Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt, vagyis – a „régi öregek” megfogalmazása szerint – a békebeli békében is köztiszteletben állt az a személy, aki állami munkát kapott, lett légyen szó kisbírói állásról vagy bakterról vasútnál. Neki biztosítva volt a havi fizetés és öregségére a nyugdíj. Igaz, akkoriban senki sem gazdagodott meg ebből a fizetésből, de akkor is…
Azóta sok évtized maradt mögöttünk, s azt hihetnénk, hogy ennyi idő alatt merőben megváltoztak a dolgok. A naivabbak azt vallják, hogy ma már elég a tudás és a tisztességes munka, s akkor az ember esténként nyugodtan hajthatja a fejét álomra.
Hogy mennyire nincs így, bizonyítja a belgrádi Blic napilap által végzett kutatás és elemzés is. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy nem a szakmai felkészültség vagy a diploma a lényeg, hanem az a tény, hogy hova tudja valaki berakni a fenekét. A közölt adatokból egyetlen „apróság” világossá válik: milyen pártkönyve van a munkát (nem) keresőnek (de találó), másrészt, a kapcsolatai révén melyik állami cégben biztosítanak számára egy íróasztalt. De ha nincs, az sem baj, csak „rendes” fizetés járjon érte.
A nagy kérdésre, hogy merrefelé érdemes kutakodni, meglehetősen egyértelmű választ ad a legnagyobb példányszámú fővárosi napilap. Akinek ugyanis megfelelőek a kapcsolatai, a legkifizetődőbb számára, ha az autópályákkal foglalkozó Koridori közvállalatba igyekszik, hiszen ott az átlagbér 114.800 dinár. De akkor sem hal éhen, ha az energetikai ügynökségben vagy a fejlesztési alapban kap elhelyezést, hiszen mindkét helyen százezer feletti bérre számíthat.
Az alábbi adat ismeretében világossá válhat, hogy miért nem reagáltak az utóbbi időben számos jogos bírálatra a Vode Srbije közvállalatban. Ők ugyanis minden felhajtás nélkül az akár egy négyzetméternyi területtel rendelkezőktől is kizsarolják a lecsapolási illetéket, mégpedig visszamenőleg az előző esztendőre is, és van miből kifizetniük a havi átlagos nettó 95.000 dinárt.
Persze akadnak „vesztesei” is az elmúlt időszaknak. A villanygazdaság sokáig tartotta magát a 85.000 dináros átlag, mostanában azonban lecsúszott a 11. helyre a 79.000 dináros fizetésekkel.
Ha azonban az ember biztos akar lenni abban, hogy nem fog beleszakadni a munkába, járja ki magának a „bunkeresek” (Skloništa Srbije) között az elhelyezkedési lehetőséget, s ha megelégszik a havi 65.800 dinárral, biztos lehet benne, hogy nem fog rokkantként nyugdíjba vonulni. Hogy mivel foglalkozik ez az állami cég, azt csak a Magasságos tudja.
Persze vannak olyan szolgálatok is, amelyekben valóban dolgozni kell. De ők – éppen ezért – nem érnek rá pénzt keresni. Ez elsősorban a vámhivatalra vonatkozik. Náluk ugyanis 38.700 dinár az átlagos havi fizetés, pedig a költségvetés 44 százalékát ők teremtik elő. A fejlett országokban ezeket az embereket több mint tisztességesen megfizetik. Teszik ezt annak érdekében, hogy a határon húsz euró ellenében ne lehessen tiltott árut vagy nagyobb mennyiséget vámmentesen bevinni az országba.
Hasonló cipőben járnak az időjósok is, mivel a fizetésük szinte dinárra azonos a vámosokéval.
Olykor a sajtóban megjelenik a hír, hogy kevés a börtönőr, pedig egyre nagyobb szükség volna rájuk. Ezen nem nagyon kell csodálkozni, mivel a smasszerek alig 41 ezret kapnak, a katonák pedig egy pirossal többet.
Egy ország jövőjének megalapozói továbbra is kiérdemlik „a nemzet napszámosai” nevet. Ők a tanügyesek, ahol az oklevelekkel lefedett képzettségi szint messze felülmúlja az országos átlagot. Ennek ellenére kénytelenek megelégedni a havi 43 ezer dinárral. Ha cinikusak akarunk lenni, akár azt is mondhatjuk, hogy talán még ez is sok, mivel – sok jelből ítélve úgy tűnik – ennek az országnak a gyakorlatban nincs szüksége okos emberekre. Pedig ők is állami szolgák, de csak elvétve lehet okkal állítani, hogy számukra – az anyagi megfontolások alapján – édes az állami munka.
