Úgy tűnik, hogy a két hatalmi párt titokban egymással versenyez a minél nagyobb népszerűség megszerzése érdekében. Legalábbis erre lehet következtetni a két elnök időnkénti megnyilatkozásából. Nemrégen például külön-külön, de mégis egybehangzóan, arra szólították fel a saját tagságukat, hogy aki két fizetett tisztséget tölt be, az egyikről sürgősen mondjon le, mert ezt követeli meg a „párterkölcs”.
Milošević és Šešelj egykori tanítványai azonban nem egyformán fogékonyak a szép szóra. A haladók közül néhány visszaadták az egyik megbizatásukat, többen azonban csak bejelentették, hogy belátható(?) időn belül megválnak valamelyik pénzforrásuktól. Velük ellentétben a szocialisták mélyen hallgatnak, és ez akár úgy is értelmezhető, hogy hallani sem akarnak arról, hogy lemondjanak a – szerintük – jól megérdemelt, havi rendszerességgel a folyószámlájukra érkező jutalmakról.
Félreértés ne essék, nem egy vagy három napidíjról, hanem ennél sokkal komolyan pénzösszegekről van szó. Ezen a téren a szocialisták hatalmas ívben lekörözték a haladókat, s közülük is a Srbijagas igazgatója a fizetéséből, képviselői átalánydíjból és ilyen-olyan állandó juttatásból álló havi bevétele az államelnök fizetésének a sokszorosát teszi ki. Dušan Bajatović, a fentebb említett közvállalat vezérigazgatójaként 177 525 dinár fizetést kap. Mivel képviselő a parlamentben, jár neki a havi 30 354 dinár átalánydíj. Az udvarnoki tározó igazgatóbizottságának is tagja, s ezért havonta 579 181, a Déli Áramlat gázvezeték megépítésére létrehozott szerb–orosz vegyes vállalat, Jugorosgas felügyelőbizottságának a tagjaként 1 477 679 dinárt kap. Ha a felsorolt tételeket összeadjuk, 2 204 740 dinárt kapunk, illetve kap a Srbijagas igazgatója. Vagyis 52 átlagos szerbiai fizetést.
Slavica Đukić Dejanović volt miniszter asszony a képviselői átalánydíj mellett a kragujevaci klinikai központban 233 ezer dináros fizetésen „éldegél”, ugyanakkor a kragujevaci egyetem rendes tanáraként is kap bizonyos összeget.
Már magában véve a tény, hogy valaki egy nyomorgó országban ekkora (meg nem érdemelt) jövedelemre tesz szert, mintha nem is Szerbiában, hanem Norvégiában élne, kinyitja a bicskát az ember zsebében.
Persze azzal is lehet érvelni, hogy a német vasutak első embere a kancellár asszonynál jóval több fizetést kap, s ezt senki sem veszi rossz néven tőle. Még a kormányfő sem. Közte és a Srbijagas igazgatója között azonban van némi különbség. A németországi, egyébként magánkézben levő, vasúttársaság nem szorul a költségvetés támogatására, hanem, ahogyan az a privátoknál lenni szokott, évek óta figyelemre méltó profitot valósít meg. Vele ellentétben a szerbiai közvállalat csaknem félmilliárd euró(!) veszteséggel zárta a tavalyi évet. A hiányt, természetesen, valakinek pótolni kell, s ez az államkassza lesz, amely hosszú esztendők óta súlyos hiánnyal „gazdálkodik”. Pedig a kormány(ok) igazán mindent megtett(ek), hogy az utolsó dinárkát is kivegyék az adófizetők zsebéből, hogy ebből esetleg feltölthessék a büdzsét. Eddig azonban nem jártak sikerrel. S az is valószínű, hogy a fizetések és a nyugdíjak csökkentése sem vezet eredményhez. Esetleg annyi „haszon” lesz belőle, hogy már jövőre a lakosságnak nem 24, hanem sokkal nagyobb százaléka fog a szegénység küszöbén toporogni.
A pénzéhes pártkádereket azonban ez akkor sem fogja zavarni.
