A zősök hétfőn totál bezsongva kémlelték a zeget a teraszról, hátha az év leghosszabb éjszakáján meglátják odafönt a betlehemi csillagot, amely anno bezengte a világnak a Kisjézus születését. Atata még a régi távcsövét is előkereste a szekrény aljáról, hátha annak segítségével előbb megpillantja a ritka jelenséget, de hasztalan kukkerolt, a sok felhőtől meg zmogtól rendesen még a legközelebbi sarokig sem lehetett ellátni, hát még akkor a Jupiterig meg a Szaturnuszig, merthogy a misztikus égi csoda, amit látni szerettek volna, igazából a Naprendszer két legnagyobb bolygójának szoros együttállása volt.
– Kerek nyolcszáz éve nem történt ilyen, mi pedig elmulasztottuk megnézni – panaszkoda amama, miután bementünk a szobába.
– Azt mondják, a következőre már nem kell ennyit várni – mondá a fater –, 2080-ban újra látható lesz. – Hol leszünk mi addigra – legyinte az öreglány.
– Majd a Pisti elmeséli az unokáinak – ábrándoza az öreg –, hogy a koronavírus zörnyű évében ő meg a zülei is nagyon szerették volna megtekinteni a páratlan jelenséget, ám akkoriban olyan idők jártak, hogy bármerre is nézett az ember, csak védőmaszkokat lehetett látni.
– Ahogy mondod – sóhajta a muter. – Becslések szerint már legalább másfél milliárd van belőlük az óceánok mélyén, a lebomlásukhoz pedig állítólag 450 évre lesz szükség.
– És ki tudja még mennyi lesz belőlük – figyelmeztete atata –, a legfrissebb járványinfók uopste nem kecsegtetők: az egyik hazai orvos egy interjúban azt mondta, hogy meglátása szerint a vírus mutálódott, a legfrissebb hírek meg arról szólnak, hogy a briteknél az eddigieknél jóval fertőzőbb és sokkal gyorsabban terjedő új koronavírus-törzs jelent meg.
– Jaj, Tegyula – hüledeze amama –, ne is emlegesd nekem ezeket a rémhíreket, mert azonnal rosszul leszek. Ezért is esett volna jól látni már egy reményt keltő csodát, történjen az idén végre valami szép is!
– A valódi csodáért Vuhanba kéne menni, ahonnan a koronavírus elindult világkörüli útjára – magyaráza a fater. – Miközben Európa nagy része újabb meg újabb zigorú korlátozásokat vezet be, addig a kínai nagyvárosban mára már még az éjszakai élet is visszatért a rendes kerékvágásba.
– Egy kisebb csodaságról pedig gondoskodtak a hazai illetékesek, zomzédasszony – mondá az éppen betoppanó Zacsek –, engedélyezték a vendéglátóipari létesítmények és bevásárlóközpontok hosszabb munkaidejét, immár nem 17, hanem 20 óráig tarthatnak nyitva.
– Ezek szerint nálunk javult a járványhelyzet?! – csillana fel az öreglány szeme.
– Javulni javult, de annyira azért nem, hogy elengedjük magunkat – jegyzé meg atata –, ellenben hazajött sokezer gastarbeiter, és az a sanda gyanúm, hogy pluszlehetőséget kellett nekik adni arra, hogy valahol elköltsék a magukkal hozott tömérdek pénzt. Ettől majd bizonyára fellendül a zerb gazdaság!
– No de bizonyos új típusú pluszkorlátozások is születtek – magyaráza a Zacsek –, a kávézók és az éttermek ugyan 20 óráig tarthatnak nyitva, de 17 óra után már nem szólhat odabenn a zene. Merthogy muzsikazó mellett a zemberek fegyelmezetlenebbek lesznek, hangosabban beszélnek, egyesek még énekelnek is, száll a nyáluk és terjed a koronavírus.
– Nahát, zomzéd – vakará a fejét az öreg –, végül még a zene lesz a főbűnös a járvány elharapózásáért. Szólni kell, Tematild, a betlehemezőknek meg kóringyálóknak, hogy szentestén öt óra előtt jöjjenek előadni az angyali vigasságot, biztos, ami biztos. Bár, bevallom, uopste nem értem, hogy ha már a zene ekkora kockázati tényező, akkor hogyan szólhat 17 óra előtt?
– Ne töprengj mindenféle ostobaságon, Tegyula – szóla rá a faterra amama –, inkább azon gondolkodj el, melyik nap megyünk el a zabadkai bolhapiacra ajándékokat vásárolni karácsonyra. Iparkodnunk kell, mielőtt még a hazaözönlött vendégmunkások meg nem vesznek előlünk mindent.
– Járványügyi intézkedések enyhítése ide vagy oda, nem hiszem, hogy ilyen koronavírusos időkben a legjobb ötlet a piacon őgyelegni – tiltakoza az ötlet ellen atata. – Különben meg számomra az sem világos, miért kell egyáltalán Jézus születésnapján vásárolni egymásnak sok felesleget holmit!
– Én már olyan esetről is hallottam, zomzéd – mondá a Zacsek –, hogy valaki bankkölcsönt vett fel, hogy minél több és minél értékesebb ajándékokat vegyen.
– Biztos úgy gondolta, hogy minél több pénzt költ ajándékokra, annál közelebb kerül a Kisjézushoz – spekulála az öreg.
– Jól értelek, Tegyula – veté fel a kérdést gyanakvóan a muter –, te most az ajándékozás ellen ágálsz? Azt akarod sugallani, hogy hagyjuk ki a karácsonyi ajándékozást, és ahhoz hitbéli magyarázatot keresel?
– Igazából én csak azt szerettem volna mondani, hogy a legfontosabb az, hogy együtt vagyunk, a külsőségek nem annyira számítanak – magyaráza a fater, ám nem sokáig bírta elviselni az öreglány szúrós tekintetét. – Jól van, Tematild – adá fel végül –, ajándékozzunk, de legyünk zerények, bevásárláskor pedig óvatosak. Mutasd csak az ujjaidat!
– Tessék! – nyújtá ki atata felé a muter a tenyerét, és csilingelő hangon megkérdé: – Tán csak nem egy drágaköves gyűrűvel szeretnél meglepni, Tegyula?
– Igazából – mondá az öreg amama ujjait nézegetve – egy rénszarvassal díszített gyűszűre gondoltam. Annyi már a stoppolni való zokni a házban, hogy ideje lenne belefogni, és féltelek, nehogy megszúrd az ujjad.
– Akkor írjatok a Pistivel a Jézuskának, hogy hozzon nektek zoknit, vagy legalább egy körömvágó ollót, hogy kevesebb harisnyát szaggassatok el – rántá el a kezét sértődötten az öreglány.
– Most nem kell bedurcizni – így a fater –, a gyűszű felettébb hasznos eszköz, és legalább te használnád azt, az egyik munkatársam néhány évvel ezelőtt nőnapra vett a feleségének egy méregdrága horgászbotot orsóval, és az ipse azóta is azzal jár pecázni.
– Te is kaphatsz tőlem egy csőgörényt, vagy ahogy te nevezed: zajlát, az is piszok hasznos eszköz, rendszeresen karbantarthatod majd vele a lefolyókat a házban! – vága rá a muter. – Vagy kérhetek a részedre a Jézuskától egy flamingóvirágot is. Ha netán nem tudnál vele mit kezdeni, majd én gyönyörködöm benne!
– A jelek szerint maga meglehetősen könnyen megússza az ünnepeket, zomzéd – nyugtáza a Zacsek –, mert ahogy éppen nálunk állnak a dolgok, én legfeljebb idegbajt kapok karácsonyra. Az asszony hol halért, hol mákért, hol zaloncukorért szalaszt, és még fenyőt is nekem kell vennem, ami egyik évben sem jó, mert vagy túl alacsony, vagy túl magas, vagy túl sűrű, vagy túl ritka, vagy aránytalan, vagy nem eléggé illatos, vagy éppen nagyon drága.
– Ezek szerint, zomzéd, a karácsonyi készülődés maguknál sem kifejezetten az elcsendesedésről szól – jegyzé meg atata.
– Diplomatikusan fogalmazva – mondá a Zacsek –, az elcsendesedés nálunk időbe telik, engem általában a mákos tészta fogyasztása közben ér utol.
– Azt árulja már el, zomzéd – kérdé témát váltva amama –, a kedves anyósa mire költötte az ünnepekre kapott ötezer dinárt?
– Jaj, zomzédasszony – sóhajta a Zacsek –, a zanyósom már napok óta levegőnek néz, nagyon megsértődött rám, s uopste nem beszél velem.
– Tán átkapcsolta a televíziót a kedvenc török sorozatáról – kuncoga a fater –, vagy kritizálni merészelte a Zadruga valamelyik mintaéletű sztárlétáját?
– Nem, zomzéd – magyaráza a Zacsek –, elolvastam a zújságban, hogy nálunk is bejegyezték a Pfizer koronavírus elleni védőoltását, amelyből állítólag a gerontológiai központokban lakók kapnak majd először, és tréfásan megjegyeztem, látja, mama, ha az idősek otthonában élne, csitt-csatt kapna vakcinát, és nem kellene tartania többé a koronavírustól, mire ő irtó felkapta a vizet, s azt kiabálta, mit vétett ő a jóistennek, hogy a veje zegényházba akarná csukni, nem is akármikor, hanem éppen karácsonykor!
Pistike, a Jézuskát csendben váró kiscsillagász
