Sokakat meglepett a minap annak a híre, hogy a Szerbiai Rádió és Televízió illetékesei bejelentették, országunk 2014-ben nem indul az eurovíziós dalversenyen, mivel az állami televíziónak nincs elegendő pénze arra, hogy fedezze a szerbiai résztvevők költségeit a megmérettetésen. A meglepettség okát azonban nem is annyira az anyagi források hiánya jelentette, hiszen jó ideje tisztában vagyunk azzal, hogy mind a vajdasági, mind a szerbiai közszolgálati rádió és televízió komoly anyagi nehézségekkel küzd, mintsem inkább az, hogy az illetékesek ezúttal nem próbálják meg a cirkuszra helyezni a hangsúlyt a kenyérrel szemben. Ennek ugyanis éppen az ellenkezőjét szoktuk meg az utóbbi évek, évtizedek során, aminek következtében mind természetesebbnek érezzük a köröttünk tapasztalható, az esetek többségében mesterségesen gerjesztett illúziókat. Hogy ez jó-e, vagy sem, nehéz eldönteni, hiszen ha arra gondolunk, hogy az illúzió az érzékcsalódásnak az a formája, amikor egy valóságos külvilági ingert tévesen értelmezünk, akkor az még magában foglalhatja a semleges, sőt, akár a pozitív értelmezés lehetőségét is, viszont ha arra, hogy a realitásoktól való nehéz elválaszthatóság miatt az illúzió alkalmanként akár a realitásérzékünk összezavarodását is előidézheti, akkor már kevésbé. Márpedig a szakértők szerint, ha egy környezeti ingert az agy rendszeresen torzulva észlel, akkor hajlamossá válik arra, hogy azt realitásként kezdje el kezelni. A határt éppen ezért rendkívül nehéz meghúzni. Csaknem lehetetlen. Az, ugye, akár természetes is lehetne, hogy olykor mindenki másnak akar látszani, mint aki. Ugyanígy az is, hogy olykor mindenki másnak akar láttatni valamit vagy valakit, mint ami. Ez viszont már irányított illúzió, azaz szándékos megtévesztés.
A média is illúzió. Azaz ha a maga teljességében nem is, a ma divatos megnyilvánulási formáiban és azok bizonyos szegmenseiben mindenképpen annak tekinthető. A káprázat és a valódiság egyidejű élményéből fakadó igaz-hamis játék éppen ezért pontosabb megfigyelésre sarkall bennünket. Az illúzió viszont mindeközben olyan mintát kínál, amihez illeszkedni, alkalmazkodni akarunk. Még akkor is, ha tisztában vagyunk azzal, hogy tudatosan kitalált és pontról pontra felépített, azaz mesterségesen létrehozott és irányított illúzióról van szó.
Ha mindezt az eurovíziós dalversenyre vonatkoztatjuk, akkor annak idejekorán történő meghatározásához, hogy vajon a visszalépés ténye következtében ezen momentumok módosulnak-e majd, illetve, ha módosulnak, akkor milyen formában és milyen mértékben, vélhetően komolyabb szakértői attitűd szükségeltetne, az azonban már most is teljesen bizonyos, hogy nem Szerbia az egyetlen olyan ország, amely az anyagi nehézségekre hivatkozva kiszállt a versenyből. Luxemburg illetékes szervei már júliusban bejelentették, hogy nem térnek vissza a megmérettetésre, amelyre hozzájuk hasonlóan az andorrai, a csehországi, a marokkói, a monacói, a szlovákiai és a törökországi műsorsugárzók sem kívánnak indulót küldeni. Az interneten olvasható adatok szerint sokévnyi folyamatos versenyzés után Horvátország szintén pénzügyi problémák, valamint az utóbbi évek rossz eredményei miatt nem fog részt venni az idei versenyen. Hasonlóan döntöttek a ciprusi közmédia illetékesei is, pedig a feljegyzések szerint Ciprus debütálása óta eddig mindössze két versenyt hagyott ki, és hasonló döntés született Bulgáriában is, ahol szintén anyagi okokra hivatkozva utasították el a részvétel lehetőségét.
Kívülállóként nehéz meghatározni, hogy ezen okok mennyiben tekinthetőek valósaknak. Nem azért, mert esetleg bárkinek is kétsége lenne afelől, hogy az eurovíziós dalversenyen való részvétel igencsak magas költségekkel jár, vagy afelől, hogy a felsorolt országokban a műsorszolgáltatók helyzete finoman szólva sem tekinthető rózsásnak, hanem inkább azért, mert nem tudhatjuk, hogy ezek mögött a tényezők mögött vajon más okok is meghúzódnak-e, vagy sem. Akár igen, akár nem, tény, hogy a dalverseny szerepe a kezdeti célkitűzésekhez képest mára már igencsak átértékelődött, aminek következtében egészen más funkcióval bír, sőt, talán egészen más közönségréteget is céloz meg, mint évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt. A különféle internetes fórumokon, sőt, a médiában is mind gyakoribbak az olyan vélekedések, miszerint a dalverseny pusztán a giccs különféle megnyilvánulási formáinak a színtere, ugyanakkor szép számban akadnak olyanok is, vélhetően nemcsak térségünkben, hanem Európa-szerte, akik ezen vélekedésekkel szembeszállva, töretlenül rajonganak érte.
Közülük bizonyára sokan ott lesznek majd a 2014-es dalverseny helyszínén, Dániában is, hiszen mint az köztudott, a versenynek azért éppen Dánia ad majd otthont, mert a 2013-as dalversenyt Emmelie de Forest dán énekesnő Only Teardrops című dala nyerte meg. A jövő évi megmérettetés első elődöntőjét a tervek szerint május 6-án, a másodikat május 8-án, a döntőt pedig május 10-én tartják meg. A rendezvénynek a Dánia fővárosában, Koppenhágában található B&W Hallerne ad otthont, amely összesen 10 000 fő befogadására alkalmas.
Ahhoz azonban, hogy rádöbbenhessünk, az illúziók mennyire a mindennapjaink részét képezik, nem kell egészen Dániáig mennünk. Elég, ha első lépésként önmagunknak tesszük fel a kérdést, vajon az illúziókeltés valóban presztízskérdésnek tekinthető-e, vagy sokkal inkább valamiféle csapdának, amibe mi magunk is hajlamosak vagyunk beleesni. Az illúzió üres élvezet, mondják a szakértők, hozzátéve, ugyanakkor maga az üresség, a semmi is illúzió, mert valaminek a hiánya, azaz a semmi is valami, valami olyasmi, ami a hiányzó dolog helyébe akar lépni. Mindez azonban már messze túlmutat mindenféle dalversenyen.
