Nem mondható, hogy Saša Radulović gazdasági miniszterrel a Szerb Haladó Párt törököt fogott, de az egyébként pártonkívüli gazdasági miniszter elképzeléseit elemezve Vučićék nyilván már többször is a fejükhöz kaptak, hogy: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam!” Nem csak nálunk, de a világon szinte mindenhol az uralkodó párt elvárja az általa kinevezett káderektől, hogy maradéktalanul teljesítsék az elvárásait, vagyis akadékoskodás nélkül behódoljanak.
Nos, ezen a ponton az 58 éves, nemzetközi szinten is komoly gazdasági eredményeket jegyzett miniszterrel egyre több baj van. A jelek szerint azonban a búzakeresztre a papkévét azzal tette fel, hogy az idei évi költségvetésben nem volt hajlandó elkülöníteni egy parát se a vállalatok támogatására. Elve és meggyőződése ugyanis pofonegyszerű: azoknak a külföldi cégeknek a zsebét, amelyek már korábbról jelen vannak a szerbiai életben és beruházásaik folytán profitot termelnek, miért kellene az adófizetők pénzével tovább tömni, hiszen céljukat elérték. Akik még hezitálnak, hogy tőkéjüket Szerbiában használják, előbb bizonyítsanak, s esetleg akkor járuljanak a kormány elé némi adományért.
Egyébként is igen gyorsan szaporodik Radulović ellentábora. A munkatörvény kilátásba helyezett módosításai egyenesen felháborították a szakszervezeteket, ami még nem vonná kétségbe a miniszteri bársonyszék birtoklásának jogát, de a támogatások tervezett lenullázása a politika legmagasabb csúcsán is hullámokat vert.
Először Milan Krkobabić, a nyugdíjasok pártjának (és apjának) alelnöke azt hangoztatta egy nem régi nyilatkozatában, hogy „le kell törni a neoliberalizmus szarvát”. Őt követte a köztársasági elnök kifogása, miszerint bizonyos észrevételei vannak az átalakított kormány egyes tagjaival kapcsolatban, majd konkrétan is kifejtette, nem tetszik neki, hogy a gazdasági miniszter nem fogadja el az elődei által elért eredményeket. Vagyis a saját feje után megy. Nikolić eme megszólalása szinte felhívás volt Mlađan Dinkić számára, hogy teljes mellszélességgel nekitámadjon utódjának. Tette ezt annál is inkább, mert Radulović nem átallotta nyíltan kimondani, hogy elődje felelőtlenül és szinte átláthatatlan módon szórta a pénzt a különféle támogatásokra.
Az már normálisnak tekinthető, hogy a „főnökei” mögött felsorakozott Nebojša Stefanović, a parlament elnöke, aki azt vetette Radulović szemére, hogy az általa kezdeményezett reformok és a korrupció elleni harc nem a leghatékonyabb.
Újságírói kérdésre az ügyben megszólalt az egyre inkább mindenható miniszterelnök-helyettes is. Kertelés nélkül bevallotta, hogy nem mindenben ért egyet Radulovićtyal. Márpedig az ő szava ma Szerbiában akár szentnek is tekinthető, hiszen a legkisebbtől a legnagyobb problémáig mindenben hozzá fordulnak döntő véleményért.
A sorozatos vádak nem hagyták hidegen a minisztert sem. Eddigi, többször hangoztatott álláspontja alapján azonban okkal mondható, hogy – egyelőre – jottányit sem enged. Ő nem politikus, tehát kevésbé érdekli, hogy az egyre hangosabban emlegetett előrehozott választásokon kap-e szavazatot és hányat. Azt azonban leszögezte, hogy bárminemű követelés ellenére sem fog lemondani. Ha nem tetszik amit és ahogy csinál, váltsák le. Erre azonban aligha kerül sor, hiszen az esetleges menesztése több politikai kárral járna, mint haszonnal. Kiderülne ugyanis, hogy a Szerb Haladó Pártnak nincsenek káderei, másrészt az általuk miniszteri székbe helyezett egyén nem fogadja el a felsőbb diktátumot, tehát az SZHP vezetői sem tévedhetetlenek a káderek megválasztásában.
Az egyre erősödő „ellenszél” azonban töprengésre késztetheti az embert: vajon miért olyan nagy baj, hogy az idén már nem lesznek szubvenciók? És eddig ki(k)nek az érdeke volt, hogy a multik bezsebeljék a szerbiai költségvetés (vagyis az adófizető polgárok pénzének) egy részét?
Mindent összevetve bizonyosnak tekinthető, hogy Saša Radulović darázsfészekbe nyúlt és belátható időn belül valakit nagyon összeszurkálnak ezek az agresszív rovarok.
