„Általában azt tapasztaltam, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok – fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot – könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul” – írta egykor Kosztolányi Dezső, akinek gondolatai sokunkban felidéződhettek a magyar nyelv napján, amit – mint az köztudott – november tizenharmadikán ünnepeltünk. A hivatalos dokumentumok szerint a Magyar Országgyűlés felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva Magyarország hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért –, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át néhány évvel ezelőtt a magyar nyelv napjává nyilvánította.
Kétségtelen, hogy a magyar nyelv napja a hagyományos rendezvények megtartása és az újabbnál újabb kezdeményezések, mozgalmak elindítása révén kiváló lehetőséget kínál arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelv helyzetére, beleértve a problémákat, valamint a benne rejlő lehetőségeket is. A szakemberek hangsúlyozzák, rendkívül fontos, hogy ne csak szakmai körökben, hanem minél szélesebb körben, lehetőleg a fiatalok, köztük az általános és középiskolák tanulói, valamint a főiskolák és egyetemek hallgatói körében is mind többen felismerjék annak jelentőségét, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a tudatos nyelvhasználatra. Joggal merülhet fel persze a kérdés, vajon hogyan érhető el mindez. A magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége illetékesei szerint semmiképpen sem úgy, hogy a magyar nyelv napja is csupán egy legyen a diákok számára a kissé unalmasnak tűnő ún. megemlékezős napok közül, hanem sokkal inkább úgy, hogy a pedagógusok megpróbálják élővé tenni számukra ezt az ünnepet, hiszen – ahogyan fogalmaznak – mivel maga az anyanyelv is élő, az azzal kapcsolatos, kreativitáson alapuló lehetőségeknek is csupán a fantázia szabhat határt, amely lehetőségek közül jó néhány a szövetség honlapján található írásokban is fellelhető.
A szakemberek véleménye nyelvünk állapotára vonatkozóan általában eléggé megoszlik. Vannak, akik derű-, vannak, akik borúlátóak. A neves nyelvészprofesszor, Wacha Imre szerint azonban nem elsősorban magával a nyelvvel van baj, hanem sok esetben inkább a nyelvhasználókkal. A nyelvhasználat módja mögött ugyanis egy általános kultúra és kulturális magatartás áll, hangsúlyozta a minap a Kossuth Rádiónak adott interjújában, amelyben kitért arra is, hogy mivel a nyelv azt a célt szolgálja, hogy azzal fejezzük ki a gondolatainkat és az érzelmeinket, vall rólunk, mint beszélőkről is, éppen ezért szerinte az igényes beszéd mindig igényes gondolkodás- és magatartásmódot feltételez. Mint mondta, azon gyermekek esetében, akiknél fellelhető a magatartásbeli és a kulturális igényesség, gazdagabb a nyelv és pontosabban megfogalmazott a beszéd is. Hangsúlyozta, a nyelvnek is van egy KRESZ-szerű szabályzata, így szerinte nyelvi hibákról is csak akkor beszélhetünk, ha a beszélő nem ragaszkodik a szabályzathoz. Wacha Imre az említett interjúban kitért arra is, társadalmi probléma, hogy az emberek nem társalognak egymással, mindennap rohannak, és a családon belül is kevés idő jut a beszélgetésre. Szerinte sok esetben ebből adódik az is, hogy felgyorsul a beszédtempó, szűkösre fordul a szóhasználat, és az emberek többsége nem képes megfontolni a gondolatait. Az iskolai oktatásra vonatkozóan kifejtette, manapság az iskolákban az élőszó használata helyett inkább teszteket töltenek ki a gyerekek, ám mivel szerkezetében más az írott és más a szóbeli nyelv, így mindkettőt gyakorolni kellene. Szerinte a diákokat többet és gyakrabban kellene feleltetni, hogy megtanulják az élőszavas gondolkodást és szerkesztést, valamint elsajátítsák annak módozatát, hogy az ismereteikből származó tudásanyagot miként tudják beépíteni a gondolataikba, éppen ezért szerinte a beszédnek rendkívül fontos szerepe van a fiatalok életében.
Ahhoz, hogy a fiatalok esetében a verbális kommunikáció mindinkább háttérbe szorul, nyilvánvalóan nem nagyon férhet kétség, hiszen ezt jobbára ők maguk is elismerik, feltéve persze, ha van összehasonlítási alapjuk, abban viszont sokkal inkább megoszlanak a vélemények, hogy ennek a jelenségnek a kialakulásáért milyen arányban tehetők ők maguk felelősekké, és milyen irányban azok, akiknek a feladata a példamutatás lenne. Tény ugyanis, hogy a rossz példa sokkal ragadósabb a jónál, akkor is, ha kevesebb van belőle, ha viszont több, ahogyan az napjainkban tapasztalható, akkor mindez akarva-akaratlanul is érvényre jut. Ma már sajnos a közszereplők sem fordítanak kellő figyelmet a helyes és szép beszédre, illetve nyelvhasználatra, azaz, ahogyan Wacha Imre fogalmazott, a nyelv KRESZ-szerű szabályzatának betartására, ami nemcsak azért lenne fontos, mert a beszéd rendkívül sokat elárul a beszélőről, hiszen ez akár magánügy is lehetne, feltéve persze, ha az egyén magánemberként nyilvánulna meg, hanem azért is, mert egy szónok, legyen szó akár politikusról, tanárról vagy másról, nyilvánvalóan közölni akar valamint. Márpedig ha valaki valamit közölni akar, akkor nem árt, ha komolyan is tudják őt venni. Abban a pillanatban viszont, ha valaki nyelvi hibák sorozatát sűríti a mondataiba, akkor az ember akaratlanul is elkezdi azokat figyelni, a közlendőről pedig szinte teljes egészében megfeledkezik. Még akkor is, ha egyébként értelmes és mélyreható gondolatokat (is) rejtenének a mondatai. Önmagunkat reálisan felmérni azonban rendkívül nehéz, legyen szó bármilyen kvalitásokról, a beszédkészség és nyelvi kifejezőkészség szintjére azonban mindez talán még inkább érvényes, éppen ezért kezdetnek talán az is elegendő, ha a jobbra való törekvés ebben az esetben abban nyilvánul meg, hogy a nyelv KRESZ-szerű szabályzatának betartása mellett azt is megpróbáljuk elérni, hogy – Kosztolányi után szabadon – a kellemes dolgokat, amelyeket anyanyelvünkön tudunk a leginkább közölni, minél találóbban és minél szabatosabban fejezzük ki.
