Esősorban az idősebb korosztály minden bizonnyal még emlékszik arra a nem is olyan rövid időszakra, amikor Jugoszlávia mindegyik tagköztársaságának és a két tartományának volt – úgymond – egy, esetleg két „saját” ügyviteli bankja. A vonzási területén levő vállalatok velük bonyolították le pénzügyeiket, hiszen a fő folyószámla a Társadalmi Könyvviteli Szolgálatnál (SDK-nál) volt. A politikai félfordulat után az akkori államvezetés kitalálta, hogy ezeket a folyószámlákat kötelezően át kell vinni a bankokba, s az SDK-t viszonylag rövid idő alatt megszüntették.
Amikor az ország vezetése megnyitotta Szerbia kapuit a külföldi tőke előtt, valamint jórészt az Európai Unió nyomására, megkezdte az állami cégek magánosítását, szinte betódultak a külföldi bankok. Nyilván abból a logikából indultak ki, hogy egy térdre kényszerített gazdaságnak, mint amilyen a szerbiai, égető szüksége lesz beruházásokra, valamint a termeléshez elengedhetetlen forgótőkére. Az sem volt titok, hogy akkoriban (s azóta sem) nemigen lehetett találni régi, vagy új céget, amelynek folyószámlája duzzadt a pénztől. Vagyis bankhitelekre volt szüksége, ha talpon akart maradni. S ebben a pénzemberek nem is nagyon tévedtek, mert a vállalatok és a polgárok is szinte számolatlanul igényelték a bankkölcsönöket. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a „bevándorolt” bankok akkora kamatot számoltak fel, hogy aki egy pillanatig is elemezte a dolgokat, tudhatta, hogy ennek nem lesz jó vége.
Így is történt. Sorra dőltek be a hitelek, s napjainkban is az eladósodottaknak a negyede még csak nem is reménykedhet abban, hogy kikecmereg az adósságából. A bankok száma azóta egyre szaporodott, s tizenöt évvel ezelőtt már negyvenhárom működött. Tíz év alatt a számuk tízzel csökkent, de azóta kiderült, hogy ennyien semmiképpen sem lesznek képesek tartósan fennmaradni.
Beavatott körökben már most az a hír járja, hogy két, Szerbiában működő görög bank egyesülni készül, s könnyen megtörténhet, hogy a többiek sem fognak ölbe tett kézzel ülni.
Jelenleg egyébként a szerbiai pénzpiac egyötödét öt hazai állami bank uralja, de nyomukban vannak a görögök a maguk 18,7 százalékával, őket pedig az olaszok követik 17 százalékkal.
A pénzintézmények alaptevékenysége a hitelezés, hiszen a befolyó kamatok jelentik számukra az életet. Nos, ezen a téren erősen megcsappant az érdeklődés Szerbiában, de az egész EU-ban is. Ennek következményeként a bankok több mint egyharmada (nálunk) az utóbbi időben sorozatosan veszteséget jegyzett.
A szakemberek szerint egymillió lakosra egy bank untig elég. Sőt! Szerbiában viszont ennek a négyszeresét számolhatjuk össze. Ugyanakkor a leglényegesebb körülmény, hogy immár a bankok a polgárokra szinte rátukmálják a hiteleket, az igénylők száma azonban nemhogy növekszik, hanem csökken. Ez érthető, mivel az emberek, főleg ilyenkor, télidőben, kénytelenek számolgatni, s a legtöbbször rádöbbennek arra, hogy még a „kedvező” kamatok ellenére sincs esélyük a rendszeres törlesztésre.
Az elmondottakból egyértelműen kiderül(het), hogy a bankok annak idején igencsak félreismerték a szerbiai valóságot, és a viszonylag nagy tőkeéhség ellenére sem tudnak annyi pénzt kihelyezni, amennyi biztosítaná számukra a gondtalan működést.
