Szinte elbizonytalanodik az emberfia és nem is tudja hirtelenében mi a rosszabb, ha van pénz, vagy ha szűkölködnie kell az anyagiakban. Szerbiában bárhogy is alakul a helyzet, az államvezetés – vagy inkább az adófizető polgárok – mindig a rövidebbet húzzák. Ha érkezik a külföldi támogatás és a hitel, nem tudjuk elkölteni, ha pedig nincs pénz, azért van okunk panaszra és sopánkodásra.
A múlt héten röppent fel a hír a sajtóban, hogy Szerbiának az elmúlt tíz évben több mint 5 milliárd eurós hitelt hagytak jóvá, de a projektumok hiánya miatt az összegnek csupán egyharmadát tudta csak lekérni. A nem kihasznált hitelek után a hitelező büntetőkamatokat ír, és ezekre a büntetésekre az állami kasszából 2009 és 2013 között Szerbia mintegy 22 millió eurót fizetett ki. Noha az utóbbi években Szerbia részéről egyre kevesebb hitelkérelem érkezik, a le nem hívott hitelek utáni büntetőkamatok növekednek. 2009-ben 2,06 millió euró, 2010-ben 2,13 millió euró, 2011-ben 4,47 millió euró, 2012-ben 5,57 millió euró, 2013-ban pedig 7,73 millió eurós büntetést kellett kifizetnie a szerb államnak.
A legnagyobb hitelezők komoly nemzetközi pénzintézetek, ezért nagyon fontos, hogy a hitelkérelmezők jól kidolgozott projektumokkal rendelkezzenek, hogy egyáltalán ki tudják használni a hiteleket. Szerbiában viszont nincs egyértelmű megállapodás arról, hogy mibe érdemes befektetni, és hiányzanak a pontos, részletes beruházási tervek is, amelyekkel rendelkezniük kell a pályázóknak. Leggyakrabban se megegyezés, se terv sincs. A közszférában és a privát szektorban sokszor rögtönöznek, és a hitel felhasználását illetően saját belátásuk szerint váltogatják az elképzeléseket, a célokat. A hitelek kihasználatlansága tehát a projektumok hiánya miatt következik be.
Ingoványos talajon álló gazdaságunknak nem lenne szüksége tőkeinjekcióra, azaz hitelekre? A válasz magától adódik, csak az a kérdés, miért nem tudunk élni a lehetőséggel.
A projektírás napjainkban menő foglakozássá vált, boldog-boldogtalan „projektumon dolgozik”, vagy legalábbis ezzel az idegen szóval szeretné nyomatékosabbnak láttatni tevékenységét. A fogalom napjainkra annyira elcsépelődött, hogy már a kicsit magára adó piaci kofa is projektumként emlegeti árucsempésző tevékenységét. Tehát az országban projektumírók, projektumokon dolgozók garmadával vannak, csak úgy látszik, hangzatos szavak és szólamok mögött elvész a lényeg, és a cél kevés esetben valósítható meg.
Más vélemény szerint nem a projektumok hiányában kell keresni az egyes beruházások befagyasztásának okát, hanem a hitelezők részéről bevezetett szigorúbb ellenőrzésben, ami elsősorban a lekért összegek célszerű felhasználására vonatkozik. Tehát ha már a hazai projektvezetők és szűkebb köre nem épülhet be a projektumba, ha már kötelező az utolsó garasnak is a rendeltetésszerű felhasználása, hol marad a magánérdek? Enélkül pedig mi haszna van a buzgólkodásnak...
