Az emberek nagyobb része valósággal retteg attól, hogy adósságba keveredjen. Ez főleg a falusiakra jellemző, hiszen egy régi mondás szerint „az adósság hamis kutya, amelyik mindig az ember sarkában ugat”. A polgárok ugyanezen csoportjába tartoznak a kisnyugdíjasok és az átlagnál jóval alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők. Ők tudják a legjobban, hogy ha egy-két hónapig nem fizetik a közműszoláltatások számláit, akkor akár egy évbe is beletelhet, mire sikerül „egyenesbe” kerülniük.
Velük ellentétben a hirtelen (és ki tudja, milyen körülmények között) meggazdagodottak egy része úgy viselkedik, mintha az adó- és egyéb törvényeket nem nekik, hanem kizárólag a kisembereknek találták volna ki. Ők nem viszolyognak, kényszerből vagy szándékosan, hanyagolni az adók és a járulékok kifizetését. Nem ritka eset, hogy több százmillió dinárral „lógnak” az államnak.
Ezt a „szégyenlistát” nagyobbára azok az újgazdagok vezetik, akik sokáig, vagy napjainkban is meglehetősen közel álltak/állnak a politikai csúcshoz, s talán éppen ez a magyarázata annak, hogy meglehetősen lezserül viszonyulnak az adófizetéshez.
Frissebb adatok ugyan nincsenek, de tavaly június végén Dragan Đurić, a Zekstra tuladonosa 347, Goran Perčević (Interkomerc) 143, Miroslav Bogičević (Farmakom) 666, Marko Mišković (Mera Invest) 911, Vojin Lazarević (Rudnap) pedig 137 millió dinárral tartozott az államnak. Ők azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen a létező vagy aktív 428 gazdasági társaság összes adóssága több mint 800 milliárd(!) dinár.
Egy rendezett jogállamban az adóhivatal már harminc nap késedelem után kegyelem nélkül zároltatja az érintettek folyószámláját, és minden oda befolyó pénzre ráteszi a kezét. Nálunk azonban minden másképpen működik. Annak ellenére, hogy a be nem fizetett adó a köztársasági költségvetésnek csaknem a háromnegyedével egyenlő, a kormány éppen a napokban segítő kezet nyújtott nekik.
Az adóügyi eljárásról szóló törvény módosításával ugyanis számos könnyítést irányozott elő, aminek a lényege, hogy tulajdonképpen nem is akarja megfizettetni az adóhátralékot. Akik némi hajlandóságot mutatnak a törlesztésre, igazán nem panaszkodhatnak.
A szóban forgó törvény eddigi rendelkezései szerint az adósságot 10 százalék éves kamat terhelte. Csakis pénzzel lehetett kiegyenlíteni az adósságot, az esetleges átütemezéskor 24 hónap haladékot kaphattak. A módosítás szerint az addóságot csupán a Szerb Nemzeti Bank irányadó kamatlábával, vagyis jelenleg 4,25 százalékkal lehet terhelni, s a törlesztéshez nincs szükség effektív pénzre, mert az adósság értékében az állam társtulajdonossá válhat. Az átütemezési időszakot pedig 60 hónapra, vagyis a korábbinak a két és félszeresére emelték.
Ezekkel a megoldásokkal kapcsolatban igencsak megoszlanak a vélemények. Az illetékes miniszter – természetesen – védi és igazolni próbálja a kormány döntését, a törvénykövető vállalatok igazgatói, tulajdonosai, valamint az eminens szakemberek viszont egyenesen fel vannak háborodva. Szerintük a kormáy ezzel a lépésével lényegében arra serkenti a nagyvállalkozókat, hogy ne fizessék az adót, hiszen néhány évi halmozás után egyszerűen átengedhetik tulajdonuk egy részét az államnak.
Neves közgazdászok szerint ez meglehetősen ésszerűtlen megoldás, hiszen mi a logika abban, hog az állam tulajdonjogot kap egy (vagy több) olyan cégben, amelyiknek még arra sincs pénze, hogy kifizesse az adót!
Nem kétséges, hogy ez a törvénymódosítás egy újabb pofon azoknak, akik rendszeresen törlesztik az állam iránti kötelezettségüket, ugyanakkor kénytelenek (be)látni, hogy az ország vezetése továbbra is a nábobokat és az újgazdagokat ajnározza.
Felmerül hát a kérdés: érdemes becsületesen fizetni, vagy jobb adósnak lenni?
