A politikusok folyamatosan arról beszélnek, hogy az önkormányzatoknak az eddiginél jóval többet kellene tenniük annak érdekében, hogy a külföldi beruházók érdeklődése feléjük forduljon. A megfelelő terep (ipari zóna) kialakítása még hozzávetőleg sem elegendő. Mi több, a közismerten olcsó munkaerő csak részben ragadhatja meg a határon túli pénzemberek érdeklődését.
Nem kétséges, hogy ezen a téren hatalmas a lemaradás a fejlett országokhoz képest, de az ország vezetősége, a biztató nyilatkozatokon túl, igen keveset tesz a községek anyagilag történő serkentése érdekében. Sőt! Őszre minden bizonnyal a képviselőház elé kerül a helyi önkormányzatok finanszírozásáról szóló törvény, amely szerint a keresetek után fizetendő adónak az eddigi 80 helyett csupán 50 százaléka marad az önkormányzat kasszájában. Vitathatatlan, hogy ez a voluntarista lépés hatalmas érvágást jelent a községek és a városok számára, hiszen igen komoly összegről lesznek kénytelenek lemondani. Pedig égetően szükség lenne rá, lévén, hogy ők jobban tudják, vagy legalábbis kellene tudniuk, hogy a saját környezetükben milyen lehetőségek szolgálnak a gazdaság fejlesztésére és új munkahelyek nyitására.
Nem vitás, hogy a kormány támogatásával is történik olykor előrelépés, de nem kevés esetben ennek meglehetősen nagy ára van. Az egykori Crvena Zastava Művek keretében működött gépkocsigyárnak az olasz FIAT-hoz kerülése és a „szerb Fiat-kocsik” összeszerelése igen sok pénzébe került a honi adófizetőknek, hiszen az állam igen kiadósan támogatta a vállalkozást. Új munkahelyek nyitására pénzt adott a torinói világcégnek, de a nemzetközi autópiac ezt nem igazán méltányolta, s az utóbbi időben érezhetően csökken a šumadijai üzemből kigördülő 500L-esek eladása. Ennek következményeként a Lepenica partján kilencszáz munkahely megszűnt. A dolgozók 4800–14.000 euró végkielégítést is kaptak, de eddig még nem került nyilvánosságra, hogy ki fizette ezt a cehet.
Az utóbbi hetven évben térségünkben is bebizonyosodott, hogy a központosítás nem megfelelő módja a gazdaság fejlesztésének. A jelenlegi hatalom azonban életünk minden részletét igyekszik a hatáskörébe vonni, s ezzel lényegében érdektelenné teszi az „alsóbb szinteken”, tehát a tartományban és az önkormánzatokban dolgozókat. Hiszen az állami szektorban alkalmazottak „fentről” kapják a fizetésüket, onnan azonban nem látszik, hogy mi történik a községekben.
A jó példáért nem ártana egy kicsit szétnézni Európában. Svájcban a kantonoknak, Németországban a tartományoknak igen komoly lehetőségeik, főképp saját pénzforrásaik vannak, amiket belátásuk szerint fektethetnek. Eredményeik irányadóak lehetnének Belgrád számára is.
Csupán nagykorúsítani kellene az önkormányzatokat.
