A tavaly decemberben elfogadott költségvetés szerint az idén az államnak 966 milliárd dinár lesz a bevétele, ugyanakkor a kiadásokat illetően ennél 112 milliárd dinárral nagyobb összeg szerepel. A hiány tehát csaknem egymilliárd euró, igen komoly megterhelést jelent egy gazdaságilag még ziláltnak sem nevezhető ország számára.
Talán nincs is olyan állam a világon, ahol ne lenne költségvetési hiány. Érdekesmód, az úgynevezett gazdag országokban, mint Németország, még azt a „luxust” is megengedik maguknak, hogy a kincstári mínusz – százalékarányban – a szerbiainál is nagyobb legyen. Ott azonban van egy jól működő gazdaság, s a mindenkori kormány erre méltán támaszkodhat.
Tájainkon azonban ennél sarkalatosabb kérdés, hogy mire költi a kormány a költségvetési eszközöket.
Legnagyobb tétel a közalkalmazottak fizetése. A terv szerint az idén erre 272 milliárd dinárt fordítanak. Mindössze 16 milliárd dinárral kevesebb a nyugdíjak kifizetésére előirányzott összeg. Tudvalevő ugyanis, hogy a nagy nemzeti bódulat és a Nagy-Szerbia létrehozása miatt indított, és sorra elveszített háborúk óta a rokkant- és nyugdíjbiztosítási alap saját bevételeiből vagy a járulékokból a nyugdíjas polgárok járandóságának mindössze több mint a felét képes szavatolni. Az idősebbek esetleg emlékeznek azokra az év(tized)ekre, amikor ilyen gondja a kormánynak nem volt, mivel az egykori érdekközösség fennakadás és külön állami segítség nélkül biztosította a pénzt. Sőt!
A kiadások terén a harmadik helyen áll a felvett hitelek kamatainak folyamatos törlesztése. Ez a kötelezettség az idén az adófizetők 114 milliárd dinárját fogja felemészteni. Több mint 100 milliárd dinárt irányoztak elő különféle támogatásokra. Ebből csak a mezőgazdaság 35 milliárdot fog látni (vagy nem látni, s kérdés, hogy azt is mikor), a vasút viszont továbbra is nyugodtan herdálhatja az emberek pénzét, hiszen 13 milliárd dinárra számíthat.
Nem kétséges, hogy más országokban is léteznek a felsorolt kiadási tételek, csak az a bökkenő, hogy legtöbb helyen a pénzből jócskán marad fejlesztésre is. Nálunk ez (mint minden más) egy kicsit másképpen van. A jövőt megalapozó tudományos kutatók és fejlesztők ezúttal is csak a szájukat táthatják és minden bizonnyal méltatlankodhatnak, amiért egyre távolabb kerültek az állami húsos fazéktól. Ők – úgy látszik – Szerbiában a szükséges rosszat jelentik, ahova annyi pénz kerül, amennyit jut. Minden bizonnyal a viccbeli nagybőgős sorsára jutnak, akinek – a bál után, a prímás szerint – jár ugyan az összegyűlt borravalóból, csak nem jut.
Mindez nem fontos. Az a lényeg, hogy a közszférában fizetést élvező 750 000 személy közül ugyan 100 000 felesleges, de még terv sem készül elbocsátásukra. És ezen a ponton nem az egészségügyi és a tanügyi dolgozókról van szó, hanem azokról a tintanyalókról és léhűtőkről, akik a mindenkori hatalmi partokhoz csapódva szinte egymást lökdösik az állami szektorban. Akármit is mond a leendő miniszterelnök, ezek a pártkatonák valószínűleg még jó ideig érinthetetlenek lesznek, és jócskán hozzájárulnak ahhoz, hogy a költségvetés legnagyobb részét, velünk együtt, feléljék.
