Ma már szinte nincs olyan állami vagy magánvállalat, amelyik saját felhalmozásából pénzt tudna biztosítani a folyamatos ügyvitelre, netán a fejlesztést szolgáló beruházásra is. Ezért bankhitellel igyekeznek áthidalni a nehézségeket, holott általában tudják, hogy ez a legrosszabb megoldás, mivel a pénzintézetek ma már úgyszólván uzsorakamatot számolnak fel a kihelyezésekre. Számos példát említhetnénk arra vonatkozólag, hogy egy vállalkozás szekere akkor indult meg véglegesen a lejtőn, amikor elérkezett az idő a hitel első részleteinek törlesztésére.
Ilyenkor a magánvállalkozások egy része csődbe „menekül”. Erre azonban idejében fel kell készülnie, hogy mire elérkezik a válságos időszak, tulajdonában semmi se legyen, amit a bank elvehet tőle.
Ennek alapján igazán nem kell azon csodálkozni, hogy érezhetően szaporodnak a behajthatatlan tartozások. Míg öt évvel ezelőtt az összes hitelek közül csak 11,3 százalék volt – ahogyan a bankok finoman fogalmaznak – problematikus, napjainkban ez az arány elérte a 20 százalékot. S ahogyan egyes szakemberek állítják, ez csak a jéghegy csúcsa, mert a valós szám 50 százalék körüli.
Mivel a bankok sosem veszíthetnek – ez közismert tény –, a behajthatatlan hitelekből eredő veszteségeiket úgy igyekeznek csökkenteni, vagy teljesen semlegesíteni, hogy növelik a kamatot. Aki tehát bankhitelért szándékozik folyamodni, tudnia kell, hogy nemcsak saját kötelezettségét fogja törleszteni, hanem az általa használt eszközökbe a hitelintézmény beépítette a bedőlt vagy bedőlés előtt álló hitelek költségeit is.
Lényegében így kialakul egy bűvös kör: a magas kamatok miatt még többen lesznek képtelenek, hogy visszafizessék a felvett összeget (és a kamatokat), a bankok tovább növelik a nekik járó százalékot, és ezáltal szinte lehetetlenné teszik, hogy a legambiciózusabb vállalkozás is sikerrel járjon.
Szerbia legnagyobb pénzintézete, a Banca Intesa hozzávetőleg egymilliárd eurót helyezett ki, de vezetői egyáltalán nem biztosak abban, hogy valaha is, rendes eljárásban, hozzájutnak a pénzükhöz. Ez hatalmas összeg még egy nemzetközi háttérű banknak is.
Minden bizonnyal elsősorban ez az oka annak, hogy ők, de mások is, alaposan megszigorították a hitelfelvétel feltételeit. Vannak olyan bankok, amelyek a leendő ügyféltől még a villanyszámlájukat vagy egyéb, úgymond hétköznapi kiadásaikra vonatkozó papírjaikat is kérik, mert látni akarják, hogy a hitelt kérelmező rendszeresen befizeti-e például a kommunális szolgáltatásokat.
Ez a növekvő szigor tulajdonképpen többélű kard, és gyakorlatilag mindenkire lesújt. Legérzékenyebben azonban a pénztelen gazdaságot érinti, amelynek esélye sincs, hogy ésszerű méretű kamatokkal terhelt bankhitelhez jusson. Emiatt aligha van mód a fejlesztésre, illetve a gazdaság fejlődésére.
Másrészt a bankok is veszítenek, hiszen ők a hitelezett által fizetett kamatokból élnek. Ha pedig nincs eszközkihelyezés, nem remélhető kamatbevétel, s így hiába van dugig tele pénzzel a folyószámlájuk, nem tudnak mit kezdeni vele.
Mindezek következményeként kénytelenek szűkíteni tevékenységüket, ahogyan nemrég az egyik szomszédos országban tette az egyik ismert bank. Egyszerűen felszámolta képviseleteinek, kirendeltségeinek egy jelentős számát, s az ott dolgozók egyik napról a másikra az utcára kerültek.
Félő, hogy ez a folyamat Szerbiában is „beindul”, s a hitelválság ennek következményeként tovább mélyül.