A kőszáli sasról regélik: a legmostohább körülmények között is fent tudja tartani magát. Hacsak!? Hacsak az emberi erőszak nem kegyetlenkedik vele. Az olvasó nem is sejtheti, mit szeretne ezzel a rövidke bevezetővel közölni a sorok írója. Pedig megtörténhet, hogy a lényeg hallatán a zentai polgárok egyperces néma főhajtással veszik tudomásul, hogy meghalt Adlerstein Ilona (az Adlerstein egy német szó, melyben az adler a sast jelenti, a stein pedig a követ).
A 84 éves korában elhunyt Adlerstein Ilona azon kevesek közé tartozott a majd 2000 fős zentai zsidóság közül, akik túlélték a hitleri őrületet. Dachau kéményei állandóan füstöltek, és csak a legszerencsésebbek és a legállóképesebbek kerülhettek vissza egykori otthonukba. Fischer Rézi mellett ő volt a második tizenéves zentai túlélő. A Hauerok, a Fukszok, az Ehrenfeldek, a Goldsteinek, a Kleinek mind-mind ottmaradtak és gázkamrákban végezték életüket. Így Zentán üresek maradtak házaik, zsinagógáik és a jelenlegi Posta utca üzlethelyiségeik. Zecné Adlerstein Ilonát szerdán helyezték örök nyugalomra a Felsővárosi sírkertben. Emberi nagyságáról szóljon ez a parányi részlet. Néhány évvel ezelőtt, amikor még ereje teljében volt, interjút kértem tőle. Így válaszolt:
– Történt, ami történt. Soha el nem mesélem senkinek, magammal viszem a síromba. Nincs bennem harag, nincs bennem gyűlölet. Csupán egy örök kérdőjel: amikor 1944 nyarán elszállították a zsinagóga elől a majd 2000-es zsidóság minden tagját, nem akadt zentai polgár, aki feltette volna a kérdést: Hová és miért viszik el ezeket a szerencsétlen barátainkat?
