2024. szeptember 17., kedd

Nyúl a bokorból

Már zúg a fejünk a sok figyelmeztetéstől és fenyegetéstől, hogy ha nem vesszük komolyan a takarékoskodást, akkor az eddiginél is nagyobb, sőt végzetes kalamajkába kerülünk. A politikusoknak szinte nem áll be a szájuk, amikor a lakosságot fegyelmezettebb költekezésre intik. A Költségvetési Tanács egyértelműen javasolta, hogy az országos átlag felett keresők, illetve nyugdíjat „élvezők”, tehát a 40 000 dináros fizetés és/vagy a 25 000 dináros nyugdíj feletti összegeket meg kell adóztatni. Erre a legfelsőbb körökben is rábólintottak, mert a hozzávetőleges számítások szerint a nép bőre egy részének lenyúzásával 0,6 százalékkal csökkenteni lehetne a költségvetési hiányt. Meglepő módon (merthogy errefelé nem nevezhető népbetegségnek az őszinteség) azt is közölték, hogy a megtakarításnak el kell érnie legalább a 2 százalékot, különben „végzetes következményekkel számolhatunk”.

Aki tehát havonta 41 000 dinárt visz haza, vagy 26 000 dinárt visz neki a postás, a Költségvetési Tanács szerint fizetnie kell, mert bajban van az állam.

A kormány végül kedden ismertette a hat tervezett lépésből álló megszorítócsomagot, eszerint a „gazdaság talpra állítását” célzó intézkedéscsomag egyike az úgynevezett szolidaritási adó bevezetése, de azzal csak a magasabb jövedelműeket sarcolják meg. Az állami alkalmazottak, akik 60 és 100 ezer dinár között keresnek havonta – ha akarnak, ha nem –, kénytelenek lesznek 20 százalékkal hozzájárulni a rogyadozó államháztartás rendbetételéhez, azok pedig, akik havi 100 ezernél is többet vihetnek haza, 25 százalékkal, de – és itt jön a lényeg! – a bérüknek csak a 60 ezer, illetve 100 ezer dinár feletti részét adóztatja meg az állam.

A demokrácia egyik jellemzője, hogy az ellenzékiek folyamatosan támadják a hatalmiakat, s ebben nem is nagyon van különösebb kivetnivaló. Egyetérteni a „polcon” levőkkel, felér egy nemzetárulással. Kivétel azonban mindig van. A bejelentett szolidaritási adó miatti tiltakozás, úgy tűnt, egy pillanatig egyesítette a kormányoldalt és az ellenzéket. Akkora felháborodást váltott ki az új adónem, amely – ugyebár – elsősorban az ő zsebüket és párttársaik zsebét laposítja, hogy az ember zsebében kinyílt a bicska.

Ivan Jovanović, a Demokrata Párt és Milica Radović, a Szerbiai Demokrata Párt tisztségviselője politikai poénszerző demagógiának nevezte a miniszterelnök elképzelését, Aleksandar Vučić pedig igen savanyú képpel azt mondta a témával kapcsolatosan a véleménye iránt érdeklődő újságírónak, hogy „nem lelkesedik” az ötletért. Róla könnyen elhihető, hogy a 20 vagy 30 százalék levonás hiányozna a családi költségvetéséből. Tavaly ugyanis az egyik lap szerkesztősége felkért néhány politikust, hogy éljen egy hónapig a családjával átlagos fizetésből. Csupán egy közép-szerbiai nő tudta kihúzni elsejétől elsejéig, az újabban politikai hatalmasságot játszó Vučić tizennyolc nap után feladta, mert szerinte „ez nem emberhez méltó élet”.

Sem akkor, sem most nem foglalkozott azzal, hogy Szerbiában igen sokan az átlagosnál jóval kisebb havi bevételből kell hogy fedezzék a kiadásukat.

Erre mondaná megboldogult Cs. Simon István kollégánk, hogy: „Höhö, könnyű máséval a csalánt verni!”

Dačić, Slobodan Milošević egykori fiatal politikusa a szolidaritási adóról szóló ötletével igencsak felkavarta a fizetésükért és az egyéb juttatásokért dolgozó politikusok által élvező langyos állóvizet.