A zombori Magyar Polgári Kaszinóban tegnap tartották meg az Ostajte ovde! – Maradjatok itthon! elnevezésű projekt központi, záró rendezvényét az Euro-Bácska nevű vidékfejlesztési egyesület szervezésében. Az oktatási minisztérium, valamint a tartományi oktatási titkárság támogatásával, hét nyugat-bácskai általános iskolában és középiskolában megvalósuló kétnyelvű előadás-sorozat záró, közös és interaktív programján, Zomborban 150 elemista és középiskolás vett részt. A projekt fő célja a magyar gyerekek és fiatalok erősítése volt a színvonalasabb oktatási és társadalmi tevékenységekben, valamint a magyar és szerb anyanyelvű diákok kapcsolatainak erősítése közös programokon keresztül.

Szervezők és támogatók (egy része)
A központi eseményen a helyi tisztségviselők mellett jelen volt Ótott Róbert tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár és Mackó Zsuzsanna tartományi oktatási altitkár.
– Az oktatási titkárság évről évre több pályázaton keresztül is támogat, ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket, eseményeket. Az idei évben a multikulturalizmusra irányuló, etnikai pályázatunkon tudtak sikeresen pályázni a szervezők. Egy 70 ezer dináros támogatási szerződést biztosíthattunk számukra. Nagyon sok más egyesület is tudott hasonló témában támogatást kapni. A mai zárókonferencia rendkívül fontos az együttélés, a tolerancia és a fejlesztés szempontjából. 150 diák vett részt ezen, a két hónapon át tartó előadás-sorozaton. A mai zárórendezvényen látjuk ennek a megkoronázását, és azt, hogy mennyire fontos, hogy fejlesszük az egymás közötti elfogadást, az egymással való együttélés fontosságát. Úgy gondolom, az ilyen jellegű rendezvényeket a jövőben is támogatnunk kell, mert az itthon maradást segítik, és azt a célt szolgálják, hogy az itt élő fiataljaink közösen tudják építeni a jövőt – hallottuk a tartományi titkártól.

Támogatók, helyi tisztségviselők
Sztipánkov-Marot Andrea projektmenedzser, az Euro-Bácska tagja megjegyezte, húszéves tapasztalatuk van a közösségépítésben.
– Mivel ismerjük a magyarság helyzetét a falvakban, de a város is egy specifikus hely, azt gondoltuk, hogy jó ötlet lehet egy ilyen jellegű eseménysorozat megszervezése. A projekt augusztusban kezdődött és ma zárul. Minden iskolában, ahol dolgoztunk, kétnyelvű előadásokat tartottunk. Három témát foglaltunk egybe. A tolerancia, az itthonmaradás és a közösségi média esetenként kártékony hatása tartozott a feldolgozott témák közé. Tulajdonképpen az egész program és ez a mai rendezvény is arról szól, hogy a magyar gyerekek jobban érezzék magukat itthon, hogy helyben tanuljanak, boldoguljanak – ecsetelte a projektmenedzser.

Zárótánc – Macarena
Kanizsai Tamás, a zombori városi tanács tagja, a projekt egyik előadója kiemelte, ahogy a projekt nevében is áll, arról szól, hogy sikerüljön meggyőzni az itteni gyerekeket, a fiatalságot, hogy maradjanak itt, a szülőföldjükön.
– Van miért maradni, lehet munkát találni, szépen boldogulni, itthon is föltalálhatják magukat. Az előadások egyebek mellett arról szóltak, mi mindent kell megtanulnunk, ahhoz, hogy itt tudjunk boldogulni, tovább élni – mondta a tanácsos.
A záróeseményen projektismertető jelleggel szólt még Fridrich Zsuzsanna, a zombori Dr. Ripp Rózsa Egészségügyi Középiskola igazgatója, továbbá Szenn Andor, a zombori Veljko Petrović Gimnázium segédigazgatója.

Nyitókép: Végig élénk volt a fiatalok részvételi kedve