HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Mit vár az új évtől?
Gazdasági javulást, könnyebb életet: 20 (8%)
Sokkal nehezebb lesz, mint az idén: 93 (37%)
Minden marad a régiben: 50 (20%)
Nem érdekel, nem hiszek már senkinek: 86 (34%)
(A www.magyarszo.com olvasóinak szavazatai alapján)
Mit vár az új évétől? Ez attól függ, hogy az újat várás az életünk mely területére vonatkozik. Kezdjük a gazdasággal és a pénzzel, mert az anyagias világunkban állítólag csak az boldogít, nélküle pedig senkik vagyunk. A jelenlegi mutatók szerint félő, hogyha a következő esztendőben gazdasági javulást és könnyebb életet remélünk Szerbiában, akkor sokadszorra is csalódni fogunk, és továbbra is szűkösen fogunk élni. Kivéve, ha nem jutunk valamilyen váratlan örökséghez, bár az sem tart örökké. Az elmúlt évtizedekben ugyanis csak a gazdasági romlás volt a jellemző. Előbb fűszerezve némi hiperinflációval, majd a köztulajdon privatizációnak nevezett szétrablásával, aminek egyik következménye az óriási munkanélküliség és a csökkent termelékenység lett. A honi gazdaság szempontjából ezek a múlt legjelentősebb mozzanatai egy laikus állampolgár számára.
A jelennel kapcsolatosan pedig az a vicc jut eszembe, amikor a sínen gyalogol az alagútban a pesszimista, az optimista és realista. A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a masiniszta pedig három idiótát a síneken. Azt hiszem, valahol így állunk mi a honi gazdaság vágányain a sötét alagútban. Az optimisták, vagyis populista politikusaink az „átmeneti nehézségek” megoldása után már fűt-fát ígérnek, köztük szerb Kánaánt gazdasági fellendüléssel. Ami egyelőre és az elkövetkező években is elég hitetetlenek tűnik, miután 2008 végétől a közadósság évente átlagban 2,4 millió euróval növekedett. A szakértők számítása szerint az állam idén másodpercenként 97 euróval adósodott el. Szerbia hitelből él.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a pesszimisták és a realisták látják a legbölcsebben a jövőt, miután a gazdaságot és a pénzügyi helyzetet illetően semmi jóra nem számítanak. A pesszimista nem látja a válság végét. Ami manapság teljesen érthető, látva a magukat a világgazdaság irányítóinak nevező pénzügyi kalandorok szélhámosságait. Mindezek után az emberben egyre gyakrabban fogalmazódik meg az a paranoid ötlet, és talán nem is alaptalanul, hogy éppen a gazdasági válság a cél, nem pedig a konszolidált pénzügyi helyzet. A realista viszont minden jól fölmért, tudja, hogy robog felénk a globális pénzügyi hatalom vonata a Nemzetközi Valutaalap masinisztájával. Ez elől viszont a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs menekvés. Elgázol mindenkit, és nála nincs kegyelem, emlékezzünk csak Görögországra. És tényleg, ez a masiniszta csak idiótákat lát a vágányon, mert számára a hitelezés a lényeg, a hosszútávú adósrabszolgaság, szemben a gazdasági konszolidációval. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha elgázol mindenkit, aki akadályt gördíthetne az útjába.
Az újat várást a gazdasági és pénzügyi válság után folytassuk valami sokkal fontosabb dologgal, magával az élettel, vagyis önmagunkkal, a családunkkal, a barátinkkal és az egészségünkkel. Hiszen nekünk elsősorban az élet dolgaival kell foglalkoznunk, erre összpontosítva és ebben kiteljesedve, mégpedig bízva magunkban. Mert hiábavaló a sok pénz a gazdagság, ha azt nincs kivel megosztanunk, ha nincsenek mellettünk a szeretteink. Továbbá ha mindehhez nem társul a testi-lelki egészség, az élet szeretete, valamint a Mindenható gondviselésében vetett hitünk. A gazdagság után ácsingózhatunk és illúziókat kergethetünk, meg sajnáltathatjuk is magunkat, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk, de ennek mi értelme? A boldogságra és a testi-lelki kiteljesedésre kell törekednünk a jelenlegi körülmények között is. Az adott helyzetből kiaknázva a lehető legtöbbet. Emellett persze hinnünk kell, hogy javulni fog a helyzet, és lehetőségeink szerint tenni is kell ezért. Azonban, ha ellenségeinket nem tudjuk legyőzni és a nehéz helyzeteken nem vagyunk képesek felülemelkedni, akkor csak egyet tehetünk az élet törvénye szerint. Bízva az élet erejében és szívósságában túl kell élni az ellenségeinket és a katasztrofális helyzeteket is. És ha visszagondolunk a magyar történelem évszázadaira/ évezredeire, mi ebben is jók vagyunk. B. ú. é. k.!
