A korrupció leleplezése azért kemény dió, mert az is mélyen hallgat róla, aki a csúszópénzt, és az is, aki az ellenszolgáltatást kapta. Csak igen ritkán derülnek ki ezek a csalások, még akkor is, ha gyakran nyílt titokról van szó. Belgrádban 1800 egyetemista bevonásával készült egy felmérés, s a megkérdezettek 40 százaléka úgy nyilatkozott, tanáraik 10 százaléka megvesztegethető, csúszópénzt fogad el azért, hogy feleltetés nélkül beírja az átmenő osztályzatot a hallgatónak. Az egyetemisták szerint egy vizsga ára 300 euró körül van. Az esetek egy részében a tanár intézi ezt az ügyet, de legtöbb alkalommal közvetítő útján bonyolódik le az üzlet. Nem csak a felsőoktatásban vannak ilyen esetek. A közelmúltban bukott le egy szerbiai szakközépiskola vezetősége, ahol 1000-3000 euróért lehetett diplomát venni.
A héten kelt szárnyra a hír, hogy munkacsoport alakul az oktatásügyben jelenlevő korrupció leleplezésére. Ez az oktatási, tudományügyi és technológiai fejlesztési minisztérium keretében működik majd, és az egyik fő célja a vásárolt diplomák azonosítása lesz. És múlt vasárnap volt kereken 6 éve annak, hogy az oktatásban leleplezett legnagyobb korrupciós ügy, az ún. index-botrány gyanúsítottjai ellen vádat emeltek. 2007-ben derült fény arra, hogy a kragujevaci Jogi Karon egyes tisztviselők, tanárok a vizsgákkal, oklevelekkel üzletelnek, 84 gyanúsított van, köztük több egyetemi tanár, ám még mindig nem lehet megjósolni, mikor fejeződik be a per.
A közelmúltban hideg zuhanyként hatott a hír, hogy Szerbiában minden tizedik diploma hamis. Ennek kiindulópontja valószínűleg az, hogy a Montenegrói Villanygazdaság 2000 olyan egyetemi, főiskolai és középiskolai oklevelet küldött el ellenőrzésre, amelyeket tulajdonosaik Szerbiában szereztek, és kiderült, minden tizedik hamis volt. Ezeket az elmúlt húsz évben „fabrikálták”. Ha nem házi manufaktúrában készült dokumentumról van szó, hanem az egyetem adminisztratív munkatársa révén jutott valaki diplomához, akkor kicsit több utánajárást igényel, hogy leleplezzék a csalást. Annál is inkább, mert mint a minap kiderült, a felsőoktatás ellenőrzésére mindössze 4 tanfelügyelő van jelenleg alkalmazásban. A fent említett munkacsoport számára a vizsgálat egyáltalán nem lesz egyszerű, hisz ma már nemcsak állami egyetemek működnek, hanem az utóbbi években magánegyetemek egész sora alakult, és habár Szerbiában hivatalosan mindössze tíz-egynéhány kihelyezett egyetemi tagozatot akkreditáltak, engedély nélkül legalább 100 működik.
A felsőoktatásban ennek a korrupcióellenes bizottságnak nemcsak a vizsga- és diplomavásárlásokat kell felülvizsgálnia, hanem olyasmit is, hogy a tanár megköveteli azt, hogy megvegyék a tankönyvét. Ez úgy működik, hogy a tanár aláírja a könyvet, a hallgató magával viszi a vizsgára, s amikor a tanár megkérdezi, milyen tankönyvből tanult, felmutatja ezt, s ha ott a professzor aláírása, akkor garantált az átmenő osztályzat. A tanár vagy asszisztense által tartott magánórák is jó kis bevételt jelentek az egyetem alkalmazottjának, az egyetemistának pedig egy legalább átmenő osztályzatot szavatolnak.
A politikai harc egyik bevált módja a politikai ellenfél lejáratása, leleplezése. A környező országokban államférfiak egész sorát gyanúsították meg azzal, hogy plágium útján szerezték meg doktori titulusukat, és emlékezzünk vissza, tavaly májusban Tomislav Nikolić jelenlegi államfőt is azzal gyanúsították meg ellenfelei, hogy igen megkérdőjelezhető módon jutott diplomájához.
Az általános és középiskolák esetében pedig az iskolaigazgatók azok, akik korrupcióval gyanúsíthatók. A minap a köztársasági tanfelügyelőség vezetője nyilatkozta, névtelen bejelentések érkeznek hozzájuk, miszerint egyes iskolaigazgatók lefizethetők azért, hogy felvegyenek valakit munkaviszonyba, holott a pedagógusok egyharmada így sem teljes óraszámmal dolgozik. Az is megtörténik, hogy az oktatásügyi dolgozó fizet azért az igazgatónak, hogy ne kerüljön a munkaerőfelesleg-listára. Az osztályok létszáma maximum 30 fő, a minisztérium engedélyezheti, hogy ez a létszám 3-4 fővel bővüljön, ám megtörténik az is, hogy az igazgató a törvényes keretet megkerülve egy-egy népszerű szakon 40 főre is felduzzasztja az osztály létszámát, nem egy esetben csúszópénzt fogadva el a hálás szülőtől. A korrupció másik megnyilvánulása az oktatásban, hogy igazgatóválasztáskor az iskolaigazgató szigorúan négyszemközt előnyöket ígér a munkatársaknak, ha rá szavaznak, illetve, hogy a rá voksoló ,,védelmet élvez” akkor is, ha nem megfelelő diplomával tanít. A tanfelügyelőségnek tudomása van róla, hogy a pótvizsgán kapott átmenő osztályzat is lehet árucikk, sőt a közbeszerzés esetén is utolérhető a korrupció. Bár kevés olyan igazgatóról olvasunk, aki ilyesmibe belebukott.
A mai szerb társadalom nem tartja főbenjáró bűnnek azt, hogy valaki egy bizonyos összegért diplomát árul, illetve előnyökhöz jut azzal, hogy tudásfedezet nélkül oklevélhez jut. A kragujevaci „indexbotrány” gyanúsítottjainak egyikét a per kellős közepén dékánná is kinevezték. Úgy látszik, ez a kragujevaci egyetemi körökben nemigen zavart senkit. Mint ahogyan azt a niši dékánt is az egyetem rektorhelyettesi posztjára jelölték, aki ellen azért folyik eljárás, mert odahatott, hogy a saját családtagjait juttassa állásba. Csak felsőbb nyomására vonta vissza a jelölését.
Az egyetemi tanárok, az iskolaigazgatók döntő többsége becsületes, makulátlan erkölcsű. Azok, akik a tudással üzletelnek, hálapénzt fogadnak el, őket is lejáratják. Arról nem is szólva, hogy a tudást, az egyik legalapvetőbb értéket devalválják, csúfolják meg azok, akik részt vesznek ebben, a bűnüldöző szervek hatáskörébe tartozó hoci-nesze játékban, amelynek a gyűjtőfogalma: korrupció.
