– Apu, gyorsan vezettem, 5000 dináros büntetést kaptam. Mitévők legyünk?
– Nem baj, fiam, július végén a Szerb Szkupstina elfogadta a szabálysértésekről szóló új törvényt, amelyben az áll, ha nyolc napon belül törlesztünk, akkor az összegnek 50 százalékát kell csak befizetni!
– Apu, hogy te milyen okos vagy, a tájékozottságodnak köszönhetően megspórolhatunk 2500 dinárt.
Lehetne ez egy hétköznapi párbeszéd, egy hétköznapi családban és egy olyan országban, ahol az államalkotók, a miniszterek, az állami közalkalmazottak azért kapják a fizetésüket, hogy a nép elégedett legyen. És biztosan akad ilyen ország a világban, de a kivétel erősíti a szabályt, s Szerbia ezúttal is tett arról, hogy erősödjön a szabály. Persze ne legyünk telhetetlenek, s lássuk be, ahhoz, hogy a szabálysértésekről szóló törvény életbe lépjen, idő kell, nem megy ez egyik napról a másikra. Így van ez Szerbiában is, ahol a szabálysértésekről szóló törvény 2014. március 1-jétől lép majd életbe. Július végétől március elejéig: valamivel több mint nyolc hónap, azt hihetnénk, hogy ennyi idő elegendő lesz a felkészülésre, s azok, akik március 1. után követnek el valamilyen közlekedési kihágást, megkapják azt a (második) esélyt, és ha nyolc napon belül előteremtik a pénzt, akkor csak a büntetés felét kell kifizetniük. Mivel azonban a pénzbírság-megfizetési meghagyást össze kell hangolni az új közlekedési törvénnyel, külön számítógépes programot kell írni, és technikai feltételeket kell biztosítani az alkalmazásához, és sorolhatnánk még az okokat, de minek – inkább tessék megkapaszkodni –, az új, szabálysértésekről szóló törvény idevágó rendelkezése csak 2015. március 1-jén lép majd életbe. Összefoglalva: a következő másfél évben senki ne számítson arra, hogy ha nyolc napon belül fizeti be a büntetést, akkor az összeg felét majd elengedik...
De hagyjuk a törvényeket, a büntetést, a napi gondokat, s meneküljünk a sportvilágba, ahol az eredményeké, a sikereké, a vereségeké és a versenyzők átigazolásáé a főszerep. A napokban látott napvilágot az a hír, hogy az újvidéki Meridijan Kosárlabdaklub két évre szerződtette Miladin Kovačevićet. Ha most valaki felteszi a kérdést, hogy: ez az a Kovačević, akiért a szerb állam a költségvetésből 900 ezer dollárt fizetett az Egyesült Államoknak, hogy az erőszakos viselkedéséért ne az USA-ban, hanem Szerbiában álljon bíróság elé, akkor a válasz pofonegyszerű: igen, ez az a Kovačević, aki 2008-ban brutálisan bántalmazta iskolatársát, a 22 éves Bryan Steinhauert. Milan Čović, a Meridijan vezetőségi tagja elmondta, hogy „a klubnak szüksége volt egy olyan tudású játékosra, mint Kovačević. Úgy gondolom, hogy egy fiatalembert, aki jó ember és jó barát, támogatni kell. Mindenki megérdemel egy második esélyt. Ami történt, az maradjon a múlt része. Ez mindenkivel előfordulhatott volna”.
Okos gondolatokat fogalmazott meg Čović: különösen az, hogy „ami történt, az maradjon a múlt része”. Én is támogatom, semmiképp ne legyen a jövőé vagy a jelené. Azzal azonban, hogy „ez bárkivel megtörténhetett volna”, nem értek egyet. Én magamból indulok ki, s biztos vagyok benne, hogy nem tudnék senkit se úgy megverni, hogy megrepedjen a koponyája.
De nem is ez a fő problémám ezzel a nyilatkozattal, hanem az, hogy „mindenki megérdemel egy második esélyt”. Országot, községet, várost, falvakat, klubokat, szervezeteket vezető politikusok, tisztségviselők, tudják Önök, hogy hány ember van, aki Szerbiában még az első esélyt se kapta meg az életre, egyesek pedig már a második esélyről beszélnek. Ahogy megboldogult Balatoni Boli mondta: no, ez a durva, nem a smirgli...
