Szombaton délután különleges zenei élményben volt részük az újvidéki és a környékbeli, kis gyermekeket nevelő családoknak. A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban a Vajdaságban működő Ringató hálózat foglalkozásvezetői Farsangfarki Ringató-koncertet tartottak. Hanák Rigó Ildikó emlékeztetett arra, hogy a farsangi időszak most fejeződik, a gyerekek szombaton délután mindannyian jelmezbe öltöztek: Még a babákra is jelmezt adtak szüleik, az anyukák és az apukák is beöltöztek. Nagyjából ötven gyereket és szülőt láttunk vendégül, fánkkal kínáltuk őket, mulattunk, játszottunk. A koncert interaktív jellegű volt, a játékba bevontuk a szülőket és az idősebb gyerekeket is – mesélte a rendezvény után a foglalkozásvezető.

A Ringató eseményein mindig jó a hangulat, a legkisebbek és szüleik együtt élvezték az éneklést és a vidám, farsangi hangulatot (Fotó: Ótos András felvétele)
A Ringató foglalkozásokat minden szombaton megtartják a Petőfi-központban, délelőtt 10 órától. A hétvégén, szombaton nőnapi Ringatóra várják az érdeklődőket, ezt követő szombaton pedig egy ugyancsak ünnepi rendezvényre, március 15-e hangulatával átszőve. Március 22-én Tavaszköszöntő Ringatót tartanak, mindenekelőtt a 0–4 év közötti gyermekek és szüleik érdeklődésére számítanak. A kicsit idősebb gyerekeket a Játszóházba várják, ugyancsak szombatonként a Petőfi Sándor MMK kis épületében.
A szombati rendezvényen ott volt a vajdasági Ringató hálózat többi foglalkozásvezetője is: Borsodi Patyerek Orsolya, Erdélyi Lenke, Hardi Klemm Katalin, Kiss Krisztina és Lukács Sára is. Az esemény megvalósításában közreműködtek a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ tagjai is, Ördög Lóránt citerajátékkal tette szebbé a délutánt.

Nyitókép: Ótos András felvétele