Kőbe vésett elv, hogy az állam vezetésének, s ezzel együtt az alárendelt minisztériumok sorának kötelessége őrködni a társadalom tisztasága felett. Más lapra tartozik, hogy számos (csaknem mindegyik) országban ezt nem sikerül maradéktalanul megvalósítani. Ennek jórészt az az oka, hogy amióta világ a világ, az emberek igyekeznek egymást vagy átverni, vagy valami módon „megvásárolni”, vagyis lekenyerezni. Nos, az utóbbi az elmúlt kétezer ötszáz évben nem jelent (s a jövőben sem fog) gondot okozni. Amióta ugyanis a föníciaiak feltalálták a pénzt, mindenki megvásárolható. Csupán az összeg kérdéses.
Ez a gyakorlat leginkább a gazdaságban nyert teret, hiszen a minél nagyobb profit érdekében a pénzügyi szféra szereplői olykor és nem ritkán bármit hajlandók megtenni. Ha kifizetődőnek vélik, lekenyerezik a portást, a középvezetőt vagy éppen egy hatalmas vállalat első emberét. Arra azonban viszonylag ritkán találunk példát, hogy állami vezetők tartják a markukat. Ha pedig igen, akkor, a közember felfogása szerint, horribilis összegek cserélnek gazdát. Egy ilyen ügybe keveredett Sanader volt horvát miniszterelnök is, de az ellene felhozott vádakat napjainkig sem tudták az illetékes szervek minden kétséget kizáróan bizonyítani.
Egyéneket tehát meg lehet vesztegetni, sőt az alvilágban nem számít ritka esetnek a zsarolás. A jogilag rendezett országokban az ilyesmire a törvény teljes szigorával lesújtanak. Mi történik azonban abban az esetben, ha az állam, nevezetesen valamelyik minisztérium azzal a „tiszteletteljes” kéréssel fordul valamelyik külföldi céghez, hogy nem lenne az ajándékozó hátrányára, ha néhány értékes „aprósággal” támogatná a minisztérium valamelyik, természetesen a kérelmet benyújtó által meghatározott szolgálatát.
Éppen ez történt három évvel ezelőtt Szerbia munkaügyi minisztériumával. Mivel az ilyesmivel senki sem dicsekszik, igyekeztek titokban tartani az ügyet. A népi mondás szerint azonban a titkot a tyúk is kikaparja. Ezúttal a Transparentnost Srbije kérésére a koreai Jura vállalat közölte, hogy 2013-ban az említett minisztérium követelésére két személyautót „ajándékozott” a minisztérium niši körzetében dolgozó felügyelőségnek. A cég néhány egykori alkalmazottja azonban váltig erősíti, hogy nem kettő, hanem négy járműről van szó.
Lehet, hogy véletlen, de mégis feltűnő egybeesésnek számít, hogy a felügyelőség annak idején nem az előírásoknak megfelelően reagált a Jura dolgozói egy csoportjának a vállalati magatartással kapcsolatos panaszára. Talán éppen ez elé a felügyelőségi kötelezettség elvégzése elé gördítették „akadályként” a két (vagy négy) autót.
Az is bizonyos, hogy a Jura illetékesei kiszámították, érdemesebb és kifizetődőbb lesz ellenvetés nélkül hallgatni a minisztérium „kérlelő” szavára, mint nyakukba szabadítani annak embereit. Egyébként is jóba kell lenni azzal a kormánnyal, amely a kezdetekben nem kevesebb mint 25 millió euróval támogatta a szerbiai megtelepedésüket.
Már az a tény is törvényellenes, hogy a minisztérium egy magántulajdonban levő cégtől elfogadott ajándékot, de ha egyenesen ő követelte…
Nos, ennek már nagyon zsarolási íze van.
