Idestova száz évvel előtt az angol és a holland gyarmatosítók Malájföldön a már akkor is aranyat érő mahagóni erdők irtásánál kulikat és a bennszülött sakai törzs primitív tagjait alkalmazták munkásokként. Számukra, pontosabban a minél nagyobb profit érdekében, ezek az őserdei emberek eszményi munkaerőt képviseltek, mivel olcsón (szinte ingyen) dolgoztak, és igénytelenek voltak. Mivel fogalmuk sem volt arról, hogy kétezer-négyszáz évvel korábban Észak-Afrikában a föníciaiak feltalálták a pénzt, bérként elfogadtak hétköznapi eszközöket vagy akár legsilányabb minőségű „tartós” élelmiszert is.
Azóta, természetesen, nagyot változott a világ és főleg a fejlett szakszervezetekkel rendelkező országokban már nem lehet egykönnyen átverni a melósokat. A szindikátus ugyanis hatalmas és szervezett erőt képvisel, és követeléseinek nagy része előtt már évtizedekkel ezelőtt kénytelenek voltak meghajolni a kormányok.
Persze a modernnek nevezett Európában is vannak kivételek. Például Szerbia, ahol a hivatalos nyilvántartás szerint nem kevesebb mint huszonnégyezer(!) szakszervezet létezik. Az erre vonatkozó törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy néhány ember összeálljon és különféle nevekkel bejegyeztesse magát.
Talán mondani sem kell, hogy ennek komoly ára van, amit a munkások fizetnek meg. Hivatalos adatok szerint ugyanis négyszázezer foglalkoztatott rendszertelenül kapja kézhez a keresetét, s közülük is ötvenezernek a munkáltató hónapok, olykor évek óta egy dinárt sem fizetett.
A munkaügyi törvény ugyan arra kötelezi a munkaadókat, hogy dolgozóiknak minden hónapban adjanak hivatalos bérelszámolást, amellyel – szükség esetén – megjelenhetnek akár a bíróság előtt is, és a gazda tulajdonában levők értékek terhére érvényesíthetik jogos követelésüket. Legtöbb esetben azonban ezt nem teszik meg. Ugyanis a törvény nem kötelezi arra a munkáltatót, hogy bármi áron kifizesse a béreket. Márpedig közülük igen sokan egyszerűen bejelentik, hogy üres a folyószámlájuk, tehát nem tudnak fizetni. Ennek ellenére elvárják (megkövetelik!) a munkásoktól, hogy ugyanúgy végezzék munkájukat, mintha percnyi pontossággal kapnák a járandóságukat.
Elvileg van lehetőség az elmaradt bérek megfizettetésére, de ezzel a bizonyos elszámolási papírral a dolgozók nem sokra mennek. Arról nem is szólva, hogy aki akár megpróbálja bíróságra vinni az ügyet, számolnia kell azzal, hogy már másnap ki lesz rúgva.
A legszomorúbb azonban, hogy ez ellen az állam sem tud(?) semmit tenni. Maga a munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a törvény nem tartalmaz megtorlásokat ilyen esetekre.
Kissé furcsa ez a hozzáállás, hiszen a törvényeket emberek hozzák, s a Tisztelt Ház tagjai fogadják el. Ugyanők bárminemű módosításokat is végrehajthatnak, hiszen eddig csupán Mózes hivatkozhatott arra, hogy Isten állította össze a Tízparancsolatot, és kőbe van vésve.
A szakemberek egy részének az a véleménye, hogy az államnak kellene hatékonyabban fellépnie az ilyen lelketlen munkaadókkal szemben. „Krónikus” esetekben akár meg is vonhatnák az illető működési engedélyét, vagy a világhálón kellene – név szerint – közzétenni, hogy kik képviselik Szerbiában a kizsákmányolást.
