Amikor az ember azt hallja, hogy Szerbiában másfél millió az engedély nélkül épült létesítmény, s vezető politikusaink ezt „tűrhetetlennek”, „elfogadhatatlannak” tartják, az az érzése támad, hogy egy békebeli bakelit hanglemezt hallgat, amelyen a tű átszakított két, egymás mellett levő vájatot, s most unos-untalan ugyanabban a körben forog. Úgy tűnik, hogy ezzel a politikusok is tisztában vannak, mert újabban már konkrét számokkal vagdalódznak arra vonatkozóan, hogy „hamarosan” hol kezd dolgozni a buldózer. Az építésügyi miniszter asszony kétezer-nyolcszáz engedély nélkül épített létesítményről már „megállapította”, hogy semmiféle csoda nem mentheti meg a lerombolástól.
Ha igaz lenne az, hogy Szerbia jogállam, akár azt is mondhatnánk, hogy mindez rendben van. Akik már a ház alapjának ásásakor tisztában voltak vele, hogy cselekményük törvényellenes, tulajdonképpen vállalták, hogy egy egyáltalán nem szép napon megjelenik náluk a bontóbrigád és a családi otthont vagy éppen hétvégi házat a földdel teszi egyenlővé. Mi több, ezt a munkát pedig nekik kell megfizetniük.
Vidékünkön azonban nem így működnek a dolgok. A fél ország egymásra mutogatva „érvel” az általa engedély nélkül épített ház lebontása ellen. Sajnos igaza van, hiszen a Száva folyó partján sorakoznak a kisebb-nagyobb épületek, de ezeknek a belátható időn belüli eltüntetéséről még Zorana Mihajlović sem beszél. Illetve nemrég azt mondta, hogy „nincsenek a programban”.
A kivételezés oka és magyarázata pofonegyszerű. Itt épített ugyanis lakóháznak megfelelő víkendházat az államelnök két csemetéje, egy volt miniszter fia és egy kétes hírű üzletember utódja is.
Nos, ezért marad a lebontási program csupán a Tara nemzeti parkban, a Golija hegyen, a Stara planinán és még néhány területen, ahol nem található politikus, sportoló, esztrádművész tulajdona.
A miniszteri nagy szigor annál is inkább faramuci, mert az elnyűhetetlen szőkeség szerint csak azokat az épületeket bontják le, amelyeknek a tulajdonosai nem indították meg a legalizálási eljárást. Ez azért érdekes, mert az egyik, területileg érintett szerbiai község elnöke elmondta, hogy náluk csupán a legszegényebbek nem tették ezt meg, annál az egyszerű oknál fogva, mert minden pénzüket beleölték abba, hogy tető legyen a fejük felett, s most nincs miből kifizetniük a különféle illetékeket.
Az is jellemző, hogy a kisemberek kisházakat, nem kevesen valóságos vityillókat hoztak tető alá, az ismertebbek (értsd: pénzesebbek) pedig olykor egymással vetekedve építették a kastélyokat.
De ők – talán – megindították a legalizálási eljárást, tehát védve vannak.
A szegények vityillóit azért lebontják, ugye?
