Egy mosolygós őszi délután találkoztam Pálcikával. Ott feküdt színesen a barna asztallapon és kacérul rám kacsintott. Nem tudtam nem vele maradni. Ahogy a kezembe vettem, máris mesélni kezdett. Elmondta, hogy ő bizony nem szeret lefeküdni, felkelni pedig egyenesen úúútál, de aludni bezzeg szeret. Ki érti ezt? – kérdezte, és én bólogattam, hogy ebben társra talált bennem. Mesélt azokról a fura alakokról, akiket megismert rokonait felkutató útjai során. Így megtudtam, ki az a Gerbera Erzsébet, miért fél Fűrész úrtól, hogyan találkozott sünivel, hogyan kapott kitüntetést – ami mögé úgy el tudott bújni, hogy ki sem látszott –, miért akart töltött palacsinta lenni töltelék nélküli pálcika helyett, s amikor a gyerekek szájában eltűntek a palacsinták, mennyire nem akart már palacsinta lenni...
Csak rövid ideig sikerült barátkoznunk, de megígértem neki, hogy ellátogatok hozzá, megkeresem a könyvtár polcán. Azután mégsem találtam meg új barátomat, Pálcikát, de az utam a könyvtár gyermekosztályára nem volt hasztalan. Régi kedves ismerősökkel találkoztam újra, a Csodaország lakóival, a magyar népmesék hőseivel, Csutakkal, Micimackóval, Pán Péterrel, de tudom, hogy számos új barát is vár még rám. Hiszen felnőtt olvasóként is érdekes és érdemes is olykor beleveszni a gyerekkönyvek világába. Darvasi László Pálcikájért, Berg Judit Ruminijáért, Finy Petra Grétájáért, Bosnyák Viktória Tündérboszorkányáért, Lackfi János részeg elefántjáért, Varró Dániel emailjéért, Sven Nordqvist Pettsonjáért és Finduszáért... Nem csak azért, mert a gyerekkönyvek immár mind szebben illusztráltak, mind hívogatóbb borítójuk van és mind jólesőbb lapozni a minőséges lapokat, hanem azért is, mert olykor igenis jó visszatérni abba a világba, ahol a jó még elnyeri méltó jutalmát és a gonosz tényleg meglakol. Jó visszatérni oda, ahol a küzdésnek, az akarásnak meg is van az eredménye. Oda, ahol a sárkányt legyőző szegénylegény valóban elnyeri a számára megígért királykisasszony kezét. Oda, ahol az idősek szavai még megbecsültek. Oda, ahol nem nevetik ki az álmodozót. Oda, ahol az útra indulónak valóban tiszta szívből kívánnak szerencsét.
Oda, ahol semmi sem lehetetlen. És legalább addig, amíg erről olvasunk, jó elhinni, hogy ez valóban így is van.
