Ha minden igaz, az év végéig a köztársasági képviselőház elé kerül az új munkatörvény javaslata. A tervezet még el sem készült igazán, de már jókora porfelhőt kavart maga körül. Nem is csoda, hiszen a munkavállaló, a munkáltató, az állam, a nemzetközi szervezetek nyomásgyakorlásának eleget tenni, és valamennyiük érdekét közös nevezőre hozni, szinte képtelenség.
Az új munkatörvény tervezete világossá teszi, hogy a jogalkotó alapjaiban változtatná meg a munkajogi szabályozás szemléletét, növeli a munkáltató mozgásterét, és félő, hogy az eddigieknél is alárendeltebb, kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná a munkavállalót. Ezt vallja mindkét országos reprezentatív szakszervezet, a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége és a Függetlenség Szakszervezet vezetősége is. Szerintük a törvénymódosítások révén százezer jelenlegi foglalkoztatott veszítené el állását.
Dióhéjban tíz tételben foglalják össze azokat a változtatásokat, amelyek révén a foglalkoztatottak jogai és kötelezettségei javában módosulnának. A tervezet egyik alappillére a foglalkoztatás rugalmasabbá tétele, mely a törvénytevők szerint könnyebb elhelyezkedést, mások szerint viszont gyorsabb elbocsátást jelent, a jog ismerői pedig arra mutatnak rá, hogy ezáltal a szociális biztonság hazai és európai vívmányai szorulnak háttérbe. A törvénytervezet szerint egy másik újdonságra, a munkavállalók bérlésére, kölcsönzésére is lehetőség nyílik, vagyis újabb kori szóhasználattal élve a munkás lízingre is kiváltható – akár egy gépjármű –, ha törvényes keretek között megalapítják a foglalkoztatási ügynökségeket, melyek, mint hangoztatják a szakszervezetek képviselői, már eddig is tucatszámra működtek az országban, de csak a visszaélésekről híresültek el. Ezután az elbocsátott munkavállaló hol másutt, mint az ügynökségben találhat menedéket, és később alkalmazható akár ugyanarra a munkahelyre, melyről távoznia kellett, persze kevesebb joggal és felényi bérrel. Ez a veszély a közszféra alkalmazottjaira nem vonatkozik.
Míg eddig az utcára került munkavállaló bíróság előtt követelhette elveszített jogait – és az esetek zömében a jelenlegi munkatörvény értelmében ezt ki is tudta harcolni magának –, a jövőben aligha dicsekedhet azzal, hogy pert nyer. Mert eddig az volt a gyakorlat, hogy az évekig elhúzódó pereskedés szinte szabályszerűen a munkavállaló javára dőlt el, a másik fél pedig fizethette a költségeket, az időközben elveszített béreket és az újbóli munkába állítás is a csomag részét képezte. Ha kiszavazzák az új törvényt, az elbocsátás előtt álló foglalkoztatott végkielégítésének kifizetése is másképp alakul majd, ugyanis az elbocsátó munkáltató csupán a nála eltöltött szolgálati évek után köteles fizetni, a többit pedig annál vasalhatja be, aki korábban foglalkoztatta. Szerbiában, ahol a privatizáció során a vállalatok tömkelege kerül a csőd szélére – és utána a gyárkapura lakat –, ember legyen a talpán, aki pénzt szipolyoz ki a felszámolt vállalatokban eltöltött szolgálati évek végkielégítésére!
Az új foglalkoztatottak bejelentésének határidejét a hatályban levő munkatörvény öt napos időtartamra korlátozta, az új szerint viszont a munkavállaló egy órát sem lenne alkalmazható szerződés nélkül. Az évi szabadságok igénylését az érvényben levő törvény szerint legalább két héttel korábban kellett jelezni, a tervezet szerint pedig a munkáltatóval végzett egyeztetés alapján akkor és annyi nap használható, amennyire a foglalkoztatottnak éppen szüksége van (?!). A betegszabadság idején a foglalkoztatott elmúlt három havi fizetésátlaga szolgált alapul, az új törvény szerint pedig a kifizetendő összeget az alapbér és a holtmunka képezi majd. Komoly érvágást jelent, és a szakszervezetek szerint elfogadhatatlan az új törvény a nyugdíjba készülő munkavállalók szempontjából, hiszen az eddigi gyakorlat szerint a nyugállományba vonulókat a vállalat három havi fizetésének átlagával bocsátották el, újabban ez mindössze másfél havi bér átlaga lenne.
Egyébként, a témakör ismerői nem győzik hangoztatni, a módosítási javaslatok nem éppen az európai gyakorlatot tükrözik, viszont a munkaügyi törvény hasonló változata nem ismeretlen a környező országok előtt. Magyarországon 2012. július 1-jén lépett életbe a Munka törvénykönyve, a horvát kormány a közvélemény és a szakszervezetek nyomásgyakorlására a napokban vonta vissza a törvénytervezetet, Szlovéniában referendum útján utasították el, Montenegróban pedig szintén komoly ellenállásba torkolt a tervezet módosítási javaslat, miután kiszivárgott, hogy a kormány titokban készül elfogadni az új munkatörvényt. Az osztrák és a németországi szakszervezetek pedig óva intenek: az ideiglenes és ügynökségek révén való foglalkoztatás újabb csapda a munkavállaló ellen, és semmiképp sem megoldás. Hogy Szerbia mely utat választja, hamarosan elválik.
