Csupán idő kérdése, hogy a végrehajtók mikor lendülnek akcióba, hiszen lezárult a 2016-os ügyviteli év, s a zárszámadások elkészítése utáni pillanatban kiderül, hogy ki kinek és mennyivel tartozik. Az illetékesek ugyanis folyton azt szajkózzák, hogy az ország pénzügyi kérdéseit illetően rendnek kell lennie. S ez elsősorban az adók és járulékok idejében történő befizetésére vonatkozik. Ugyanakkor az is már számtalanszor kiderült, hogy az egyenlők között, akikre a törvény maradéktalanul vonatkozik, vannak egyenlőbbek is. Az utóbbiak közé tartozik az új oligarchia, de mint nemrégen kitudódott, olyan állami cégek sem fizetnek adót, amelyek lényegében a költségvetési eszközökből élnek.
Ezek közé tartozik a köztársaság vízi útjainak igazgatósága is. Mint nemrég kiderült, már több mint öt éve 39 millió dinár adóval tartozik, s ezért nem érte semmilyen hátrányos megkülönböztetés. Ez az állami cég próbálkozott ugyan az adósság átütemezésével, de a törvény értelmében biztosítékot kellett volna letennie annak bizonyítására, hogy ezt a kedvezményt megkapja, de a hatályos előírások értelmében a költségvetés használóinak erre nincs lehetőségük.
Egyébként, ha valaki veszi a fáradságot és fellapozza a pénzügyminisztérium honlapján található adós listát, láthatja, hogy kilenc fővárosi állami cég és intézmény csaknem kétmilliárd dinárral tartozik. A Borba kiadóvállalat több mint fél milliárddal, a Sava kongresszusi központ pedig négyszáz millióval „jön” a költségvetésnek, de ezen a listán található Belgrád három közigazgatási részének az ügyviteli helyiségekkel foglalkozó közvállalata is. Ők mindannyian közpénzből gazdálkodnak, pontosabban valamelyik minisztérium hatáskörébe tartoznak. Ez azonban senkit sem zavar abban, hogy elhanyagolják a munkaadójuk iránti kötelezettségüket. És ez fordítva is érvényes. Az állam (vagy/és az önkormányzat) sem erőlteti, hogy „beosztottjuk” jogkövető magatartást tanúsítson, pedig meglehetősen egyértelmű, hogy a betervezett költségvetési eszközöknek előbb-utóbb meg kell érkezniük a büdzsé számlájára. Mivel a közvállalatok nem tudnak(?) fizetni, valahonnan pótolni kell ezt a hiányt. Mint már annyiszor megtörtént, aligha kérdéses, hogy végső soron az adófizetők zsebe bánja az állam védelme alatt álló cégek hanyagságát.
Az átlagpolgárok számára külön irritáló, hogy ugyanezekben a közvállalatokban a keresetek olykor jelentősen meghaladják a köztársasági átlagot. Ebből következik, hogy az igazgatóknak elsődleges gondjuk a bérek kifizetése, az állam iránti kötelezettségek viszont az utolsó helyre szorulnak.
Ha alaposabban átgondoljuk ezeket a helyzeteket, arra a következtetésre jutunk, hogy lényegében önmaguk pénzügyi forrását (vagyis a költségvetést) rövidítik meg sok tízmilliós összeggel, viszont elvárják a rájuk „vigyázó” minisztériumtól, hogy kényelmes életet biztosítson számukra.
