Vajon milyen tényezőktől függ az, hogy kinek mi számít furcsának, és mi normálisnak, tettem fel magamnak a kérdést a minap, miután nem kis iróniával, immár sokadszorra is azt kellett megállapítottam, bizony furcsa dolgokat produkál az élet, ugyanis éppen a valóságsokk fogalmának értelmezésénél tartottam a különféle oktatáselméleti kérdésekkel való ismerkedési folyamat során, amikor mintegy arculcsapásként – szívesen mondanám, hogy hosszú idő után, de sajnos ez nem teljesen igaz, hiszen nem telt el túl hosszú idő a legutóbbi óta – azzal kellett szembesülnöm, hogy újra reflektorfénybe kerültek a valóságshow-k, ugyanis elindult a Való Világ legújabb sorozata. Mindez persze önmagában nem is lenne különösebben nagy baj, hiszen az elmúlt évek során sokan sokféleképpen jellemezték már az ilyen típusú műsorokat, amelyek kapcsán éppen ezért nyilvánvalóan nagyon nehéz újat mondani, pontosan úgy, ahogyan a műsoroknak is nagyon nehéz újat nyújtani a nézők számára. Hogy tudnak-e, az elsősorban a készítőkön múlik, másodsorban a szereplőkön, akik ezúttal sem intelligenciahányadosuk, értékcentrikusságuk vagy kifinomultságuk okán kerültek be a műsorba, hanem egész más kvalitásaik miatt, feltéve persze, ha jellemvonásaikat nevezhetjük egyáltalán kvalitásoknak, hiszen annak tekintetében is jócskán megoszlanak a vélemények, ki mit tart annak, és mit nem.
Na, de legyünk elnézőek, tekintsük őket annak, hiszen a hangsúly úgysem a kvalitásokon van, sokkal inkább az eladhatóságon. Afelől ugyanis aligha lehetnek kétségei bárkinek is, aki kívülről, külső szemlélőként tekint a valóságshow-kra, hogy azok szereplői olyan árucikkek, amelyek megfelelő marketingstratégiák alkalmazásával válnak értékesíthetőekké. Afelől persze lehetnek kétségeink, vajon ezzel ők is tisztában vannak-e, hiszen a különféle bemutatkozáskor gyakran hangsúlyozzák az önmegvalósítás és az érvényesülés lehetőségét, amelyet szerintük a műsorok képesek nyújtani számukra. A most indult sorozat szereplőinek jellemzésében is szinte minden esetben találkozhatunk ilyenekkel. Egyikük szeretné túllépni a saját határait, a másikuk meg akarja ismerni önmagát, a harmadiknak az az álma, hogy őt soha senki ne felejtse el, és a sort a még sokáig folytathatnánk. Zsolt Péter médiaszociológus, a Hírnév! Jólét! VV! című könyv szerzője szerint a legtöbb résztvevő még a VV6-ba is naiv butaságból sodródott bele, bár szerinte ez a faktor az elején sokkal nagyobb volt, mint most. „Ha tudományosabban fogalmazzuk meg az okokat, akkor azt mondhatjuk, hogy kultúrtörténeti szempontból azért jelentkeznek, mert olyan korban élünk, amikor a jelentéktelenség érzete könnyen ránk szakadhat, és a VV-ben való részvétel kiragad ebből. Szociológiai szempontból azért, mert létezik a műveletlenek tábora. VV-ben olvasni még senkit sem láttunk. Szociálpszichológiai szempontból azért, mert vannak csoporton belül olyan emberek, akiket a csoport kinevet. Nekik a VV bizonyítási lehetőség. Pszichológiai szempontból azért, mert vannak, akik szívesen belemennek azokba a helyzetekbe, ahol másokat eszközként kezelhetnek, és azt gondolják, a másik emberrel lehet játszani” – fogalmazott a HVG-nek nyilatkozva Zsolt Péter, aki szerint a műsor készítői már lemondtak arról, hogy széles közönséget szólítsanak meg, éppen ezért – ahogyan fogalmazott – a hagyományos VV-knek már vége.
Vannak, akik ezzel magyarázzák azt is, hogy a műsor az országos RTL Klub csatornáról átkerült annak leánycsatornájára, a lényegesen kisebb sugárzású, és ezért jóval kisebb nézettségű RTL 2-re, amely számára vélhetően így is komoly nézőszám-emelkedést hoz majd, hiszen a nézettségi adatok szerint a műsor legújabb sorozatának első adására több mint hatszázezren voltak kíváncsiak, azaz többen, mint a konkurens csatornán évek óta sikerrel futó riportmagazinra, a Naplóra. Az RTL 2-nek tehát csak az anyacsatornáját nem sikerült megvernie a Való Világ műsorsávjában, ami piaci szempontból óriási eredménynek számít.
Kérdés persze, hogy ki milyen céllal kapcsolt a Való Világra, hiszen az ilyen típusú műsorokat köztudottan más és más céllal, más és más szempontok alapján kísérik figyelemmel a nézők. Zsolt Péter az idézett interjúban kitért arra is, hogy kutatásaik szerint nagyon sokféle módon, sokféle értelmezési kerettel lehet nézni az ilyen műsorokat, attól kezdve, hogy kinevessük a szereplőket, azon át, hogy viselkedésmintákat lessünk el, egészen addig, hogy fejlesszük a személyiségünket, arra fókuszálva, milyenek ne legyünk. Csakhogy a Való Világ vélhetően nem elsősorban azt a nézőréteget célozza meg, amely ilyen módon kíséri a történéseket, esetleg kritikusan áll hozzá a szereplőkhöz, illetve magukhoz a műsorban zajló folyamatokhoz, vagy netán hajlandóságot mutat a különféle társadalmi jelenségek felismerésére. Az ugyanis kétségtelen, hogy a jelenségek felismerhetőek benne, ugyanakkor jelenséget indukál maga is, olyat, amely indulatokat vált ki, aminél több kereskedelmi szempontból aligha szükséges ahhoz, hogy egy műsor sikeres legyen, hiszen ezáltal megnő iránta a reklámpiaci kereslet, ami jelentős bevétel-növekedést eredményez. Ehhez persze komoly marketingstratégia szükségeltetik, ami a Való Világ esetében adott is: jelenleg egyebek mellett abban nyilvánul meg, hogy mivel most már nem kívánja megcélozni a teljes lakosságréteget, hanem csupán annak a legnagyobb vásárlóerővel bíró rétegét, minden korábbinál hangsúlyosabb szerep jut benne a szexualitásnak, hiszen – a műsor készítői szerint – a szexualitás az, ami a leginkább eladhatóvá teszi a szereplőket a nézők számára. A szereplők megnyilvánulásaival kapcsolatban rengeteg erre vonatkozó példát lehet találni, elég, ha csak arra a lányra gondolunk, aki az interneten fellelhető információk értelmében saját bevallása szerint csupán ötszázig számolta a partnerei számát, azután rájött, hogy ennek semmi értelme, vagy a partnere szüzességét fogadásból webkamera előtt elvevő fiatal srácra, de persze kérdés, hogy mindezen információk mennyiben tekinthetők valóságosaknak, illetve az is, hogy a szexualitás hangsúlyozása hosszútávon elegendő-e a nézők figyelmének lekötéséhez.
Ha a figyelem tartós lekötéséhez nem is elegendő, a felkeltéséhez mindenképpen az. Éppen ezért cseppet sem meglepő, hogy a műsor igencsak megosztja a közvéleményt, ami a különféle internetes portálok fórumain is megfigyelhető. „Ezek a valóságshow-k mind-mind azt bizonyítják, milyen primitív, értékvesztett táradalomban élünk. Sekélyesség és béka feneke alatti IQ, ez kell a népnek! Azt mondják az okosok, erre van igény. Hát éppen ez a baj, hogy erre a szintre jutottunk” – fakadt ki az egyik internetes portál olvasója kommentárjában, egy másik viszont arra hívta fel a figyelmet, senki ne kiáltson ki morális világvégét, hiszen mindenkinek van döntési lehetősége, hogy a Discoveryt nézi-e, vagy a Való Világot, majd hozzátette, a fiatalokra szerinte a közvetlen környezetük nagyobb befolyással bír, mint – ahogyan fogalmazott – ez a maroknyi félkegyelmű egy félig ismeretlen csatornán. Egy harmadik hozzászóló szerint a műsor pontosan olyan termék, mint a vegyes pálinka jellegű szeszes ital, hiszen mindkettő valós igényt elégít ki és a gyártókat mindkét esetben ugyanaz motiválja, ugyanakkor – ahogyan fogalmazott – dőreség lenne márkás termékekkel összevetni őket, hiszen senki, még maguk a gyártók sem hiszik, hogy bármiféle minőségi elvárást támasztanának velük szemben.
Mindezen megnyilvánulások is azt igazolják, sokan annak ellenére is figyelemmel kísérik ezeket a műsorokat, hogy nem támogatják, sőt, esetenként egyenesen elítélik azokat. Arra a kérdésre válaszolva, hogy fennáll-e még az a morális pánik, ami a Big Brother és a Való Világ kezdeti szakaszában volt jellemző az értelmiségi rétegre, illetve megfigyelhető-e valamilyen markáns tendencia a show-k megítélésében, Zsolt Péter az idézett nyilatkozatában kifejtette, az értelmiség ezt a csatát szerinte elveszítette. „A morális pánikot az értelmiség keltette, és sokan fogékonyak voltak rá, megijedtek attól, hogy mint valami elbutító kábítószer, leépíti a hétköznapok erkölcsét, és a VV vírusa mindenhová szétterjed. Ezzel szemben a VV5 próbált alkalmazkodni a társadalmi normákhoz, a VV6 pedig lehet, beéri egy egészen szűk nézőközönséggel. Akármelyik VV-ről beszélünk ugyanakkor, ezek alapvetően amorális struktúrák, de ettől még nem változtatják meg a hétköznapi viselkedéseink és emberi kapcsolataink” – fogalmazott a HVG-nek adott interjújában a Hírnév! Jólét! VV! című könyv szerzője.
Akár egyetértünk mindezzel, akár nem, az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják, hogy a leginkább vitatott műsorokat ugyan soha senki nem nézi, ám a róluk szóló vagy a velük kapcsolatos diskurzusokba valamilyen rejtélyes oknál fogva mindenki azonnal be tud kapcsolódni, aminek ténye mindenekelőtt saját döntésünk felelősségének vállalását kérdőjelezi meg, hiszen akármilyen erővel próbálnak is megcélozni bennünket ezek a műsorok, a döntés és a távkapcsolón található képzeletbeli pánikgomb mégiscsak a mi kezünkben van.
