Az utóbbi időben csak elvétve olvashatunk, hallhatunk arról, hogy a napokban megszüntetett privatizációs ügynökség felbontotta a „kiárusításon” elkelt vállalat új tulajdonosával a szerződést, mert az illető nem tett eleget a szerződésbe foglalt kötelezettségeinek. Korábban ez igen gyakran megesett, hiszen sok „újgazdag” úgy vélte, hogy elérkezett a nagy „kaszálás” ideje, s az államot – szinte szó szerint – ki lehet rabolni. Ez sokaknak sajnos sikerült is, mígnem észbe kapott a legfelsőbb vezetőség, és azóta igyekszik minden módon megvédeni a köz érdekeit.
A magánosítás azon résztvevői azonban, akik kénytelenek voltak visszaszolgáltatni a megvásárolt céget, gyárat, nem hagyják magukat, s meg vannak győződve arról, hogy tulajdonképpen ők az áldozatok. Nem kevés esetben igazuk is van, hiszen tizenöt ügyben az államot elmarasztaló bírósági döntés született, s emiatt a költségvetésből kénytelenek voltak mintegy hétmillió eurót kifizetni a felpereseknek.
Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Jelenleg is több mint ezerszáz ilyen jellegű tárgy vár ítéletre, s nem tudni a végkifejletet.
A kormány pedig lépett, de az átlagember számára nem egészen érthető ez a húzás. A megszüntetett privatizációs ügynökség helyett ugyanis létrehozta a privatizációs perekkel kapcsolatos ügyeket vezető ügynökséget. Nem egészen érthető, hogy miért volt szükség erre a névcserére, hiszen a felmerült feladatokat a korábbi ügynökség is valószínűleg el tudta volna látni, de ezúttal ne mélyedjünk ebbe bele, hiszen az illetékesek, akárcsak más logikátlanságokat, minden bizonnyal ezt is meg tudják magyarázni.
Tény, hogy igen nagymennyiségű pénzről van szó. A meglehetősen régi (2002-ben közzétett) adatok szerint tizennégy évvel ezelőttig 2400 vállalatot, gyárat adott el az állam, 630-nak az esetében kénytelen volt felbontani a magánosítási szerződést. Az érintettek sorra a bírósághoz fordultak, s számuk egyéb, a privatizációval kapcsolatos ügyekben csaknem megkétszereződött.
Az természetes, hogy a felperesek mindegyike meg van győződve a saját igazáról, hiszen különben nem vitte volna a panaszát az igazságszolgáltatás elé. Most már csupán az a kérdés, hogy az állam érdekeit védőknek sikerül-e cáfolniuk ellenfeleik állításait. Ha nem, vagy csak részben, okkal hihető, hogy újabb, nem kis összeg fog az államkasszából magánzsebekbe vándorolni.
Ha már a magánosítással kapcsolatos problémákról beszélünk, talán nem felesleges tudni, hogy az egész eljárás legnagyobb vesztesei tulajdonképpen a dolgozók. A magánosított vállalatok új tulajdonosai ugyanis meglehetősen gyorsan hatvan(!) százalékkal csökkentették a munkások létszámát. De azok sem jártak jobban, akik a dobraverést elkerült cégekben dolgoztak. Ezekben ugyanis 54 százalékos volt a leépítés.
A privatizációs ügynökség adatai szerint tulajdonképpen több mint félmillió dolgozó vált munkaerő-felesleggé.
Lehet, hogy a peres ügyekben az államnak sikerül megvédenie önmagát, de hogyan tud „védekezni” a kenyér nélkül marad családok vádoló tekintete ellen?
