A köznép számára eddig sem volt hétpecsétes titok, hogy – elsősorban – az ellenzéki pártok szó szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy hatalomra jussanak. Annak ellenére, hogy megnyilatkozásaikban magasan az első helyen áll, hogy ebbéli szándékuk abból fakad, hogy „meg akarják menteni” az adott közösséget. Lett légyen az község, tartomány vagy a köztársaság. Szóban mindannyian az ország fejlődését és az emberek életszínvonalának növelését tűzték ki célul.
A gyakorlatban azonban meglehetősen másképp áll a helyzet. Ezt bizonyítja az állami felügyeleti intézet nemrég közzétett jelentése is. Ennek az intézménynek a munkatársai ugyanis kizárólag a költségvetési eszközöket használó intézmények gazdálkodására vonatkozó rovancsolást végzik, és – állításuk szerint – mentesek mindenféle politikai nyomástól. Lehet ebben valami, mert olyan adatok kerültek napvilágra, amelyek nem válnak a hatalom becsületére.
Ha ugyanis következmény nélkül a közösbe kell és lehet nyúlni, szinte egyáltalán nincs magatartási különbség az alig községek és a minisztériumok között. Mindegyiküknek ugyanis egyetlen céljuk van: pénzhez juttatni a saját pártjuk embereit. Persze már aki megérdemli, s akinek sikerül ilyen-olyan módon közel kerülni a húsos fazékhoz.
Mivel semmilyen törvény sem rendezi, még kevésbé ellenőrzi a különféle bizottságok megalakításának szabályait, a polgármesterek, felsőbb szinten a kormány(ok) és a képviselőház(ak), a párttársak pénzhez juttatását ezen az úton érik el a legkönnyebben. Az egyik szerémségi (kis)községben például hat bizottságnak az a feladata, hogy segítse a menekülteket. Ha tudjuk, hogy a szóban forgó község nem esik messze a horvát határtól, könnyen rájöhetünk arra, hogy elsősorban azon „menekültek” támogatása céljából alakultak, akik húsz-huszonöt évvel ezelőtt vándoroltak át a Dunán. Ezek a bizottsági tagok havonta 15–20 ezer dinár tiszteletdíjat kapnak, de az általuk elvégzett munkát, s főleg annak eredményét igen sűrű homály fedi.
Egyébként is legkönnyebb „bevetetni” a jó néppel, ha a bizottságnak valamilyen hangzatos, lehetőleg emberbaráti célokat szolgáló neve van. Például az egyik tűzifát, a másik pénzt, a harmadik élelmiszercsomagot, a negyedik építőanyagot… oszt.
Vajdaságban akad olyan község is, ahol bizottságot alakítottak egy bélyegző megsemmisítésére. Ez a testület teljes 35 percet ülésezett, elvégezte a rá bízott feladatot, s ezért mindegyik tagja több mint 14.000 dinárt kapott.
Magasabb szinten a juttatások is lényegesen magasabbak. A hatályos törvény értelmében ugyanis köztársasági szinten működnie kell a Nemzeti Oktatási Tanácsnak. Az előírás azonban nem rendelkezik a létszámról. Nem csoda hát, hogy ennek a testületnek 43(!) tagja van. Tavalyelőtt tizenhárom ülést tartott, s ez 41 millió dinárjába került az adófizetőknek, hiszen a tagok havonta 44.000, az elnök pedig 66.000 dinárt vett fel.
A Nemzeti Felsőoktatási Tanács ugyan „csak” 21 tagot számlál, de 2014-ben alig 11 ülést tartott. Ennek ellenére mindenkinek járt a havi 67 ezer, az elnöknek pedig kereken 80 ezer dinár.
A költségvetési eszközök felhasználását ellenőrzők természetesen nem juthattak el mindenhova, de ahol jártak, vagyis a közösből markolók egy töredékénél, megállapították, hogy különféle, nem ritka esetben mondvacsinált okok alapján a községek, a tartomány és a köztársaság nagyjából egymilliárd dinárt költött el. Hozzáértők szerint országos szinten az összeg minden bizonnyal meghaladja a 10 milliárdot.
Az is jelzésértékű, hogy egyes, ellenőrzött helyeken az illetékesek nyíltan megmondták, hogy ezekkel a bizottságokkal lényegében és elsősorban a hatalmon levő pártok „étvágyát” kellett kielégíteniük.
Ebből a nagy hazafias nekibuzdulásból valahonnan visszaköszön Rejtő Jenő egyik főhősének, nevezetesen Fülig Jimmynek a levéltöredéke. Ebben arról igyekszik meggyőzni a Boldogság Szigetek uralkodóját, hogy amíg őt a trónon helyettesítettet, „saját felvirágoztatását tűzte ki népe céljául”.
De hát a pénzszóráshoz szinte mindenki ért.
