Szakemberek és laikusok már év(tized)ek óta szajkózzák, hogy az állam „védelme” alatt álló gyárak és vállalatok gyakorlatilag felemésztik azokat a pénzeket, amelyeknek az észszerű befektetésével már jóval előbbre jutott volna az ország. A feneketlen zsákok elsősorban a gazdaság legfontosabb területén, vagyis az energiahordozók használóiként élnek, mint hal a vízben, de csak a Jóisten tudja pontosan, hogy mióta nem fizetnek (vagy csak elvétve) az elektromos energiáért és a méregdrága földgázért. Mivel mindkét oldalon állami cégekről van szó, legtöbb esetben csupán egy telefonhívásra van szükség ahhoz, hogy a pancsovai vegyi üzem és a műtrágyagyár, korábban a kragujevaci Crvena Zastava Művek, vagy akár a bori bánya minden következmény nélkül félredobhatja a beérkezett számlát. S ebben az a legszörnyűbb, hogy a hazai terepen ez eddig semmilyen következménnyel sem járt.
A helyzet megváltoztatása érdekében már a Nemzetközi Valutaalap képviselői is felemelték a hangjukat, s legutóbbi, november elsejéig tett látogatásuk alkalmával nyomatékosan felhívták a kormány figyelmét arra, hogy végső ideje leszámolni ezekkel az élősködőkkel, hiszen az általuk ki nem fizetett elektromos árammennyiséget és a gázt az adókon, tehát a költségvetésen keresztül, a polgárok fogják megfizetni, ami a nemzetközi normák szerint tarthatatlan.
Az érintett üzemek csupán az idén több mint 11 milliárd dinár adósságot halmoztak fel, de a teljes tartozásuk ennél sokkal nagyobb. Tulajdonképpen ide tartozik az a tény is, hogy a vegyi művek 400 millió eurós adóssága miatt egyszerűen lehetetlen privatizálni, mert egy ekkora csődtömeget senki a világon nem akar a sajátjának tudni.
A nyilvánosság ugyan nem tudja, hogy honnan érkezett a Srbijagashoz az intelem, miszerint január 1-jétől „legyen szíves” megszigorítani az erre vonatkozó ügyleteket. Azt azonban az érintettek tudják, hogy ebben a közvállalatban postázták a levelet, amelyben arra figyelmeztetik az adósokat, hogy újévig rendezzék a számlát, mert Szilveszter napja lesz az utolsó nap, amikor pénz nélkül is hozzájutnak a számukra létfontosságú energiahordozóhoz, amely a műtrágyagyár számára a legfontosabb nyersanyagot is jelenti.
Óriási kérdés, hogy alig másfél hónap alatt mit lehet tenni. A beavatottak szerint legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a Srbijagas és a villanygazdaság a kinnlevősége nagyságáig tulajdonjogot szerez. Arról azonban senki sem beszél, hogy ezzel az eddiginél is gubancosabbá válik a helyzet, mert ha a Srbijagas résztulajdonos lesz és elzárja a csapokat, akkor tulajdonképpen a saját részét (is) termelésileg, tehát pénzügyileg a víz alá nyomja.
Arról nem is szólva, hogy egy ilyen adósságkiváltás nem hoz egy dinár készpénzt sem. Márpedig az oroszok dollár nélkül nem adnak nekünk földgázt.
Ha tehát bekövetkezik a meglehetősen csendesen beharangozott szemléletváltás, akkor nemcsak a „szem előtt levő” nagy cégeknek gyűlik meg a bajuk, hanem a kis gázelosztóknak is, amelyek szintén az adósok listáján szerepelnek. Például a távfűtő művek. Legnagyobb részüknek ugyanis akkorák a kinnlevőségei, hogy alig tudják összekaparni a pénz fizetésekre. Márpedig, ha nem fizetnek a gázért, a Srbijagas megvonja tőlük ezt a szolgáltatást, s akár egyik napról a másikra kihűlnek a kazánok, hidegen maradnak a lakások. Elképzelhető, hogy az emberek százezrei fognak dideregni(?).
Ne adja a Teremtő, hogy ez bekövetkezzen, de hogy a levegőben lóg ennek a lehetősége, nem kétséges. A Nemzetközi Valutaalapot azonban ez aligha fogja meghatni. Ők elvárják, hogy a közvállalatokkal és állami cégekkel kapcsolatosan tiszta legyen a lap.
Biztosan állítható, hogy újévtől fogva vége lesz a potyázásnak?
