Meg sem száradt a tinta azon a papíron, amellyel a köztársasági elnök szélnek eresztette a parlamentet és előrehozott választásokat írt ki, a villanygazdaság szakszervezete máris a nagyközönség, pontosabban a kormány elé lépett egy pofátlan követeléssel. Bejelentette ugyanis, ha a kormány nem engedélyezi, hogy minden dolgozónak 50 000 dináros, kamatmentes(!) hitelt nyújtson a vállalat, általános sztrájkot szervez. Mármint a villanygazdaság szakszervezete. Tette mindezt annak ellenére, hogy még mindig tart az országos felháborodás, amelyet éppen a villanygazdaság az abnormális villanyszámlákkal idézett elő. Erről csak annyit, hogy a megbízott igazgató dölyfösen kijelentette, a fogyasztók először fizessék ki a kézhez vett számla összegét, s aztán panaszkodhatnak. Vonatkozik ez arra a niši polgárra is, akitől nem kevesebb, mint 24 millió(!) dinárt követelnek.
A mindenképpen zsarolás ízű bejelentésre az energetikai minisztérium egy meghunyászkodó közleménnyel válaszolt, miszerint a közvállalat ügyvezetésére tartozik, hogy az ügyviteli eredményektől függően kiosztja-e a szóban forgó 50 000 dináros kölcsönt.
Alig néhány nappal ezelőtt ugyanaz a megbízott igazgató egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy igencsak elégedett az EPS tavalyi gazdálkodásával, hiszen 22 milliárd dinár veszteséget terveztek, de csak 1 milliárd lesz a mérleghiány.
Miből akarja a villanygazdaság vezetősége két marékkal szórni a pénzt, amikor egyértelmű, hogy úsznak az adósságban, a kinnlevőségük összege az eget veri, a keresetük pedig nem mondható éppen átlagosnak?
Az pedig egyenesen embertelenség, amikor az igazgató a munkakörülmények kapcsán a vállalathoz tartozó bányákat, illetve a bányászokat hozza fel az arcátlan követelést igazoló védőpajzsként. Aligha akad ebben az országban olyan ember, aki sokallaná az olykor több száz méter mélyen a föld alatt, nem ritkán 35-40 fokos melegben dolgozó bányászoktól az átlagosnál nagyobb fizetést. Azoktól azonban igen, akik a fűtött irodákban a szakértelem hiánya, figyelmetlenség, vagy hanyagság miatt megdöbbentő és elkeserítő összeget tartalmazó számlákat „gyártanak”, s a fogyasztók egy részét az idegösszeroppanás határáig sodorják. Márpedig ezekből az irodistákból több mint sok van. Maga a cég első embere mondta, hogy amint sor kerül a villanygazdaság átszervezésére, legalább százharminccal kell csökkenteni az igazgatók számát.
Jelenleg senki sem tudja(?) megmondani, hogy ebben a közvállalatban hány ember felesleges. Az nem titok, hogy csaknem 29 ezren vannak, de az elbocsáthatók száma 5 és 10 ezer között mozog. Ha figyelembe vesszük, hogy – például – Norvégiában egy a szerbiaihoz hasonló kapacitású villanygazdaságban 14 ezren dolgoznak (de ott valóban dolgoznak!), akkor nehéz megmagyarázni a hivatalosan 770 000, nem hivatalosan legalább 1,5 millió munkanélkülinek, hogy ők miért nem jutnak munkához.
Nehéz lenne egyértelműen kimondani, hogy ez esetben a szóban forgó szakszervezet önálló akciójáról van szó. Közelegnek a választások, és a legnagyobb hatalmi párt egyeduralomra törekszik. Minden szavazatra szüksége van, s számára nem mindegy, hogy a villanygazdaságban dolgozó 29 ezer ember, plusz a családtagok, tehát testvérek között is 50 000 személy kire fog voksolni. Akár ezzel is magyarázható, hogy a miniszterelnök (magát mindenhatónak képzelő) első helyettese még nem hallatta a hangját. Pedig ahogyan a mindennapi politikai és egyéb gyakorlat alakul, az ő tudta és jóváhagyása nélkül még egy csirke sem bújhat ki a tojásból. Ő azonban hallgat és vár.
Ez a sztrájk-bejelentés tehát egyáltalán nem arról az 50 000 dináros kamatmentes hitelről szól, hanem sokkal többről.
Ez már (megint) politika.