Még a rezsimhű sajtó is idejében, tehát a közelmúltban bejelentette, hogy újévtől növekszik a szeszes italra, a cigarettára és a kávéra kivetett jövedéki adó, tehát az érintett fogyasztási cikkek ára nem kis mértékben fog emelkedni. A „nem kis mértékben”-t akár „drasztikusan” kifejezéssel is helyettesíthetjük, hiszen például a vinyak csaknem huszonöt százalékkal drágul meg. A dohányáru esetében az áremelkedés szakaszos, de folyamatos lesz. A pénzügyminisztérium magyarázata szerint ezt dehogyis ők akarják, az Európai Unió követeli meg a szerb kormánytól, mivel nálunk a pia és a bagó is olcsó! Mihez képest? A német, norvég, holland…stb. fizetésekhez viszonyítva valóban szinte bagatell, hiszen egy bajor munkás teljes tíz(!) percet kénytelen dolgozni egy doboz, nálunk megvásárolható, jó közepes minőségű cigarettáért. A mi munkásunk némileg rosszabb helyzetben van, hiszen ha ma reggel rá akar gyújtani, akkor tegnap kénytelen volt egy órát gürizni.
Hasonló a helyzet a konyakkal és a vinyakkal is. Hat euró harminc percnyi órabérrel egyenlő – Németországban. Nálunk ugyanennyi pénzért három órát kell melózni.
A kormány, természetesen, lelkesen elfogadta a brüsszeli bürokraták kérését (parancsát?), hiszen reményei szerint sokkal több pénz ömlik a költségvetésbe. De mint már néhányszor kiderült, meglehetősen csalóka ez az optimista számítgatás. Erre legkifejezőbb példa az üzemanyag árának összetétele. A volt jugoszláv államok közül Szerbia markol legtöbbet a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árából. Arról pedig mélyen hallgatnak a pénzügyi és az energetikai minisztériumban, hogy a macedón és a boszniai határ közelében levő töltőállomások forgalma az utóbbi időben ötödével csökkent, mivel az emberek a szomszédban tankolnak, így a szkopjei és a szarajevói költségvetésnek fizetik az esedékes jövedéki adót.
Az sem lehet véletlen, hogy a fináncok szinte lépten-nyomon több száz kiló vágott dohányt foglalnak le, és az alkoholos italok kedvelői sem állnak sorban tömény italért a boltokban, hanem inkább megveszik féláron a házi pálinkát.
Az italok és a dohányáru beharangozott megdrágítását talán jó volna továbbgondolni. Szinte már borítékolni lehet, hogy megcsappant a kereslet irántuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Szerbiában egyik napról a másikra kitör a prohibíció és a szilvapálinkához szokott nemzet antialkoholistává és nikotintagadóvá válik. Igen nagy a valószínűsége annak, hogy más megoldást keresnek (és találnak) a szóban forgó élvezeti cikkek beszerzésére. Mondjuk ki őszintén: növekedni fog a csempészés, a gyümölcsösgazdák hátsó szobájában működő bögrecsárdák száma, és kelendőbb lesz a szép sárga hercegovinai dohány. Egyébként ez is van olyan jó minőségű, mint az agyonlúgozott bolti cigaretta.
Az EU-ból érkező utasítások maradéktalan és hajlott háttal való teljesítése felvet egy, az anyagiakon túlmutató kérdést. Az ország szuverenitásának problémáját. A minisztereink ugyanis nem győzik hangoztatni, hogy nekünk nem parancsolhat senki. A gyakorlat azonban egészen mást mutat. A már óriásira növelt és méregdrága brüsszeli központi vezetés tevékenységét egyre több bírálat éri. Ennek legkifejezettebb formáját az angolok tárták a világ elé: népszavazás eredményeként kiléptek a közös európai házból. Sőt, mint hírlik, a hollandok is, egyelőre, befelé hajlonganak, de kifelé kacsingatnak. Alapos ugyanis a gyanú, hogy ők sem kívánnak részt venni a migránskérdésben elhibázott merkeli politika végrehajtásában. Ők tehát komolyan veszik a saját szuverenitásukat. Akárcsak a budapesti kormány, amelyre az utóbbi hónapokban nemcsak kígyót-békát kiáltanak, hanem különféle büntetésekkel, általában pénzmegvonással is fenyegetik.
Mi pedig szorgalmasan bólogatunk minden olyan intelemre, ami a belga fővárosból érkezik.
Még akkor is, ha látszólag apróságról, azaz a jövedéki adó kötelező növeléséről szól. Tesszük ezt annak ellenére, hogy a szófogadásunk ára a feketegazdaság serkentésébe fog torkollni.
