Szinte nem múlik el nap, hogy a tömegtájékoztatási eszközök ne közölnének olyan adatokat és tényeket, amelyek szöges ellentétben állnak a legmagasabb szintű hivatalos politikával. Nem túl régen – például – a korábbi, tehát a jelenlegivel csaknem azonos kormány javaslatára a képviselőház törvényt fogadott el, amellyel korlátozni igyekezett az önkormányzatokban dolgozók létszámát. Akkoriban az érintettek nagy felháborodással vették tudomásul, hogy minden ezer lakos alapján „mindössze” négy tintanyalót lehet alkalmazni. Pedig már akkor is a valós állapot ennél lényegesen nagyobb volt. A városok és a községek vezetői ezen úgy igyekeztek változtatni, hogy a dolgozóik egy megfelelő részét munkaerő-feleslegnek nyilvánították, és a központi kasszából kapott pénzből nem éppen megvetendő végkielégítéssel szélnek eresztették. Volt rá példa, hogy már néhány nap múlva ugyanazt a személyt, szerződés alapján, újra alkalmazták.
Azóta történtek változások, de nem a várt és megfelelő irányban. A főváros, a 23 város és 150 község közül mindössze öt(!) tartja magát a törvényes előírásokhoz. Érdemes megjegyezni a nevüket, hiszen viszonylag kis községekről van szó. Ezek: Mali Zvornik, Smederevska Palanka, Ćuprija, Doljevac és Ivanjica. Okkal vélhetjük úgy, hogy az említett községek vezetői nem a legnépszerűbbek a köztársaságban, hiszen teljesen kilógnak a sorból.
Velük ellentétben a kisebb, fejlettség szempontjából a sor végén kullogók igyekeznek minél több (párt)embernek munkát, de elsősorban kenyeret adni. Közéjük tartozik három vajadasági község is. Petrőcön, Törökkanizsán és Csókán ezer lakosra nyolc szerződéses munkaviszony jut. Pedig már az eddigieket sem igazán tudják miből fizetni.
Hogyisne, hiszen az egész országban a foglalkoztatottaknak több mint egy tizede az önkormányatokban „dolgozik”, s ők, valamint a közvállalatokban alkalmazottak keresete meghaladja a szerbiai átlagot.
A munkavállalók szempontjából érthető az állami munkahelyek iránti érdeklődés, hiszen a fizetést idejében kézhez kapják, s a munkahelyük is – ki tudja meddig – szavatolt.
Más lapra tartozik, hogy ez mennyibe kerül az adófizető polgároknak. Főleg ha tudjuk, hogy csupán a személyi jövedelemre és az ehhez kapcsolódó kedvezményekre hozzávetőleg egymilliárd euró értékű dinárt kell előteremteni.
Az adminsztrációs apparátus létszámát le lehetett volna csökkenteni, ha a törvéynyhozók, mint ahogyan lenni szokott, nem hagytak volna nyitva egy kiskaput. S ez a szerződés alapján történő munkaerő-alkalmazás. Mivel állandóra senkit sem vehetnek fel, ezért meghatározott munkák(?) elvégzésére, vagy korlátozott időtartamra joguk van felvenni embereket, s ezzel az önkormányzatok és a közvállalatok bőségesen (vissza)éltek.
A Világbank szerbiai irodájának megállapítása szerint az ilyetén kialakított helyzet fonáksága, hogy a szerződésesek keresete magasabb az állandó munkaviszonyban levőkénél. Érthető hát, hogy az utóbbiak nem igazán törik magukat a feladataik elvégzését illetően.
Az már csak hab a tortán, hogy az önkormányzatokban felbomló és átrendeződő politikai összetételek után csak növekedik a létszám. Érthető, hiszen a hatalomra került pártok is (ha munkához nem is, de) kenyérhez akarják juttatni híveiket, a hatalomból kibukottak pedig nem „viszik magukkal” azokat, akiket ők juttattak álláshoz.
Mindent összegezve, talán nem felesleges a kérdés, hogy mire volt jó törvénnyel létszámstoppot hirdetni? Akkor a kormány e húzása tetszett a népnek, de – mint az adatok mutatják – előrelépés nem történt.
Vagyis: a kutya ugat, a karaván halad.
