Nem mindenki osztozik ugyan a véleményben, de a tudományos körök többsége szerint a mostani járvány nem mesterségesen lett előidézve, hanem úgymond egyfajta természetes jelenségnek lehet tekinteni. Még ha az eredete valóban természetes is, a terjesztése vagy terjedése már mindenképpen mesterséges folyamatnak tekinthető, hiszen a globalizáció eredményeképpen az emberek ma már nagyon rövid idő alatt eljuthatnak a világ bármely pontjára. Nem csupán eljuthatnak, hanem el is jutnak, és ennek tudható be, hogy ilyen gyorsan eljutott a vírus az egyik kontinensről a másikra.
Gyakran mondják, illetve valóban megfigyelhető, hogy a piaci törvényszerűségek ugyanúgy működnek, mint a természet törvényei. Számos hasonlóságot tudunk felfedezni azzal kapcsolatban is, ahogyan az emberi tevékenység, a kapzsiság, az önzés, a megszerezhető előnyök hajszolása kihat a törvényszerűségek megnyilvánulására. Gondoljunk csak az iparosodás nyomán létrejövő környezetszennyezésre. Az üvegházhatás, a globális felmelegedés, a fajok eltűnése élőhelyeik megszűnése miatt, a szélsőségek az időjárásban, mind-mind a tudatos – de nem kellően megfontolt –, csupán a rövid távú célokat szem előtt tartó emberi tevékenység következményei. Az emberi tevékenység azonban nemcsak a természetes élőhelyeket, a vizet és a levegőt szennyezte be, hanem a világ pénzügyeit, ezen keresztül az egész globális gazdaságot is. Ahogyan a természet, úgy a szabad piac is visszaüt. Ahogyan az éghajlatváltozás cunamikat, viharokat, árvizeket, száraz időszakokat eredményez – de a földrengések vagy vulkánkitörések is hasonló jelenségek –, úgy a túlfűtött gazdaság, a kétes kihelyezések és befektetések hatalmas pénzügyi viharokat eredményeztek a történelem során.
SZABAD VAGY NEM SZABAD
A svédek megpróbálkoztak a vírus „szabadon engedésével” kezdetben, amikor a vírus megjelent, de végül ez a módszer sem vált be. A történelem során a piaci törvényeket is többször megpróbálta az ember szabadon engedni vagy éppen jelentősen korlátozni, és a tapasztalatok szerint egyik verzió sem járt jó eredményekkel.
Amikor a piaci törvényeket teljesen figyelmen kívül hagyva próbáltak meg gazdaságot működtetni, az nem járt jó eredményekkel. Az egykori Szovjetunióban, illetve a kelet-európai szocialista országokban megmutatkoztak a tervgazdaság jó és rossz oldalai is. Gazdaságilag a klasszikus kapitalizmus mutatkozott rövid távon a leghatékonyabbnak. Azon azonban már sokat lehetne polemizálni, hogy a környezeti károk – melyeket az ember az ipari forradalmak során okozott – vajon pénzben kifejezhetőek-e? Vagy hogy megérte-e néhány generáció viszonylagos jóléte, ha ezzel megnehezedett az elkövetkező generációk sorsa?
Korunk jellemzője a fogyasztói társadalom térhódítása világszerte. Annak pedig a lényegi hajtóereje a következőkben nyilvánul meg: keress még többet, fogyassz még többet, ennek nyomán mások is többet kereshetnek, így aztán többet is fogyaszthatnak. Ha esetleg egy adott időintervallumban mégsem tudsz elég pénzt keresni, hitelt kapsz a bankoktól. Többe kerül, de azonnal hozzájuthatsz bizonyos dolgokhoz, amire lehet, hogy nincs is igazán szükséged. Az ilyen törekvések és életfilozófia, amire a reklámok, a propaganda neveli az embereket, a nagy multinacionális cégeknek kedvez, hiszen folyamatosan bővíthetik, megújíthatják termelésüket, terjeszkedhetnek, és ami a lényeg, mind nagyobb haszonra tehetnek szert. Az úgynevezett nyugati, jóléti társadalmakban ez a rendszer már a múlt század második felében kialakult. A gazdaság felpörgetését hitelekkel segítették elő. Abban az időben Közép- és Kelet-Európából nézve fogyasztói paradicsomnak tűnt ez a rendszer. Amikor aztán gyökeret vert nálunk is ez a felfogás, rá kellett döbbennünk, talán tévúton járunk, hiszen a Föld kiapadóban lévő forrásai és készletei nem teszik lehetővé, hogy a rendszer hosszú távon életképes legyen.
ÚJ SZELEK FÚJNAK
A globális pénzügyi piacok és makrogazdasági fejlemények hosszú távú adatainak elemzése azt bizonyítja, hogy a szabadpiacok valójában nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy hosszú időszak átlagában az egyensúly felé tartsanak. Inkább azt tapasztalhattuk, hogy a piacok hajlamosak a ciklikus kilengésre, ami előbb vagy utóbb elviselhetetlenné válik, végül pedig valamiféle állami beavatkozással kell korrekciót végrehajtani. Ahogyan a környezetünkről, a természetről sem hihetjük azt, hogy végzetes következmények nélkül mértéktelenül szennyezhetjük, megváltoztathatjuk, úgy érvényes ez a gazdaságra is.
A klasszikus közgazdaságtan még képes volt arra, hogy a kialakult tőkés társadalomnak a mozgástörvényeit nagyjából feltárja, a fogyasztói társadalomnak azonban már más mozgatórugói vannak. A rendelkezésre álló tapasztalatok alapján kellene a jövőben valamiféle arany középutat megtalálni. A közgazdasági elmélet úgy látszik, szükségszerűen eltéved, és a jövőben még inkább tévelyegni fog, ha nem kapcsolódik szorosan a történelemtudományhoz és a szociológiához, de a pszichológia és a rendszerelmélet, illetve a hálózatokkal foglalkozó tudományágak is segíthetnek a folyamatok jobb megértésében.
