Akik még emlékeznek a kilencvenes évekre, csak legyintenek, ha banki takarékoskodásról esik szó. Nem kevés azoknak (az idősebbeknek) a száma, akik csaknem két évtizeddel ezelőtt megfogadták, hogy amíg ép az elméjük, pénzüket nem fogják egyetlen bankra sem bízni. Napjainkban is találkozhatunk egykori vendégmunkásokkal, akik valamelyik nyugati országból kapják nyugdíjukat, de immár hajlott koruk ellenére inkább vállalják a félévenkénti buszozást, és valamelyik németországi (franciaországi, svájci…) bankban felveszik az összegyűlt járandóságukat, semmint valamelyik hazai pénzintézménybe utaltassák. Teszik ezt annál inkább, mert az annak idején, az akkori (?) vörös-fekete (szocialista-radikális) koalíció által elrabolt megtakarításuk („régi bankbetétjük”) utolsó részletéhez csak 2016-ban juthatnak hozzá.
Az emlékezet azonban véges, akárcsak az ember élete. A mai fiatalok, akik a Nagy-Szerbiáról álmodozók idejében még kiscsoportosok voltak az óvodában, egyre gyakrabban térnek be valamelyik bankba és helyezik el megtakarított pénzüket.
Legalábbis erre lehet következtetni egy nem régi felmérés eredményéből. Ebből ugyanis az derül ki, hogy mindegyik szerbiai polgár átlagosan 1183 eurót tart lekötve a folyószámláján. Nagyjából tehát 8,5 milliárd euró a hivatalos megtakarítás összege.
Nem kétséges, hogy ez hatalmas segítség az ország számára, hiszen a devizatartalékoknak csaknem négyötödét teszi ki.
Az már más lapra tartozik, hogy a szóban forgó összeg Szerbia adósságának alig egyharmadát lehetne belőle fedezni.
Az is szinte közismert tény, hogy a magánszemélyek folyószámláin található konvertibilis deviza egy viszonylag kis embercsoport kezében összpontosul. A megkérdezettek 40 százaléka ugyanis nagyon elégedetlen a saját maga által megtakarított összeggel. Ezt akár úgy is érthetjük, hogy a bankszámláján nincs egy megveszekedett cent sem. Egynegyede úgy nyilatkozott, hogy „lehetne sokkal jobb is”, és csupán minden huszadik rendkívül, 12 százalékuk pedig „nagyjából elégedett”.
Ebből nem nehéz leszűrni, hogy a hatalmas devizatartalék túlnyomó részével a lakosságnak mindössze 5 százaléka rendelkezik.
Nemzetközi viszonylatban bennünket még a románok is leköröznek, hiszen öthavonta átlagosan 40 eurót tudnak félretenni, mi pedig alig harminchatot.
A tavalyi spóroláshoz viszonyítva legnagyobb mértékben (11 euróval) Ausztriában nőtt az átlagos megtakarítás. Magyarországon nem történt elmozdulás, míg Csehországban 3, Horvátországban 2, nálunk pedig csaknem 5 százalékkal kevesebbet bírnak félretenni az emberek, mint egy évvel korábban.
A szakemberek és a beavatottak szerint azonban a hivatalos kimutatás akár félrevezető is lehet. A nyugati, valamint azon országokban, amelyekben évtizedek óta nem csapták be a polgárokat, ha nem is elenyésző, de jóval kisebb azoknak a száma, akik otthon, a fejük alatt tartják kevéske megtakarításukat. Nálunk viszont 3-4 milliárd euróra becsülik ezt az összeget.
Okkal várható, hogy az idő múlásával (és az annak idején államilag kiraboltak elmúlásával) még inkább a banki betétek felé billen a mérleg nyelve, hiszen akik olyannyira fiatalok, hogy nincs (még) rossz tapasztalatuk e téren, biztonsági és kényelmi okokból valutájukat inkább a pénzintézetekre bízzák.
Okkal remélheti tehát az állam és a bankszektor, hogy ha lassan is, de visszatér a polgárok beléjük vetett bizalma.
