Az elmúlt több mint száz év alatt, amióta a Wright testvérek első ízben levegőbe emelkedtek saját gyártmányú repülőgépükkel, hallatlan fejlődésen ment át a légi közlekedés. Olyan sebességet azonban még nem sikerült elérni, mint amilyet elért 2012-ben a szerbiai kormány 6244 gépkocsija. Mint az Állami Számvevőszék vizsgálódása megállapította, a szóban forgó időszakban, az említett járműállomány 67 millió kilométert tett meg. Matematikailag ez azt jelenti, hogy az állami kocsik, a 40 000 kilométer hosszú Egyenlítőn haladva, hatóránként megkerülhették (volna) a Földet. Akik azonban egy kicsit a fantasztikum világában szeretnének elmerülni, könnyen kiszámolhatják, hogy a szóban forgó egy év alatt a kocsik által megtett teljes távolsága elegendő lenne arra, hogy százóránként, vagy egy évben nyolcvanhétszer bejárjuk a Holdig terjedő távot. Oda-vissza.
Mennyibe került ez a furikázás az adófizető polgároknak? Nos, kilométerenként több mint huszonnyolc dinárjába. Vagyis összesen 1,9 milliárd dinárt, illetve több mint 22 millió dollárt költöttek el az illetékes szervek és szolgálatok. Ennyi pénzből már valóban meg lehetett volna járni a világűrt, hiszen a magyar származású amerikai ifjabb Simonyi Károly (mai nevén Charles Simonyi) kereken 20 milliót fizetett az oroszoknak az űrbéli „kirándulásért”.
Hazai „pályán” maradva, semmiképpen sem szabad szem elől téveszteni, hogy a fenti adatok csupán a személyautókra vonatkoznak. Ezen kívül a 126, a költségvetésből élő, intézménynek, igazgatóságnak, ügynökségnek, minisztériumnak... összesen csaknem 27 000 gépjárműve van, és ezeknek a használása, vagy csupán üzemben tartása 6,1 milliárd dinárunkba (több mint 70 millió dollárunkba) került.
A kocsik számát és a rájuk költött pénz mennyiségét illetően két minisztérium és egy ügynökség több lóhosszal vezet. A belügyminisztérium, a titkosszolgálat és a hadügyminisztérium több mint 20 000 járműve négymilliárd dinárt emésztett fel.
Az Állami Számvevőszék hónapokig bogarászta az adatokat. Számos szabálysértésre és visszaélésre bukkant, de csak egyetlen esetben látta törvényesnek, hogy bűnvádi feljelentést tegyen egy személy ellen.
Persze annak se szeri, se száma, hogy még a jószerivel legalacsonyabb beosztásban dolgozók is igyekeznek kivenni részüket a potya autózásból. Káposztát szállítanak a saját szükségletükre, családtagjaikat viszik-hozzák, s egyáltalán (de ez már a vezetői tisztségeket betöltőkre vonatkozik) úgy használják az állami kocsikat, mintha a saját tulajdonuk volnának.
Talán nem felesleges a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e ennyi „állami” kocsira? Annál is inkább, mert egy elemzésből kiderül, hogy több mint hatszáz kocsit megvásárlásuk óta egyszer sem vettek igénybe. Akkor minek költötték rájuk a nép pénzét? Talán azért, hogy a volt egészségügyi miniszter asszonynak minden pillanatban a rendelkezésére álljon két Audi 6A típusú luxusjárgány.
Egyébként is ez a nem éppen olcsó kocsimodell a legnépszerűbb a vezető állami tisztségviselők körében. Mintha egy FIAT Puntóval nem lehetne ugyanoda eljutni, ahova egy Audival!
Régi igazság, hogy a problémát akkor lehet leghatékonyabban megoldani, ha eljutunk a kérdés gyökeréig. Ebben az esetben a megfelelő törvényrendelkezések hiánya az ésszerű autóhasználat legnagyobb akadálya. Ehhez még jön az államtitkárok, kabinetfőnökök, ilyen-olyan igazgatók ősi, balkáni „csatakiáltása”: nekem mindent szabad, s azt teszek, amit akarok. Mert másképpen nem történhetne meg, hogy állami ünnep idején a vezető beosztású néhány száz kilométert tesz meg, persze sofőrrel, holott semmi joga hozzá, hogy magáncélra vegye igénybe az Audit (és a sofőrt).
Többek között ezért (is) képmutatás a miniszterelnök populista demagógiája, hogy minden téren spórolni kell, mert Szerbia gazdasága a legnagyobb bajban van.
Azt mindenki tudja, hogy a hason lehet legjobban spórolni. A más hasán.
