Az ENSZ közgyűlése először 1991-ben jelölte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-jén megemlékezünk a Föld mintegy hatszázmillió hatvan év feletti lakosáról, ám számuk 2025-re akár meg is kétszereződhet. Nem tudom, ki hogyan van vele, de én úgy érzem, hogy nem én öregszem, csak az évek múlnak. Szinte észre sem veszem milyen gyorsan.
Még emlékszem arra a napra, amikor nyugdíjba vonultam és a nálamnál néhány évvel fiatalabb kollégák megveregették a vállamat, mondván, ne búsuljak, jól jön a pihenés, a csendes semmittevés. Hát nem így történt. Bár kikerültem a mindennapok taposómalmából, messziről sem semmittevéssel múlnak napjaim. Olykor úgy érzem, rövid a nap 24 órája, annyi a tennivalóm.
Azt mondják, idős korban is új kapcsolatok alakulhatnak ki és régiek mehetnek tönkre. Én úgy mondanám, hogy az idős ember maradjon meg a maga valóságában, mérje fel tiszta fejjel képességeit, lehetőségeit és szükségleteit. Ami elmúlt az már a múlt, egyébként sem lehet mindent a fejben tartani és éppen ezért legjobb csak a szépre emlékezni. Ha tehetjük, nevessünk is, mert a nevetés megszépíti az emlékeket, megkönnyíti az életet.
(Fotó: Molnár Edvárd)
De soha se búslakodjunk, mert ősz a természetben is van, amikor a napsugár még ontja éltető melegét. A kertben még nyílnak a virágok, amelyek lehetnek olyan szépek, hogy tavaszt is varázsolhatnak lelkünkbe. Fiatalnak is érezhetjük magunkat, csak akarnunk kell. Nem baj az, hogy felgyorsult körülöttünk a világ, hogy sokszor nem értjük a csodás elektronikai berendezések működését, ha éppenséggel kikacag bennünket a kis unoka, mert nem tudjuk használni az okos telefont. Maradjon meg nekünk az a régi, amelyen csak telefonálni lehet, meg üzenetet küldeni, mert az a mi életünk része.
Akár álmélkodhatunk is a számítógép révén és az internet által kitáruló világon. De nem árt, ha meg is tanuljuk kezelni. Valamikor régen, fiatalságunk hajnalán már megjósolták, el fog jönni az idő, amikor nem csak hallani, látni is fogjuk azt, akivel telefonálunk. Mondom, nem árt megtanulni ennek az ördöngös masinának a kezelését, mert egyre többen vagyunk, akiknek gyermekei, unokái, ismerősei szétszéledtek a világban. De a kapcsolattartás, a kép, amit látunk, még ha távolból jövő is, megszépítheti életünket, éltető, napsugaras ősszel töltheti be lelkünket.
Figyeljünk idős társainkra is. Lehet, hogy nekik még nagyobb szükségük van ránk, a mi figyelmességünkre, mint nekünk. Idős korban az emberek érzékenyebben reagálnak az eseményekre. Igyekezzünk megmagyarázni, megkeresni nekik az értékeket és figyelni azokra az értékekre, amelyekkel ők rendelkeznek. Tanulhatunk is tőlük. Kérjük ki a véleményüket. A hasznos tapasztalatcserével tudatosíthatjuk, hogy szükségünk van egymásra, hogy számíthatunk a kölcsönös segítségnyújtásra.
Figyeljünk a fiatalokra is. Olykor talán nem értjük meg őket. Gondolatviláguk, viselkedésük már-már távol áll tőlünk. Jusson eszünkbe, hogy bennünket sem értettek meg minden alkalommal a mi szüleink. Mi is lázadoztunk az általunk konzervatívnak tartott értékrendjük ellen. Ne rójuk fel minden alkalommal, ha netalán megfeledkeznek rólunk, ha netalán elfelejtik, hogy törődéssel tartoznak az idősek iránt.
Az idősek világnapja alkalom arra, hogy életkortól függetlenül felülvizsgáljuk magunkban, hogyan viszonyulunk a nálunk idősebbekhez.
