Nemrégen a legnagyobb példányszámú napilap pénzügyi mellékletében egy viszonylag rövid értékelés jelent meg, ebben komoly szakemberek állítják, hogy a polgárok és a vállalkozások évente legalább 30 milliárd dinárra rúgó adómennyiséggel csapják be az államot. Hatalmas pénz egy ilyen elszegényedett országban, s nem csoda, hogy az állam vezetése – egyelőre csak nyilatkozatokban – kíméletlen hajszát indított az adócsalók ellen.
Az adóhatóság csak az idén 1700 bűnvádi és 40 000 szabálysértési feljelentést tett, de ezzel a rengeteg papírral igen sovány eredményt ért el. A bíróság ugyanis a delikvensek jelentős részét vagy felmentette a vád alól (akkor hogyan dolgoztak az ellenőrök!?), vagy pénzbüntetést, esetleg feltételes fegyházbüntetést rótt ki rájuk.
Egyébként az ilyen ügyek évekig elhúzódnak, s az igazságügyi szervek hatékonyságát és naprakészségét jelzi az egykori Jugoscandik „piramisbank” tulajdonosának esete is. Az ő ügyében éppen a napokban állapították meg az illetékesek, hogy a dolog elévült, vagyis hiába tartották 4,5 évig előzetes letartoztatásban, nem lehet büntetést szabni rá. Mi több, a jogtalan fogva tartás miatt hozzávetőleg 150 ezer euró kártérítésért perelheti az államot.
Arról nem is szólva, hogy például az Egyesült Államokban az adóeltitkolás főbenjáró bűnnek számít, s ott „olcsóbban” megússza a polgár az apagyilkosságot, mint az adócsalást. Nálunk eddig mindössze ötvenen kerültek a szóban forgó okok miatt rács mögé.
Tavaly a fővárosban negyvenkét vádlott közül csak kilencen kaptak börtönbüntetést, Újvidéken pedig a harmincból csak nyolcat fenyeget a rabruha viselésének veszélye.
Az elenyészőnek is nevezhető végeredmény egyik oka, hogy az érintett egyszerűen kiegyezik az ügyészséggel, hogy hat hónapon belül kiegyenlíti a költségvetés iránti adósságát, valamint egy kialkudott összeget humanitárius célokra fordít. Ha a vádlott mindezt tiszteletben tartja, mentesül a felelősségre vonás alól. Így az állam és az adócsaló is jól jár. Az előbbi hozzájut a pénzéhez és nem kell esetleg évekig etetnie, elszállásolnia az illetőt, az utóbbi pedig megmenekül a börtöntől, s esetleg ott folytathatja, ahol kényszerből abbahagyta.
Az ügynek azonban van egy fordított logikája is.
Elsősorban a parasztok tapasztalhatják, hogy az adott szó, az ígéret megtartása szempontjából a minisztérium(ok) nem igazán álln(ak) a tisztesség magaslatán. Megígérik a támogatást, majd hosszú hónapokig semmi sem történik. A gazda pedig találja fel magát, ha kenyeret, húst, olajat, cukrot akar termelni az ország népének. Mivel az ő tartalékai is végesek, kénytelen ügyeskedni. Akárcsak a kis- és nagyvállalkozók, akiknek legnagyobb része azt vallja, hogy az államnak csak az utolsó, vagy az utolsó utáni pillanatban kell fizetni. Amikor már fejük felett lebeg a felelősségre vonás damoklészi kardja.
Az ember el sem hiszi, hogy milyen trükköket találnak ki céljuk megvalósítása érdekében. Ha a felügyelőség rájön a turpisságra, beindítja a megtorlási gépezetet.
Lehet, hogy inkább ezeket a vállalkozókat kellene az adóhivatalban szaktanácsadóként alkalmazni, s akkor gyorsabban és hatékonyabban dolgozhatnának a felügyelők. De nem! Mi igyekezünk a vádlottak padjára ültetni őket, hiszen a jogrend így látja jónak.
Ezzel kapcsolatban olvashattuk nem egészen egy évtizeddel ezelőtt a lapokban, hogy az USA-ban egy tizenöt éves számítógépzseni brahiból hat komoly kódot tört fel és behatolt a Pentagon (hadügyminisztérium) „tiszta szobájába”, ahol a legtitkosabb titkokat őrzik. Egyetlen adatot sem töltött le, hiszen az nem érdekelte őt, s különben sem volt fogalma arról, hogy a katonák mit művel a határokon túli harctereken. A nemzetbiztonságiak azonban a nyomára jutottak, de a minisztérium közbenjárásra megmenekült a börtöntől. Állítólag még napjainkban is ő a Pentagon számítógépes rendszerének biztonsági főnöke.
Ha mi is követnénk ezt a példát, a közelmúlti adócsalók tanácsai alapján igen gyorsan látókörbe kerülnének az újabb elkövetők. Így azonban tovább folyik az állam és a vállalkozások közötti versenyfutás, de sosem fog kiderülni, hogy melyik fél volt eredményesebb a másiktól való pénz elsíbolásában.
