Ha arra gondolok, hogy orvoshoz kell menni, ellenőrzésre, vagy esetleg mást elkísérni, azonnal rossz érzés fog el. Eszembe jutnak az egészségházak zsúfolt folyosói, a kórházak rendelői előtt órákig ácsorgó szomorú emberek, és a bizonytalanság is, mert többször tapasztaltam már, hogy téves diagnózist állítottak fel az orvosok. Ha előrejegyeztetünk egy időpontot, mondjuk ellenőrzés végett, kevés annak az esélye, hogy akkor fogadják a pácienst.
Mi történik abban az esetben, ha elégedetlen vagyok az egészségügyi ellátással, ha úgy érzem, sérülnek a jogaim, és panaszt szeretnék tenni?
A múltban, egészen 2013-ig az egészségügyi jogvédő az egészségügyi intézmények keretében működött, ami meglehetősen furcsa dolog volt, hiszen ha netán egy páciens elégedetlen volt például egy nővér viselkedésével, akkor egy ugyanabban az intézményben dolgozónál kellett panaszt tenni, aki valószínűleg jól ismeri a szóban forgó nővért is.
Az egészségügyi jogvédő intézménye tehát egy jobb megoldásra várt, 2013-ban a Páciensek jogainak védelméről szóló törvénnyel az egészségügyi jogvédő intézményét áthelyezték a helyi önkormányzatok fennhatósága alá. Azért született ilyen döntés, mert abban reménykedtek a törvényhozók, hogy így objektívebb és önállóbb döntést hoz majd a jogvédő intézmény.
Az ombudsman azonban az idén közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az új törvény által szabályozott egészségügyi jogvédő intézménye továbbra sem működőképes. A jogvédő szerint az egészségügyi minisztérium és a helyi önkormányzatok nem hajtották végre a Páciensek jogainak védelméről szóló törvény által előírt intézkedéseket. Ennek következtében hatalmas mulasztások történtek, amelyek nehéz helyzetbe hozzák a pácienseket, sérülnek a jogaik és jogbizonytalanságot eredményeznek. A minisztérium arra hivatkozik, hogy azért nem tett konkrét lépéseket az egészségügyi jogvédő intézményének a bevezetéséhez, mert nincsenek mérvadó adatai arról, hogy a helyi önkormányzatok megalakították-e az egészségügyi hivatalokat. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy azokban az önkormányzatokban sem kezdték el a működésüket az egészségügyi hivatalok, ahol sikeresen megalakították őket. Az ombudsman intézménye szerint a minisztérium semmit sem tett annak érdekében, hogy beszerezze az egészségügyi hivatalok működéséről szóló évi jelentéseket. A jogvédő közleményéből megtudható továbbá az is, hogy a helyi önkormányzatok nem biztosították az egészségügyi jogvédő intézmény folyamatos munkáját, és a szükséges munkafeltételeket sem teremtették meg.
Az ombudsman, a minisztérium és a helyi önkormányzatok között továbbra sincs megfelelő kommunikáció, ennek levét természetesen a polgárok isszák meg, mert valóban nincs nagyon kinek panaszkodni, ha úgy érzik, sérülnek a jogaik. Példaként sok esetet felhozhatnék, többször előfordult már, hogy lebetegszik a gyermekem, aznapra azonban már nincs szabad terminus. Nem volt láza, de folyt az orra, köhögött, ezért mégis elvittem. A nővérek azonban kioktattak, hogy minek viszem a gyereket orvoshoz, ha nincs láza, csak gyarapítom a tömeget. Az óvodában viszont, ha taknyos gyereket viszek, akkor az óvó nénitől kapom meg a kioktatást, hogy nem lehet beteg gyereket hozni, és azonnal vigyem orvoshoz, és ha meggyógyult, hozzam az igazolást. Olyan is volt, hogy az oviban felment a láza a gyereknek, az óvó néni telefonált, hogy vigyük orvoshoz, a feleségem el is vitte azonnal, a nővérek meg lekiabálták, mert, hogy gondolja lázasan vinni a gyereket az orvoshoz, előbb le kell szedni a lázát…
Magyarán, a helyzet nem mondható rózsásnak, az ember örül, ha nincs semmi baja, vagy ha van is, megpróbálja inkább maga orvosolni, mert az egészségügy útvesztőiből többnyire vesztesen kerül ki. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy soha sem kell orvoshoz fordulni, de jobb, ha az ember odafigyel az egészségére, mert elkerülhet egy sor kellemetlenséget.
