Akár hét százalékkal nőhet az idén a szerb GDP az egyik olasz bankcsoporttól származó friss előrejelzés szerint, amely korábban 4,2 százalékot prognosztizált. A Nemzetközi Valutaalap pedig nemrégiben 6 százalékra javította becslését. A költségvetés legutóbbi módosításakor pedig Szerbia Kormánya is 6 százalékot irányozott elő. A második negyedévben a bővülés kétszámjegyű volt, az első negyedévet pedig 1,7 százalékkal zártuk pluszban. Ez azt jelenti, hogy a 6-7 százalékos bővülés nem a valóságtól elrugaszkodott, hanem reális elvárás? Talán igen, de az év végéig még sok minden történhet. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a kívánatos növekedésnek is van határa, ami felett a gazdaság túlhevülése sem kizárt.
Az utóbbi időben folyamatosan a jó gazdasági eredményekről szólnak a haza hírek. A kiugróan magas növekedésről szóló adatok és a jövőbeni várakozások nem csak a hazai propaganda részei, a nemzetközi pénzintézetek is hasonló becsléseket tettek közzé. De vajon kell-e esetleg attól félni, hogy a tempó már-már nemkívánatosan „nagy” méreteket ölt. Ismert kategória ugyanis a túlfűtött gazdaság, ami alatt azt értjük, hogy egy adott nemzetgazdaság fenntarthatatlan ütemben bővül.
A tünetek egyelőre nem utalnak túlfűtöttségre. A gazdaság túlhevülésének két fő jele van: az infláció megjelenése és emelkedése, valamint a szokásosnál alacsonyabb munkanélküliségi ráta.
Fontos megjegyezni, hogy nincs általánosan érvényes ideális mértéke a gazdasági növekedésnek, mindig az adott ország társadalmának, gazdaságának állapotától függ. A tartósan túl gyors növekedésnek azonban éppúgy lehetnek káros hatásai, mint annak, ha egy ország gazdasága a lehetségesnél jóval lassabban fejlődik. A túlfűtött gazdaság olyan gazdasági növekedés és aktivitás hosszú ideig tartó szakasza, amely magas inflációhoz vezet. A pénzromlás oka ilyenkor a megnövekedett fogyasztói vagyon. A gazdasági túlfűtöttségnek alapvetően két oka lehet. Az egyik az export erősödése, a másik a belső felhasználásé. Ha a gazdaság exportvezérelten növekszik, annak többnyire nincsenek negatív makrogazdasági hatásai. Amikor azonban a belső felhasználás generálja a gazdaság bővülését, annak negatív következményei is lehet. Egyik ilyen, hogy jelentős keresleti inflációs nyomás jelenhet meg. Ezt csak tetézheti, ha a külgazdasági és a fizetési mérleg egyenlege is romlik. A két jelenség általában egyidejűleg jelentkezik.
HOGYAN LEHET LEHŰTENI A GAZDASÁGOT?
A túlfűtött gazdaság ugyanúgy nemkívánatos, mint az egy helyben toporgás vagy a recesszió. A gazdaság „hűtésének” egyik hagyományos eszköze a kamatnövelés. A központi bankok ezzel egyfelől azt akadályozhatják meg, hogy a reálkamatok az infláció emelkedése következtében „lemaradjanak”, azaz mínuszba kerüljenek. A drágább hitelek visszafoghatják a lakosság fogyasztási és a vállalkozók beruházási kedvét is. Amikor nehezebben és drágábban lehet pénzhez jutni, az lehűti a gazdaságot. Ugyanakkor – mint ahogyan, orvosi hasonlattal élve, a vérnyomáscsökkentő gyógyszereknek – a kamatemelésnek is vannak mellékhatásai. A magasabb kamatszint felhajtja a nemzeti deviza árfolyamát. Ez az importőröknek kedvez, hiszen a nem reális árfolyam esetén olcsóbbá válik a behozatal, és nem éri meg a dolgokat otthon előállítani, ami nagyon káros folyamatok elindítója lehet.
Nemcsak a jegybankoknak, de a pénzügyi kormányzatnak is vannak eszközeik a gazdaság túlhevülésének megfékezésére. Előbbit monetáris politikának, utóbbit fiskális politikának hívják. A kormányzati eszközök közül ott van mindjárt a legnépszerűtlenebb: az adóemelés. Eleve rosszul hangzik, és káros mellékhatásai miatt ritkán is alkalmazzák. A restriktív fiskális politika pedig akkor valósul meg, ha az állam is visszafogja saját költekezéseit. Csökkenti az állami munkahelyek számát, és minimalizálja a közpénzekből megvalósuló megrendeléseket. Ez olyan „diagnózis” esetében alkalmazható hatékonyan, amikor a gazdaság felpörgésének alapját a közpénzekből megvalósuló beruházások képezik.
A JELLEMZŐ TÜNETEK
A fejlett államok vonzáskörzetében lévő, kevésbé fejlett országokban beindul, és általában működik is az úgynevezett felzárkózási effektus. Ilyen esetekben megfigyelhető, hogy amíg utol nem érik a környező államok szintjét, gyorsabban nőnek azoknál, s ez logikus, hiszen különben lenne felzárkózás. Amikor többnyire beérik a többieket, a gazdaságuk bővülése visszaáll az adott régió növekedésének szintjére.
A növekvő infláció általában az első jele annak, hogy egy gazdaság túlmelegedik. Szinte olyan, mint amikor a betegség első jele, amikor belázasodunk. Itthoni körülmények között, noha szinte naponta tapasztalhatjuk az árak emelkedését, egyelőre nem beszélhetünk összességében jelentős inflációs nyomásról.
A túlhevült gazdaság második tünete a munkanélküliségi ráta, mely alacsonyabb az országban egyébként megszokottnál. A teljes foglalkoztatás elméletileg kívánatos dolog lenne, amikor azonban mindenkinek van munkája és abból eredően elköltendő pénze, az hozzájárulhat az infláció növekedéséhez. Ezért, még ha furcsán is hangzik, a munkanélküliségi rátának is létezik elméletben egy ideális szintje.
