Országszerte díszkivilágítással vártuk idén is az újévet. Települések, városok, lakóházak is fényárban úsztak, mert azt hitték, azt hihették az emberek, hogy ez adja meg az ünnep hangulatát. Valójában azonban már akkor gondok voltak az áramtermeléssel, ami így utólag egy kicsit be is árnyékolja a dolgainkat. A karácsonyfaégők, az ünnepi díszkivilágítás, a fogyasztói társadalom szellemét idéző reklámfények ugyanis mind-mind árammal működnek. Az áramot pedig meg kell termelni. Mondhatnánk úgy is, hogy feszültséget kell produkálni, mert különben nagyon gyorsan feszültség keletkezik a társadalom minden szegmensében.
Az energiaellátás nemzetbiztonsági szempontból is nagyon fontos kérdés. A nemzetközi helyzet pedig most valóban egyre fokozódik. Az energiaellátás szempontjából pedig a helyzet globálisan is csak még bonyolultabbá vált az utóbbi hónapokban. Egy közösség jövője szempontjából alapvető kérdés korunkban, hogy meg legyen oldva hosszú távon is az áramellátás. Lassan már minden árammal működik. A közlekedés jövőjét is ebbe az irányba terelik a fejlemények. A minden árammal működik fordítottját szerencsére csak rövid időszakokra kellett az utóbbi időben megtapasztalni, de az is fájóan emlékeztet bennünket arra a tényre, hogy áram nélkül viszont már semmi sem működik. A hatékony áramtermelő kapacitások kiépítése, azok biztonságos üzemeltetése, folyamatos karbantartása mellett az energiafelhasználás hatékonyságát is növelni kell. Cseppet sem túlzás a megállapítás, hogy az áramellátás olyan vetülete a gazdasági, társadalmi, sőt kulturális létünknek is, amely az életünk szinte minden területére kihat.
„PISZKOS” DOLGAINK
Szerbia az utóbbi időkben átlagosan évi 34 TWh áramot termel. Az előállított mennyiség időnként meghaladta a szükségleteket, máskor viszont hiányzott valamennyi. Ilyenkor exportáltunk, illetve szükség esetén importáltunk áramot, a fogyasztók mindezt meg sem érezték. A jövőre nézve azonban aggasztó lehet a tény, hogy az ország energetikai szempontból mostanra nem csak az egész balkáni régió, de Európa egyik leginkább szennyező villamosenergia-iparát működteti. Nem csak az a baj azonban, hogy a hazai áramtermelés közel 70 százalékban régi széntüzelésű erőművekre támaszkodik. Sok egyéb fontos szempont miatt az elektromos energia széntüzelésű erőművekben történő előállítása azért sem tartható fenn, mert a szakemberek kutatásokkal és felmérésekkel alátámasztott egyöntetű véleménye szerint a széntartalékaink is kimerülőben vannak. Rámutatnak az elemzésekben, hogy jelenleg jóval drágábban lehet csak szénből áramot termelni, mint az előző évtizedekben. Amíg csupán tíz évvel ezelőtt még elég volt 2-3 tonnányi anyagot „megmozgatni” egy tonna szén kibányászáshoz, ma átlagosan öt-hat tonnát kell átmozgatni. A kitermelhető szén minősége is sok esetben messze elmarad a korábban bányászott, magas fűtőértékű rétegekétől. Talán még így is lennének olyan bányák, ahol az elkövetkező 20–30 évben nyereséggel lehet szenet kitermelni, de mindez sok mindentől függ. Szeszélyes trendek uralkodnak ugyanis a globális energiapiacokon, a „zöldítés” szándéka pedig sok esetben csak tovább bonyolítja az egyébként is rendkívül összetett helyzetet.
POLITIKAI SZEMPONTBÓL IS „RÁZÓS”
Volt már rá példa a történelemben, hogy a politika eszközeivel sikerült gondokat megoldani. A szakmai szempontok azonban soha – főleg az élet olyan szegmensében, mint az energiatermelés – nem hagyhatók figyelmen kívül. A dolgokat és a helyzetet pedig itt is, ott is, globális szinten is csak bonyolítja, hogy a döntéshozók, a szakemberek és a politikusok nem értenek egyet több kérdésben. Áramot kell termelni, a klímaváltozást lassítani kellene, nagyobb hangsúlyt kell fektetni a környezetvédelemre. Nagyon nehéz minden szempontot figyelembe véve megtalálni egy arany középutat, miközben a nagyhatalmak és a regionális középhatalmak is szemmel láthatóan a hibrid hadviselés eszközeként tekintenek az energiaellátásra.
Szerbiában az energetikai tárcát vezető miniszter és az energiavállalatok vezetői közötti ellentét a tárcavezető mandátumának kezdete óta tart. Az illetékes minisztérium a megújuló energiaforrásokról szóló törvény kidolgozásakor állítólag figyelmen kívül hagyta az energiavállalatok véleményét. A Nikola Tesla Hőerőműben történt incidensek előtt kulmináltak az ellentétek.
Szerbiát élcelődő hangon többször is nevezték már Európa szenes emberének. Ha zöldebbé szeretnénk tenni az energiatermelést, azt lehetetlen egyik napról a másikra megvalósítani. A szénalapú energiatermelés arányának csökkentése azonban nem csak a zöld elvek miatt fontos, szükséges, aktuális és elkerülhetetlen. Számos dilemma vetődik fel azonban ezzel kapcsolatban is.
NE PAZAROLJUNK!
Az energia felhasználásának hatékonysága ma már nagyon fontos kérdés. Őseink a szabadban meggyújtott tűz melegének csak egy töredékét használták. Sokáig nem is foglalkoztak tudatosan azzal, hogy növeljék a hatásfokot. Ma viszont oda jutottunk, hogy az egyébként is létező folyamatos klímaváltozást is befolyásoljuk azzal, hogy milyen forrásokból nyerjük az energiát, és hogyan használjuk azt fel.
A jelenlegi nem túl kecsegetető perspektívából úgy fest, egyedüli megoldás lehet, hogy növelni kell a megújuló források részarányát. Az olyan országokban azonban, ahol az energia túlnyomó részét szén elégetésével nyerték az utóbbi évtizedekben, a váltást nyilván nem lehet gyorsan véghezvinni. Emellett, ami most az energiahordozók piacán zajlik Európában és világszerte, sajnos nem sok jót ígér. A szükséges mennyiségű energia előteremtése valójában napjainkban vált kritikussá. Az emberiség létszámbeli bővülése és a világ termékkibocsátásának folyamatos növekedése gerjeszti ezt a folyamatot. Csak rontja a helyzetet, hogy az egy főre kivetített energiafelhasználás is dinamikusan nő.
Az emberiség az energiaszükségletei kielégítése során a számára legkényelmesebb megoldásokat választotta, ha a politika nem szólt ebbe bele. Nem is olyan régen még az önellátásra berendezkedett családi gazdaságok saját maguk termelték meg mindazt, amiből az energiaigényeiket is ki tudták elégíteni. A politika időnként kedvező folyamatokat is elindított, és ennek az ellenkezőjét is tapasztaltuk már.
Természetesen nem vitatható, hogy a megújuló energiaforrásoknak kell előnyt élvezniük. Sajnos azonban a valóban tiszta és folyamatosan megújuló energiaforrások felhasználása korlátozott. A nap sem süt mindig, a szél sem mindig akkor és olyan erősen fúj, ahogyan azt az energiaszükségleteink megkívánnák. Emellett az is kedvezőtlen folyamatokat generál, hogy a nagytermelők nem „esnek egybe” a nagy felhasználókkal. Az árak a világpiacon ezért és más okok miatt is hektikusak.
Az energiaügy témakörének másik sarkalatos pontja, hogy a háztartások energiatudatosságát is növelni kell. Az emelkedő árak egyébként is a takarékosság fokozása irányában hatnak. De tudatosan, célzottan is lehet hatni az emberekre azáltal, hogy segítjük őket a megtakarításban. Esetleg abban is, hogy részben vagy teljes egészében megtermeljék saját maguk számára az energiát. Az ezt célzó pályázati rendszer már Szerbiában is túl van a kezdeteken. Továbbfejlesztése, a rendelkezésre álló pénzügyi keretek növelésével együtt a nagyon fontos jövőbeli feladatok közé tartozik.
Jelen pillanatban azt mondhatjuk, hogy bár országos szinten nehéz megmondani, mit hoz a jövő, helyi szinten is törekedni kell az energiafüggetlenségre, akár napelemekkel és település-szintű naperőművekkel, akár geotermikus erőművekkel. Helyileg ennél sokat többet nem tehetünk. Mert sajnos az van, hogy lehet, hogy a jövő zöld lesz, de az áramot a jelenben fogyasztjuk, fogyasztanánk. Közben pedig kellemetlen (lehet) a tudat, hogy külföldi politikusok tarthatják a kezüket a kapcsolón.
