Egy kellemes, nyári estén, amikor az ég még kék volt, a nap pedig olyan lassan mászott le, mint egy lusta csiga a járdáról, két barátom átjött hozzánk. Az udvaron ültünk, élveztük a friss levegőt, és nagy bölcsességeket osztottunk meg egymással. Arról vitatkoztunk, hogy mi az, ami igazán fontos az életben.
Az asztalon borosüvegek, poharak és a vacsora, amit közösen készítettünk. Persze a „közösen” annyit jelentet, hogy én főztem, a többiek pedig szakértő arccal figyelték, hogyan égetem oda. A cicám, Soma is ott volt velünk, ahogy mindig, hiszen ahol kaja van, jól képzett éttermi kritikusként ő is jelen van. Körbeszaglászott, felmérte a terepet, és elégedetten leheveredett, jelezve, hogy a vacsora elfogadható szinten van.
Közben a feleségem benn mosogatott, mert az élet igazságtalan, és mi tovább nevetgéltünk. Egyszer csak… SOMA ELTŰNT!
Először még lazán vettük a dolgot. Á, biztos csak elment filozofálni a bokorba. De aztán a tudatunkba lassan bekúszott a pánik, mint egy horrorfilm baljós zenéje. Hová tűnhetett?!
Körbejártuk az udvart, bejártuk a kert minden szegletét, még a grillrács alá is benéztünk. Cirmos mancs sehol. A kapu zárva, a fal túl magas. Hacsak Soma nem változott nindzsává, itt kell lennie. Rejtély lappangott a levegőben..
Próbáltam megnyugodni, de a kérdések csak tolongtak a fejemben. Megálltam egy pillanatra, mintha csak pihenőt tartottam volna a káosz közepén. Soma nem juthatott ki, valahol itt kellett lennie...
Újra végigjártam az udvart, minden sarkot, minden bokrot, és akkor… ott volt. A szomszéd dupla ajtajánál, amit már átvizsgáltunk, Felmászott egy deszkára, és bebújt az ajtófélfa tetejére. Ott ült, mozdulatlanul, mintha csak egy szobor lett volna a csendben. Hívogattuk, de nem mozdult. Az idegesség feloldódott bennünk, a könnyedség előtérbe került.
Visszatértünk a teraszra, vacsorához ültünk. A bor körbejárt, a barátom pedig elismerte, hogy az étel remek lett. Azonban nem tudja, ugyanolyan finom lett volna-e akkor is, ha Soma nem kerül elő.
A feleségem egy pillantást vetett rá, majd halkan csak annyit mondott: akkor nem is ennénk.
