Augusztus 6-án a Partizan–Ludogorec-mérkőzés után Miloš Radisavljević, az Alcatraz nevű szurkolói csoport vezére átmászott a kerítésen, és senkitől sem zavartatva elvette Marko Šćepovićtól a csapatkapitányi karszalagot, majd pár nappal később a két érintett közös, a Partizan székházában megtartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem elvette, hanem csak elkérte a szalagot.
Szeptember 22-én miután a Crvena zvezda minimális arányban kikapott a Voždovactól a szerbiai Szuperligában, a mérkőzés után a fővárosi piros-fehérek szimpatizánsai elégedetlenek voltak az eredménnyel, ezért leköpködték és megdobálták „kedvenceiket”, akik a találkozó után a lelátó azon része elé mentek, ahol a drukkerek tartózkodtak. Ez azonban nem volt elég, a szurkolók többsége azon a véleményen volt, hogy a játékosok nem méltóak a piros-fehér mez viselésére, ezért felszólították őket, hogy azonnal vessék le a mezeket, s dobják a nézők közé. A játékosok pedig nem mertek ellentmondani, így félmeztelenre vetkőzve hagyták el a pályát. Az esettel kapcsolatban Dragan Džajić, a Crvena zvezda Labdarúgóklub elnöke (aki ellen Tomislav Nikolić, Szerbia elnöke egy évvel ezelőtt megszüntette az eljárást, vagyis felmentette a vádak alól a Crvena zvezda korábbi kiváló labdarúgóját, akit 8 millió eurós sikkasztással vádolt az ügyészség) azt nyilatkozta, hogy „a szurkolóknak nem az volt a célja, hogy elvegyék a mezeket, hanem az, hogy a játékosok nekik ajándékozzák”.
Október 14-én éjszaka ismeretlen tettesek a Crvena zvezda labdarúgói 13 személygépkocsijának az ablakát törték be, és minden autóba egy-egy doboz sampont dobtak be. Az esettel kapcsolatban azóta is mindenki hallgat, jegyzőkönyv van, tettesek nincsenek.
Ilyen előzmények tudatában azon kell csodálkozni, hogy a november 2-án lejátszott 145. belgrádi örökrangadó, a Crvena zvezda és a Partizan mérkőzése csodák csodájára nem fulladt botrányba – bár a találkozó után senki nem a pályán látott dolgokról beszélt. A város több pontján történő verekedések, a mérkőzés előtt az atlétikapálya körül megtalált és lefoglalt 87 fáklya, a 41 ember őrizetbe vétele, és az, hogy az 53. percben a Partizan szurkolói a déli lelátón több helyen is tábortüzet gyújtottak – ezek voltak azok a hírek és képek, felvételek, amelyek körbejárták Európát.
Hogy alakulhatott-e volna ez másként? Talán egy esetben igen: ha nem ér véget a mérkőzés, hanem az ország legjobb játékvezetője, Milorad Mažić lefújja a találkozót az 53. percben. Akkor talán nagyobb lenne most a botrány, hiszen a Crvena zvezda, mint a mérkőzés szervezője 3:0 arányban elveszítette volna a találkozót, a Partizan, a szurkolói miatt súlyos büntetéseket kapna. Így azonban maradnak a szavak, amelyek mögött nincsenek cselekedetek. És hiába mondja el Nenad Borovčanin, a szerbiai sportminisztérium államtitkára, hogy „az incidensekre az országnak komoly választ kell adnia, és, ahogy az ökölvívásban szokás, padlóra kell küldenie a problémát. A feleletnek olyannak kell lennie, mint Nagy-Britanniában, ahol az államvezetőség döntött: a stadionokban rend lesz, a játékosokat és a nézőke elválasztó kerítéseket leszerelték. Aki vétett a szabályoknak, azonnal megkapta a súlyos büntetését”.
A következő napokban a politikusok, klubvezetők, rendőrség, igazságügy, sportmunkások szólalnak majd meg, emelik fel a hangjukat, és mondják ki, hogy ez így nem mehet tovább. Az említett személyek PR-munkatársai napok óta nem alszanak, írják a jobbnál jobb, hangzatosnál hangzatosabb szövegeket. Csak éppen cselekedni nem fog senki sem. Miért is tenné, hiszen nem tette meg ezt korábban egyik államvezetőség sem, miért pont a jelenlegi vinné vásárra a bőrét? A klubok partnereket látnak a szurkolókban, hiszen ők alkotják a csapat 12. játékosát. A gondok ott kezdődnek, amikor a klubvezetésben, a klub helyiségeiben is helyet kapnak, de már nem a szurkolók, hanem ezen szó mögé bújó huligánok. Vladimir Bulatović, a Szerbiai Szuperliga versenyfelelőse szerint „ez minden határon túlment. Személyesen fogom kérni a legsúlyosabb büntetést, mert ez nem vezet sehová. A belgrádi örökrangadó a labdarúgásunk fokmérője, s szombaton a nézők 80 százaléka nem a mérkőzést, hanem azt nézte, hogy mi történik az északi és a déli lelátón”.
Ha nem ebben az országban élnénk, és a belgrádi tájékoztatási eszközöknek köszönhetően nem jutnának el hozzánk a két nagy klubot körülvevő hírek, talán még azt is mondhatnánk, hogy „na végre, majd a súlyos büntetés mindent megold”. De mivel ebben az országban élünk, és a híreket is tálcán kapjuk, így csak mosolyogni lehet ezen a kijelentésen. Október végén a Crvena zvezda nyilvánosságra hozta jelenlegi adósságát, és bármekkora is lesz a büntetés, valószínű nem lesz több annál, amit az UEFA nemrég kirótt a klubra (95 000 euró), az pedig biztos, hogy a klub teljes adósságának, a mintegy 45 millió eurónak csak a töredéke lesz. A Crvena zvezda minden törvény felett áll, a 45 millió eurós tartozása ellenére nincs a klubnak zárolva a számlája, nem kapcsolják ki az áramot...
És itt jön a képbe az írás címe, az öngól, amely nem arra az Obradović-találatra vonatkozik, amellyel a Crvena zvezda megnyerte a mérkőzést, hanem az államra, amely azzal, hogy nem tesz semmit, évek óta sorozatban lövi az öngólokat. De amíg ez valamennyi félnek – a magukat szurkolóknak nevező csoportoknak, állam-, sport- és klubvezetőknek – megfelel, s mindenki hasznot tud húzni belőle a maga módján (népszerűség, politikai befolyásoltság és gazdasági téren), addig ezen nem kell csodálkozni.
