2025. március 9., vasárnap

Nőnapi illatok

Virágba borult a zentai piactér

A nemzetközi nőnapot azért ünnepeljük március 8-án, mert a munkásnők 1857-ben, illetve 1908-ban ezen a napon vonultak utcára a jobb munkakörülményekért, a magasabb bérekért, illetve a választójogért harcolva. Mára március 8-a a nők megbecsüléséről szóló nappá szelídült, amit legtöbbször a különféle virágok ajándékozása fejez ki, vagyis ez a nap a virágtermesztők és -kereskedők egyik legfontosabb időszakává vált. A virágok iránti kereslet ilyenkor ugrásszerűen megnő, és a választék is szélesebb, mint az év többi időszakában.

Nőnap előtt a zentai piac is megtelik virágokkal, színes és illatos növények töltik be a teret. A virágárusok felkészülten várják a vásárlókat, ki-ki megtalálhatja portékáik között az ízlésének és a pénztárcájának legmegfelelőbb virágokat.

Az árusok egybehangzó véleménye szerint legtöbben az olcsóbb virágok közül válogatnak: százszorszépet, cikláment és primulát (másik nevén kankalint) vásárolnak. Ezeknek a virágoknak az ára többnyire 120 és 200 dinár között mozog, sziklakertbe való apró virágokat azonban már 100 dinárért is találhatunk. Ennél kicsit drágább a szegfű, a korallvirág, a begónia, a jácint és a különféle kisebb kaktuszok, amelyeket 200–250 dinár körüli áron kaphatunk meg, illetve a szintén nagyon népszerű ciklámen, amelynek az ára a nagyságától függően 350 és 500 dinár között mozog.

Akik ennél nagyobbat, különlegesebbet szeretnének adni, azoknak mélyebben kell belenyúlniuk a pénztárcájukba: orchidea már 500 dinártól kapható, de kétszer ennyit is fizethetünk érte, ha nagyobbat szeretnénk. A zöld szobanövények ára 1000 dinár körül mozog, szintén a nagyságuktól függően, kálát 1500 dinár körüli áron vásárolhatunk, a flamingóvirágért meg az illatos jázminért pedig akár 1800 dinárt is elkérnek. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A virágárusok már felkészültek a szombati nőnapra (Gruik Zsuzsa felvétele)