Újévkor lejárt Felsőhegyen a tíz évvel ezelőtt bevezetett településfejlesztési járulék. Nem sok szót lehet hallani újabb bevezetéséről, amit azzal magyaráznak, hogy mivel a többi zentai helyi közösségben néhány hónap múlva zárul a helyi járulék, ezért „bevárják” azt, s majd egyszerre vezetik be a többiekkel az újat. Ha a lakosság is úgy akarja.
Mindenképp indokolt lenne, hiszen az elmúlt egy évtizedben rendkívül nagy beruházások történtek a faluban – főként az útépítés volt látványos –, amire járulék nélkül biztosan nem kerülhetett volna sor. És mivel az idei községi költségvetés készítésekor a helyi közösségek hiába kérték együttesen, hogy a büdzséből 5 százalékot hagyjanak jóvá számukra közművesítésre, újabb járulék bevezetése nélkül jóformán bevételi forrás nélkül marad Felsőhegy (is). Ha pedig saját pénze nincs, mások is nagyon nehezen adnak, akik esetleg hozzátennének, ha lenne mihez.
Felsőhegy sajátos – mondhatjuk, hogy sajátosan jó – helyzetben volt az elmúlt évtizedben annak eredményeként, hogy a többieknél korábban bevezette a járulékot: még a nyugdíjasok is fizették, s ez évi egymillió dinárt jelentett, és ez volt a legbiztosabb pénzforrás. A legbizonytalanabb pedig az, ami a földtulajdonosoktól folyt be. Kényszerítő eszközök híján – egyedül a körülményes bírósági út lehetett volna a járható – ugyanis évről évre mind kevesebben tettek eleget közülük a kötelezettségüknek, merthogy nem az adóhivatalra bízták a pénz behajtását.
Épp ez a két utóbbi tényező – a nyugdíjasok kiesése és a földművesek kérdése – bonyolítja az új járulék esetleges bevezetését. Az előbbiről nincs mit tárgyalni, hiszen a törvény egyértelmű, az utóbbival viszont több gond is akad. Az egyik, hogy mindeddig a búza szavatolt ára alapján fizették (elvileg) a gazdák a helyi járulékot, igen ám, de most már ilyen kategória nem létezik, a piaci ár viszont egy éven belül is nagyot változhat. Ez a kérdés minden bizonnyal megoldható, ha fix összegben szabják meg a kötelezettséget, hacsak az infláció időközben nem értékteleníti el a pénzt. Emellett megoldást kell találni, hogy azokat is rákényszerítsék a kötelességük teljesítésére, akik különben erre nem hajlandóak. Mert bizony eddig sem szült jó vért az, hogy a gyengén keresők vagy a szerény nyugdíjból élők fizettek, miközben a jól menő gazdálkodók nem kis része is fittyet hányt kötelezettségére.
Ha minderre nem találnak megoldást, akkor beszélni is értelmetlen az új járulékról, mert csupán a munkaviszonyban lévőkre vonatkozna, akiknek a létszáma nem mondható nagynak. Meg éppen a demokrácia csúcsát sem jelentené, ha a nem érintett többség (nyugdíjasok és földművesek) megszavazná „helyettük” a kötelezettséget.
Egyébként viszont a múlt század hatvanas éveitől számítva sokkal rövidebb ideig nélkülözte a falu a járulékot, mint amennyi ideig fizette a lakosság, de a kieső évek vissza is vetették a települést a fejlődésben. Igaz, hogy azóta a leginkább pénzigényes útépítéssel messzire jutottak, de megtörténhet, hogy járulék nélkül még az alapvető közszükségleti elvárásokat sem lesz miből kielégíteni.
