédia történt a városban, amely következményekkel jár, s az idő sem homályosítja az emiatt átélt fájdalmat. A VMSZ mégsem tehette meg, hogy nem emlékszik meg a város napjáról, hiszen kevés olyan vajdasági magyar van, aki ne kötődne valamilyen formában Újvidékhez, mindannyiunk fővárosának számít, fogalmazott.

 

 

 

Dr. Pásztor Bálint (Ótos András felvétele)

Dr. Pásztor Bálint (Ótos András felvétele)

Pásztor Bálint rámutatott arra, hogy az eredmények miatt is érdemes megünnepelni a város napját, s ennek kapcsán négy fontos intézmény eredményeire fektette a hangsúlyt: a nyolcvanéves Magyar Szó szerepére, melynek székháza megújult és új tartalmakkal töltődött meg, a tízéves Európa Kollégium fontos munkájára, valamint az elmúlt években szintén felújításon átesett Újvidéki Színház és Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ szerepére is kitért. Alkalmi beszédének végén a pártelnök nyugalmas és sikeres következő évet kívánt az újvidékieknek és arra szólított fel „legyünk továbbra is a normalitás hangjai”.

Vicsek Annamária, a párt újvidéki városi szervezetének leköszönő elnöke, Európa Parlamenti képviselő kiemelte, hogy Mária Terézia 277 évvel ezelőtt kiáltotta ki szabad királyi várossá Újvidéket, ezt ünnepli ma a közösség, bár az ünneplés nem könnyű három hónappal a tragédiát követően, háborúk és konfliktusok közepette. Maga is kiemelkedő sikernek titulálta a Vackor óvoda megnyitását a Magyar Szó székházában, de egyéb magyar vonatkozású oktatási, művelődési, egyházügyi sikereket is felhozott eredményes példaként. A legkiemelkedőbb újvidéki sikerek között szólt a jubiláló Magyar Szó Lapkiadó Kft. és ugyancsak jubiláló Európa Kollégium tevékenységéről.

Vicsek Annamária (Fotó: Ótos András felvétele)

Vicsek Annamária (Fotó: Ótos András felvétele)

Bejelentette, hogy ezentúl Bájity Borisz az új elnöke a párt városi szervezetének. Hozzáfűzte maga a városi szervezet alelnökeként folytatja majd a munkát, mint rámutatott egy párton belüli megbeszélés és megállapodás eredménye az, hogy lényegében helyet cseréltek a tisztséget tekintve Bájity Borisszal. Mint mondta brüsszeli munkájából kifolyólag most már sokkal kevesebbet tud Újvidéken tartózkodni, ezért egy ilyen megoldás számított a leghelyesebb és legkézenfekvőbb megoldásnak.

Az ünnepségen részt vett Dina Vučinić, a városi képviselő-testület elnöke, aki Újvidéket a kiválóságot ápoló városként említette, ahol huszonhat különböző nemzeti közösség alakítja közösen a város történelmét. A város vezetőségének a célja mindvégig az, hogy valódi otthont teremtsen minden egyes újvidéki polgár számára. A magyar-szerb barátság meghatározta a város számos döntését a magyar vonatkozású projektumok megvalósítása kapcsán, mondta el, s példaként a Művelődési Központ, templomok feújítását, továbbá számos kétnyelvű utcanévtábla kihelyezését említette. Külön kitért a Magyar Szó jelentőségére, mely mint mondta nemcsak az itteni magyarságnak, hanem az egész városnak a jelképe.

A VMSZ városnapi ünnepségén az Európa Kollégiumnak ítélték az Újvidéki Magyar Kiválóság Díját, melyet Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatója vett át. A rendezvényen az Európa Kollégium hallgatói léptek fel alkalmi műsorral.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az Európa Kollégiumnak ítélték az Újvidéki Magyar Kiválóság Díját, melyet Snejder-Sára Ildikó, a kollégium igazgatója vett át (Fotó: Ótos András felvétele)