Túl minden határon

Hétfőn volt az egyéves évfordulója a Hamász Izrael ellen indított terrortámadásának. A Gázai övezetben működő terrorszervezet 2023. október 7-én a szimchat Tórá zsidó ünnep reggelén váratlanul nagy szabású rajtaütést hajtott végre a határ menti kibucokra, településekre, laktanyákra, miközben mintegy 3000 rakétát lőtt ki a zsidó államra. Miután áttörték a határzárat, a Hamász harcosai példátlan vérengzést végeztek a civil lakosság körében, nem kímélve nőket, gyermekeket és időseket. Megtámadták még a Re’im zenei fesztivált is, ahol válogatás nélkül lőttek az ott szórakozni vágyó fiatalokra. Azon a napon a terroristák több mint ezer embert mészároltak le, valamint 250 túszt hurcoltak magukkal a Gázai övezetbe. A példátlan palesztin támadás, amellyel a Hamász átlépett minden határt, nem maradhatott megtorlatlanul. Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök még aznap be is jelentette, hogy az ország háborúban áll. Október 27-én pedig több hetes tüzérségi és légi előkészítés után az izraeli hadsereg elindította a Vaskardok elnevezésű ellentámadását. Október 7-e miatt érthető volt, hogy a zsidó állam miért lép hadba. Meg akarta roppantani a mészárlásért felelős Hamászt, továbbá elrettenteni más terrorszervezeteket hasonló akciók végrehajtásától. Emellett az izraeli katonák egyik fő küldetése a túszok kiszabadítása volt. Az azóta eltelt idő azonban megmutatta, hogy ez az ellentámadás is túlment minden határon. A Gázai övezet, bolygónk egyik legsűrűbben lakott területe, szó szerint üszkös romhalmazzá vált, miközben civilek tízezrei haltak meg, milliói pedig földönfutókká váltak. Közben a Hamászt még mindig nem sikerült megsemmisíteni, a túszok jó része továbbra is fogoly vagy már halott, a háború pedig, átlépve a Gázai övezet határait, egyre csak szélesedik.

Október 7-e óta a többpólusúvá váló világunkban immár két olyan évtizedek óta nem látott háború zajlik, amely a súlyos eszkaláció veszélyével fenyeget. A közel-keleti háború mellett ugyanis Ukrajnában továbbra is ropognak a fegyverek. Egy ideig a nyugati világ közvéleménye is főleg ez utóbbi háborút követte nagyobb figyelemmel és aggodalommal, hiszen ebben a háborúban a világ egyik legnagyobb hadseregével rendelkező atomhatalma, Oroszország közvetlenül visel hadat. Az orosz állami vezetők a hidegháború vége óta először fenyegetőztek többször is az atomfegyverek bevetésével is. A háború azóta Európa II. világháború utáni legnagyobb méretű katonai konfliktusává terebélyesedett. Az itt harcoló katonák száma, a hadszínterek mérete és a bevetett fegyverek mennyisége még az 1990-es évek délszláv háborúját is felülmúlja. Az orosz–ukrán háború mégis – mindez idáig – nem eszkalálódott, és megmaradt egy lokális háború keretei között. Ez elsősorban a harcoló felek, valamint a háborúban közvetetten érintett országok megfontoltságának köszönhető. Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei bár fegyverszállítmányokkal igyekeznek segíteni az ukránok ellenállását, olyan fegyvereket, elsősorban nagy hatótávolságú rakétákat vagy tömegpusztító fegyvereket, nem bocsátanak rendelkezésükre, amelyek a háború kiterjesztésére ösztönöznék Oroszországot. Az atomfegyverek bevetésével való fenyegetőzés Oroszország részéről pedig inkább a retorikai hadviselés részét képezi, mintsem valós elhatározást. Továbbá ahhoz, hogy a háború megmaradt két ország konfliktusának, az is hozzájárult, hogy az Oroszország szövetségesének számító Fehéroroszország nem lépett hadba Ukrajna ellen.

Az orosz–ukrán háborúval ellentétben az Izrael–Hamász háború tavaly október 7-e óta a szemünk láttára folyamatosan terebélyesedik, és azzal fenyeget, hogy az egész Közel-Keletet lángba borítja. Már röviddel a gázai hadműveletek megindulása után a konfliktusba bekapcsolódtak a jemeni síita húszi lázadók, akik rakétatámadásaikkal elsősorban a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat kezdték el támadni, nem kevés zavart okozva ezzel a nemzetközi hajóforgalomban. Így tett továbbá a szintén síita libanoni Hezbollah is, amely az észak-izraeli települések ellen intézett rakétatámadásokat. Éppen ezért az elmúlt hetekben az izraeli állam- és hadvezetés elhatározta, hogy új frontot nyit a háborúban, és a Hamász után a Hezbollahhal is leszámol. Szeptember közepén az izraelieknek egy vakmerő és példátlan titkosszolgálati akcióban, csipogók és walkie-talkie-k felrobbantásával sikerült érzékeny emberveszteséget okozniuk a terrorszervezet vezetésében. Ezt követően elkezdődtek a célzott légicsapások, melyek során likvidálták a Hezbollah nagyhatalmú vezetőjét, Hasszán Naszrallah sejket. Azóta pedig a szárazföldi hadműveletek is elkezdődtek. Az izraeli haderő jelenleg Libanon déli területein igyekszik felszámolni a Hezbollah állásait.

Az újabb front megnyitása tovább eszkalálja az amúgy is pattanásig feszült közel-keleti helyzetet. Sajnos könnyen megtörténhet, hogy Libanon is a Gázai övezet sorsára jut, és a harcok nyomán a valaha „Közel-Kelet Svájca”-ként emlegetett kis ország is teljesen romba dől. Jelenleg 1,2 millió libanoni polgár volt kénytelen elhagyni lakóhelyét a légicsapások és a harcok következtében. Közben félő, hogy a konfliktusba bekapcsolódik a Hezbollah legfőbb támogatója, a térség regionális nagyhatalma, Irán is. Az iráni Forradalmi Gárda a napokban 180 rakétával támadta meg Izraelt, így bosszulva meg Naszrallah likvidálását. A zsidó állam vezetése jelezte: megbosszulja a bosszút. A világ most lélegzet-visszafojtva várja az izraeli lépést. Félő, hogy ha az esetleges csapás átlép egy észszerű határt, Irán is közvetlenül bekapcsolódik a háborúba. Ennek beláthatatlan következményei lennének. Nem véletlen, hogy egy évvel október 7-e után már Izrael legfőbb szövetségesei is önmérsékletre szólítják fel Netanjahut és háborús kabinetjét. Joe Biden ki is jelentette, hogy nem támogatja az iráni nukleáris létesítmények elleni esetleges izraeli támadást. Az amerikai elnök ehhez hozzátette, hogy egyeztetett a G7 országok vezetőivel, és egyetértettek abban, hogy Izraelnek joga van reagálni a támadásra, de a válaszcsapásnak arányosnak kell lennie. Emmanuel Macron francia elnök pedig már arról beszélt, hogy fel kell függeszteni azokat a fegyverszállítmányokat, amelyeket Izrael a Gázai övezet elleni offenzívájában használ. 

Összegezve elmondható, hogy október 7-e és az azóta eltelt egy év alatt a háború szereplői minden olyan határt túlléptek, amelyet eddig még soha vagy évtizedek óta nem léptek át. Remélhetőleg az elkövetkező időszakban ilyenekre már nem kerül sor. A Közel-Kelet népei együttélését súlyos történelmi sérelmek teszik nehézzé. A mostani háború mindezt oly mértékben tetézi, hogy tartós békére valószínűleg még akkor sem számíthatnánk, ha a fegyveres konfliktus akár már holnap véget érne.