A Szerbiai Nemzeti Bank, a pénzügyminisztérium és a kormányfő arra vonatkozó hangoztatása ellenére, hogy az ország pénzügyi helyzete szilárd, úgy tűnik, még sincs minden rendben ezen a téren. Az állami monopóliumnak számító közfogyasztási cikkekre (szeszes ital, cigaretta, üzemanyag) kivetett és bizonyos időközökben emelkedő jövedéki adó mellett újabb forrásokat keresnek az illetékesek. Újabban, a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek sugallatára, a lakásukat bérbe adókat vették célkeresztbe. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de az országban a ház- és ingatlantulajdonosoknak mindössze egy(!) százaléka köt szabályos bérleti szerződést, és az ebből befolyó jövedelme után rendszeresen adózik is.
Pedig nem kis tételről van szó. Bizonyos számítások szerint ugyanis Szerbiában 260 ezer lakást és házat adnak bérbe, csupán a fővárosban 74 ezret. Hozzáértők szerint az átlagos lakbér 200 euró. Ha tudjuk, hogy a legálisan bérbe adott családi otthonok után 20 százalék az adókötelezettség, szerény számítások szerint is az állam évente 50 millió eurót veszít. A 10 milliárd euró éves költségvetéshez képest ez szinte elenyésző összeg, behajtásával azonban – például a mezőgazdasági minisztérium – folyamatosan megoldhatná a parasztok támogatásának gondját.
Lehet, hogy a várható pénz miatt, de az is lehetséges, hogy a jogállam hatékony létezését bizonyítandó, a pénzügyminisztérium hamarosan megkezdi ezeknek az „adócsalóknak” a felkutatását. Túl sok adat ugyan nem áll a rendelkezésére, de a szakemberei szerint az öt évvel ezelőtt lebonyolított népszámlálási adatokból lehetne kiindulni. Akkor ugyanis nyilvántartásba vették a családok tulajdonát is. Más lapra tartozik, hogy öt év alatt jelentős változások mentek végbe ezen a téren, de hát valahol meg kell fogni „a madzag végét”.
Mivel az adóhivatal tudja, hogy eddig ki fizetett adót, a két adathalmaz összevetésével szeretné kiszűrni a „feketézőket”. Hogyan? Ez meglehetősen homályos. Tény azonban, hogy egymaga képtelen lesz megtenni, ezért – az elképzelések szerint – bevonják a munkába azokat az állami hivatalokat, amelyek bármilyen, erre vonatkozó, adattalrendelkeznek . Sőt, a keményebb fellépéstől sem rettennek vissza, hiszen a hírek szerint az akcióban a rendőrség is szerepet kap.
A lakástulajdonosoknak, természetesen, jogukban áll ingyen is mások rendelkezésére bocsátani ingatlanjaikat. Ilyenkor szokott megnövekedni a „rokonság”. A rendelkezésre álló adatok szerint ugyan annak idején 137.000 polgár, ebből 34.000 belgrádi, úgy nyilatkozott, hogy a tulajdonában levő, de általa nem használt lakásban a rokona lakik – ingyen! Vagyis a gazda ebből semmilyen jövedelmet nem valósít meg, tehát nem kötelezhető adófizetésre.
Az állami szervek ezzel a céllal kapcsolatos összefogásában azonban még az adóhivatal sem igazán bízik, mert elképzelése szerint be szeretné vonni a lakosságot is. Vagy arra számít, hogy – jó balkáni módra – érvényesülni fog a „dögöljön meg a szomszéd tehene”, és a bérbe adott lakások, házak szomszédságában élők is tájékoztatják őt a valós helyzetről. Az eddigi tapasztalatok azonban nem sok sikerrel kecsegtetnek, hiszen alig egy évvel ezelőtt a kereskedelmi felügyelőség szerette volna megnyerni a lakosságot a saját céljaira, s azt várta az emberektől, hogy lépten-nyomon feljelentik a számlaadási kötelezettségüket elmulasztó kereskedőket, kocsmárosokat. Mivel ezen a téren igen nagy a csend, okkal feltételezhetjük, hogy csődöt mondott az akkori kezdeményezés.
A mostani tervnek is van egy igen kétséges pontja – ezek az egyetemisták. A vidékről a felsőoktatási intézményekbe került lányokat és fiúkat, a „szállásadók” rendre nem jelentik be, vagyis ebből adómentes hasznot húznak. Pedig komoly összeget kaszálhatna az állam, ha a felesleges(?) szobájukat diákok rendelkezésére bocsátók jogkövető hazafiak lennének és annak rendje-módja szerint bejelentenék a lakójukat. Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen a bérlők olykor gyors egymásutánban váltogatják bérleményüket. Olykor még a szülők is csak jóval a lakcímváltozás után értesülnek utódjuktól, hogy már máshol lakik.
Az elmondottakkal kapcsolatban jogosan feltételezhető, hogy csak akkor járna elfogadható eredménnyel az adóhivatal, ha a polgárok „lekopognák” az érintett bérbeadókat és bérlőket.
Vagyis: spiclik kerestetnek!
