Gyerekkorunkban mindannyian tisztelettudó rajongással bámultuk a töfögő, füstölgő, füttyögető gőzmozdonyt, amint tucatnyi vagy még több vagonnal a háta mögött tovahalad Kanizsa felé. Sokan odaképzeltük magunkat a vasparipa kormánya mellé, és meg-meghúztuk a gőzfütyülőt.
Megy a „gőzös” Szabadkára
Nincsenek munkában, múzeumba kerültek ezek a vízgőz erejével közlekedő mozdonyok, felváltotta őket a modernebb dízel-elektromos mozdony. A zentai Tripolszki Csabát már gyerekkora is a vasúthoz kötötte, édesanyja az állomáson dolgozott takarítóként. Csaba esztergályosnak tanult, de mégis a vasúton kötött ki, ami nem véletlen. Amikor még a zentai vasútállomáson rendszeresen végeztek kocsirendezést, azaz tolatást, fél órára is leengedték a malomnál lévő sorompót, és ilyenkor emlegettük a váltókezelő felmenőit meg a csigalassúnak tűnő tolatómozdonyt és kormányosát is. Csaba is sokat kormányozta azt a kopott, okkersárga tolató dízelmozdonyt, mindaddig, amíg meg nem szüntették a zentai állomáson a rendszeres tolatásokat, vagonátrendezéseket. Mire megszűnt a tolatás, addigra elkészült a sokat szidott vasúti átjárót kikerülő terelőút.
– Amióta nincs tolatás Zentán, naponta utazok Szabadkára dolgozni, de remélem, már nem sokáig, szeretem a munkám, de ha sikerül, elmennék nyugdíjba, valamivel idő előtt nyugállományba vonulnék. Többen kértük a nyugdíjazásunkat, a vonatvezetőknek állítólag jár a korkedvezmény. Különben is nagyobb leépítésekre készülnek a veszteséges vasútnál. Szerintem a fővárosban az irodai és egyéb csinovnyikoknál kellene rendet vágni, de sűrűt. Tény, hogy túl sokan vannak a fizetési listán, és amíg volt pénz, folyt a pazarlás.
A szabadkai vasútállomáson folytattam a tolatást, de tehervonaton hosszabb utakra is megyünk, ilyenkor mindig ketten ülünk a dízelmozdony kabinjában, mert ezek az utak sokszor 12 órát tartanak, és váltjuk egymást a vezetésben. A vasúton is érvényben van a kötelező pihenőidő, mint a kamionsofőröknél, akik négyóránként egy órát kötelesek pihenni. Nálunk ez nem teljesen így működik, hiszen olyan még nem volt, hogy egy irányba négy órán keresztül folyamatosan tudtunk volna haladni. Gyakran meg kell állni útközben valamelyik állomáson, és bevárni a szembejövő szerelvényt, ilyen kényszerpihenők sorát beiktatva azután nem csoda, hogy fél nap az út Szabadkától Belgrádig vagy még délebbre.
Tripolszki Csaba
Elég sokat van a masiniszta távol az otthonától. Jó volt viszont a vasútnál a tengerparti vasutas nyaraló, ahová el tudtam vinni a fiamat, akinek az orvos is javallotta a tengeri levegőt.
A vasút a legbiztonságosabb közlekedési forma, bár olykor történnek súlyos balesetek is. Szerbiában sajnos leépült a vasúti közlekedés, az áru- és utasszállítás, de a nyílt vasúti átjárók továbbra is nagy veszélyt jelentenek. A figyelmetlen gépkocsivezetők pórul járhatnak. A sokéves vasúti pályafutásom alatt szerencsére ütközéses balesetem nem volt. Kisebb kisiklások váltóhiba vagy egyéb okok miatt előfordulhatnak. Megtörtént velem is, hogy hátramenetben túltolattam, a szerelvény végén felszálló port látva ijedtem meg, túlnyomtam az utolsó kocsit. Szerencsére nem lett komolyabb következménye a dolognak.
Nem úgy az egyik zentai tolatás alkalmával. A vagonokat össze- és szétkapcsoló kolléga figyelmetlenül lépett le az egyik, még mozgásban lévő, szabadon futó vagon lépcsőjéről. A lépcső pereme elsodorta, és olyan szerencsétlenül lökte meg az embert, hogy a mozgó kocsi kerekei alá került. Lassan gurult a vagon, de a többtonnás vasúti kocsi kereke térd alatt roncsolta, levágta mindkét lábát. A tolatómozdonyból én ebből nem sokat láttam, nem tehettem semmit, de nagyon megrázott az eset – mondta rövid beszélgetésünk során Csaba, akit nem először vettem fel a kocsimba Szabadkára menet vagy jövet.
