Amióta „kitalálták” a kapitalizmust, a kicsit is tájékozottak tudják, hogy a magánkézben levő tőke a világ leggyávább valamije. Ahol az értéke vesztésének csak az árnyékát is megérzi, onnan szinte fejvesztve menekül. Habár a politikusaink erről nem beszélnek, pontosan ugyanez a helyzet állt elő Szerbiában. Az utóbbi időben ugyanis még a közelmúltban is állampapírokat vásárló külföldiek igyekeznek megszabadulni ettől a befektetésüktől, és pénzüket euróra váltva kimenekítik az országból. Mivel emiatt is növekedett az európai közös valuta iránti kereslet, a dinár egyre inkább zuhan, s félő, hogy a lejtmenet eltart még egy ideig.
A Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója az eset, pontosabban a dinár értékvesztése kapcsán igyekezett az ügyviteli bankokra hárítani a felelősséget, mondván azt, hogy a pénzintézetek manipuláltak az európai és a hazai valutával.
A szakembereknek azonban merőben más a véleményük. Meggyőződésük szerint ugyanis ami a dinárral történt, törvényszerű és várható volt, hiszen Szerbia kivitele csökken, a várt és igencsak szükséges beruházások, tehát az új munkahelyek létrehozása is elmarad, ugyanakkor az állam eladósodottsága riasztó méreteket öltött. Mindez maga után vonta a külföldi tőke Szerbia és gazdasága iránti bizalmatlanságát.
Az igazság kedvéért azonban azt is el kell mondani, hogy a bankok hajlamosak a spekulatív tevékenységre, de hát ez az egész világon jelen van, és még csak megtiltani sem lehet nekik, hiszen bizonyos vonatkozásban hozzátartozik az ügyviteli politikájukhoz.
Ahol lehetőség van rá, az állam különféle gazdaságfejlesztési intézkedésekkel igyekszik semlegesíteni ezt a hatást. A már hagyományosnak mondható másra mutogatás helyett tehát a szerb kormány is jobban tenné, ha elsősorban a saját portáján keresné a hibákat, s azokat kijavítva útját állná a dinár gyengülésének.
Az sem tesz jót a hazai valutának, hogy növekszik a behozatal. Másrészt a korábban felvett hitelek törlesztésére egyre jelentősebb euró- vagy dollármennyiséget kell előteremteni, és ez szintén növeli a konvertibilis valuta iránti keresletet, természetesen annak dinárban kifejezett árát is.
A helyzet orvoslására van ugyan mód, de félő, hogy az csak elméleti síkon mozog. A hozzáértők szerint ugyanis csak abban az esetben állítható le az euró drágulása, ha jelentősebb külföldi beruházások érkeznek az országba, ha érezhetően növelni tudjuk a kivitelt, vagy ha újabb kölcsönöket veszünk fel. Az utóbbi megoldásnak a következményét azonban néhány év múlva a mostaninál jobban meg fogja sínyleni a lakosság. Az előbbi kettő viszont szorosan összefügg az ország és a gazdaság iránti bizalommal.
S amíg az illetékesek megtalálják a legjobb megoldást, addig a dollár folytatja (kifelé vezető) vándorútját.
